A tokaji történet szereplői

Kékessy Dezső üzletember, az Orbán-kormány volt párizsi nagykövete a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 60,1 százalékos tulajdonosa. A sziléziai származású ősöket is felvonultató Kékessy Dezső 1956 őszén Svájcba emigrált, 1966-1971 között a genfi egyetem orvostudományi karán a mikrobiológiai tanszéken kutató volt, 1971 folyamán orvosi diagnosztikai, gyógyszeripari és kozmetikai minőségvizsgáló laboratóriumot alapít, az Institut Bio-Analytique Medical SA-t. A hetvenes évek során már haza-hazalátogat, a rendszerváltás, azaz 1990 után Magyarországon is számos vállalkozást alapít. Diplomáciai karrierje 1991-ben indul, amikor is tiszteletbeli konzulnak nevezik ki Genf és Neuchatel "hatókörrel". 1995-ben a Johannita-lovagrend magyarországi képviselője lesz, 1997-1999 között - a Horn-kormány idején - főkonzul lesz, 1999-2002, az Orbán-kormány idején pedig párizsi nagykövet, diplomáciai "előélet" nélkül. De valójában nem ez váltott ki visszhangot, s nem is az, hogy "a diplomácia és a gazdasági cégek nem egyeztethetők össze", hanem a közel 410 milliós párizsi rezidenciaügy. Az elegáns párizsi Etoil negyedben lévő nagykövetséget rezidenciává, szálláshellyé alakították, a párizsi magyar nagykövetség pedig másik negyedbe, egy zsákutcába került - s állítólag alkalmatlan a reprezentációra. Kinevezésekor a tudós üzletember cégbirodalma tizenhárom vállalkozásból áll, s e cégek esetében Kékessy Dezső nagyrészt személyesen is érdekelt. A svájci-magyar üzletember a hírek szerint a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Lévai Anikóval, illetve Orbán Viktorral. Lévai Anikóval közös vállalkozásuk a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kékessy Dezső 1997 májusa során lépett be a kft.-be Madarász László, a Postabank Rt. 1998-ban kinevezett elnökének a rábeszélésére. Sikerült megvásárolnia a tokaji Áfész-központ épületét, egy belvárosi műemlék ingatlant, mely 2003 óta a Kékessy család tulajdonában lévő Patrícius Kórház Kft. tulajdona.

Madarász László, a Postabank volt elnöke, Lévai Anikó üzlettársa (volt?). 1956 őszén emigrált, s Párizsba került. A párizsi közgazdasági főiskolán a diploma megszerzése után a Banque Nationale de Paris (BNP), a világ egyik legnagyobb pénzintézetének, a legelső francia banknak az alkalmazottja lesz, s mint ilyen, bejárja a világot. Valóra válik nagy álma is: 1991-ben a Banque Nationale de Paris társul a német világbankkal, a Dresdner Bankkal, s a magyar Kereskedelmi és Hitelbankkal vegyes bankot alapít Magyarországon. Kékessy Dezsővel a nyolcvanas években ismerkedett meg Genfben. A rendszerváltás után Madarász is mint üzletember jelenik meg idehaza: a fele részben francia, fele részben német tőkével létrehozott BNP-Dresdner Bank vezérigazgatója lesz. Szász István Attila, "a nagy szervező", Lévai Anikó volt szolnoki jogásztársa hozta össze vele Orbán Viktort. 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idején volt a Postabank Rt. igazgatóságának az elnöke. A kormányváltást követően 2002 őszén távozott a posztjáról, s ekkor derült ki, hogy Madarász László nem kizárólag elnöke volt a Postabanknak, de tanácsadói szerződésben is állt ez idő alatt a pénzintézettel. Így a hírek szerint 24 millió forintos végkielégítésre számíthatott. Minderről Madarász akkor azt mondta, hogy az elnöki és a vezérigazgatói poszt szétválasztásakor a bank ily módon biztosította a számára elfogadható fizetés mértékét. Madarász László is 1997-ben szerzett tulajdoni részesedést a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft.-ben, s a társaság irányítását biztosító befolyásolás mértéke jelentős az esetében.

Szász István Attila Lévai Anikó volt szolnoki jogásztársa, a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. egyik alapítója, résztulajdonosa, a Tokaj Kereskedőház Rt. egykori jogi ügyeiben eljáró ügyvédi iroda vezetője. (A Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. székhelye Szász István Attila gödöllői lakóháza.) A nyolcvanas évek elején a Művelődési és Közoktatási Minisztérium terv- és közigazgatási főosztályán dolgozott, 1985-től praktizált ügyvédként. Az Orbán-kormány idején a Tokaj Kereskedőház Rt. mellett ellátta az Országos Egészségügyi Pénztár, a Duna Televízió, a Corvinus Rt., a CD Hungary és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. jogi képviseletét is. De felügyelőbizottsági tagja volt a Magyar Villamos Művek Rt.-nek és az Antenna Hungária Rt.-nek is. A felesége, Májer Aranka hozta nyilvánosságra azokat a taggyűlési jegyzőkönyveket, melyeket az Élet és Irodalom közölt Tokaj-hegyi borcsaták címmel. Elmondása szerint azért használta fel ezen dokumentumokat, mert így szerette volna bebizonyítani: volt férje nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a válási, illetve a vagyonmegosztási procedúra során, amikor azt mondta, hogy "a kormányváltás után rosszul mentek a dolgok, megszűntek az állami munkái, 36 ezer forint a fizetése, s nincs is más jövedelme". Májer Aranka viszont 47 milliósra becsülte a Szárhegy Kft. értékét a cég mérlege alapján. A volt feleség azt állította, hogy 2001 decemberében Szász István Attila másfél millió forintos áron adott el több hektár tokaj-hegyaljai földet Lévai Anikónak.

Duda Attila Szász István Attila cégtársa egy ügyvédi irodában, s a Szárhegy-dűlő Kft. másik alapító tulajdonosa. Róla rendkívül kevés információ áll rendelkezésre, annyit lehet bizonyosan tudni, hogy tud gyorsírni, mivel - Májer Aranka elmondása szerint az Orbán Viktor miniszterelnök rezidenciáján tartott taggyűléseken - neki kellett a jegyzőkönyvet gyorsírással rögzítenie. Duda a Magyar Nemzetnek az ügy kapcsán tavasszal azt mondta: egy barátja hívta fel a nyilvánosságra hozott taggyűlési jegyzőkönyvekre a figyelmét. "Meglepetéssel olvastam el ezeket a szövegeket, és természetesen összehasonlítottam a birtokomban lévő hivatalos iratokkal. Semmi közük nincs egymáshoz, az idézett részletek egyáltalán nem egyeznek. Sajnálatos, de a politikai sárdobálás korszakát éljük. Az idézetek tendenciája nyilvánvaló, egyértelmű, hogy ki ellen irányul." Duda Attila mindenesetre tagja a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának - melynek az ex-MDF-es, illetve az Orbán Viktor által a Polgári Körök koordinálásával megbízott Hende Csaba az elnöke. (Munkatársunktól)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.