Tamara Bray amerikai antropológiaprofesszor argentin, perui és ecuadori lelőhelyeken talált gyermektetemeken végzett DNS-elemzést. Kiderült, hogy a 4-12 éves koruk körül elhunyt kicsik nem álltak rokonságban sem egymással, sem a közelben talált, felnőtt korukban elhalt inkákkal. Valószínűleg a legkülönbözőbb területekről hozták őket az Inka Birodalomba.

A történeti források szerint azokat a leánygyermekeket, akiket az inkák "áldozati ajándéknak" szemeltek ki, acllakunáknak, vagyis választott lányoknak hívták. Az inka uralkodók rendszeresen ellenőrizték az úgynevezett acllawasikat (a választott lányok házait), és ha megfelelőre akadtak, szertartási és politikai központjukba, Cuzcóba vitték, ahol ünnepélyesen fogadták őket. Az utolsó útra a gyereket elkísérték családtagjai és szűkebb közösségének vezetői is. Azt nem tudni, hogy a fiúkat miként válogatták ki, de Bray szerint némelyikük helyi előkelőség volt. Miután összegyűjtötték a gyerekeket, kiválogatták közülük a fizikailag legalkalmasabbakat, a legszebbeket és a titokzatos, a kutatók előtt részleteiben kevéssé ismert capacocha szertartáson - amelynek egyszerre volt vallási, gazdasági és politikai tartalma - feláldozták őket.

Történeti források úgy tudják, hogy a rituálé előtt a kis áldozatokat valamilyen droggal elkábították, és így nem éreztek sem erős fájdalmat, sem félelmet, noha a gyilkosságokat igen kegyetlenül hajtották végre. Volt, akit fojtogattak, másokat egy tompa tárggyal fejbe vágtak. Ezután előfordult, hogy egy fiút és egy leányt úgy temettek közös sírba, mintha életükben férj és feleség lettek volna. Az áldozatok mellé minden esetben élelmiszerrel megtöltött edényeket és apró emberfigurákat helyeztek, ez utóbbiak az inka társadalom tagjait jelképezték. A fiúk és a lányok között nem tettek különbséget, de társadalmi rangjukat figyelembe vették. Voltak, akik mellé a túlvilági útra jóval több élelmiszert helyeztek.

A kegyetlen capacocháról már a XVI. században beszámolt egy spanyol telepes, Huaman Poma de Ayala. Ő úgy tudta, hogy az inkák évente kétszer végeztek ilyen szertartást. Egy évszázaddal később Cobo atya már részletekkel is szolgált. Azt írta, hogy a gyermekeket zsinórral fojtották meg, s arról is beszámolt, hogy állítólag a gyilkosság előtt valamivel megitatták őket. Ám nagyon sokáig a régészek semmilyen nyomát nem találták a gyermekáldozatoknak, ezért a kutatók úgy vélték, hogy a spanyolok eltúlozták, amiket ellenségeikről hallottak. A tudomány a legutóbbi időkig azt tartotta a capacocháról, hogy rosszindulatú legenda, amit a túlbuzgó spanyol misszionáriusok terjesztettek, alátámasztva véleményüket, hogy az inkák vad, véreskezű népség volt.

Ám az 1950-es évektől kezdve sorra kerültek elő gyermekmúmiák. Az első inka gyerekáldozatra 1954-ben bukkantak rá, ám ezt sokáig nem követte újabb lelet. A feltevést, hogy a legenda mégis igaz lehet, csak 1985-ben erősítette meg egy újabb felfedezés. Ezúttal egy fagyott kisfiút találtak. A bordái és számos csontja el volt törve, de nem a bántalmazásba halt bele, saját ruháival fojtották meg. A gyerek vizsgálata arra engedett következtetni, hogy a spanyolok sokkal szebb képet rajzoltak erről a szertartásról, mint amilyen valójában volt. Ám újabb leletekre volt szükség ahhoz, hogy bizonyosat lehessen mondani.

Az 1990-es évek közepén Johan Reinhard gyors egymásutánban két inka gyermekmúmiát is talált. Ezeket a gyermekeket nem eltemették, hanem tetemüket az Andok egy magas hegyfokára tették ki, ahol holttestük megfagyott, s így mumifikálódott a száraz, fagyos éghajlaton. Az egyik múmia egy 12 éves korában meghalt leányka volt. A kutatók által Juanitának elnevezett gyereket olyan erővel vágták hátulról fejbe, hogy koponyája nagy darabon beszakadt, majd teteme mellé ezüst- és aranybabákat helyeztek.
A mintegy 15 centiméteres aranybabának csodálatos, színes ruhát és fejéket készítettek, míg
a 9 centiméteres ezüstbabán egyszerű fehér
ruha volt.

Nem sokkal később Reinhard újabb fagyott tetemet, ezúttal egy 7 éves leánykáét találta meg szintén az Andok egyik magas hegycsúcsán.
A kutatók által Saritának elnevezett kislányt magzati pozícióba helyezve tették ki a hegyre. Őmellé három arany- és ezüstbabát raktak, valamint csomóba kötözött kokaleveleket és lámafigurákat.

Hogy gyermekáldozataikat miért ilyen kegyetlenül végezték ki az inkák, arra egyelőre nincs magyarázat.

Az egyik kislány múmiája