Indonéz lányok százezreinek mártírsorsa

Fél milliónál több lányt zsákmányolnak ki munkaadóik olcsó munkaerőként Indonéziában.

Össezsen 640 ezer, 12 évnél idősebb indonéz lányt dolgoztatnak a hét minden napján, akár 18 óra hosszat is, és emellett munkaadóik még szexuális téren is visszaélnek a lányok  kiszolgáltatott helyzetével - közölte hétfőn Jakartában a Human Rights Watch emberjogi szervezet. Némelyik lányt verik, cigarettával vagy forró vasalóval megégetik, bezárják,  megerőszakolják, s a mártírsors következtében többen meg is haltak.

A New York székhelyű emberjogi szervezet felszólította az indonéz kormányt: módosítsa a munkát szabályozó jogszabályokat úgy, hogy a női munkaerők méltányos munkaidőben dolgozhassanak, rendszeresen szünetet tarthassanak munka közben és munkájukért legalább a minimálbért megkapják, továbbá hogy 15 évnél fiatalabb lányt ne lehessen munkára kényszeríteni.

Indonéziában becslések szerint 2,6 millióra tehető a bennszülött munkaerő és ebből mintegy 700 ezer gyerek - közölte az emberjogi szervezet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) által közzétett adatokra hivatkozva.

A munkára fogott lányok nagy többsége szegény mezőgazdasági vidékekről származik és szomszédok, rokonok vagy hivatásos munkaerő toborzók hamis ígéretekkel csábítják el őket szűkebb hazájukból. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.