Másodszor is Jaltába?
Április vége óta Európa körül többször is megfordult a világ. A francia "non" és a holland "nee" utáni alkotmányos sokk kisöpörte az európai tudatból Bush elhajított Molotov-koktéljának az emlékét. Pedig ennek a palacknak a gyúanyaga egy teli palack olyan stratégiai koncepció, amelynek a célja az Európai Unió - és azon belül is elsősorban a mi régiónk - belső erőviszonyainak radikális és kockázatos módosítása.
A stratégia neve: "második Jalta." A cári udvar és a bolsevik nómenklatúra kedvelt fekete-tengeri üdülővárosának nevét a történelem sémákba szorításának hidegháborús járványa "Kelet-Európa eladásának" jelképévé tette.
A lettországi Bush-beszéd mondatai ezt a jelképet most még feketébbre mázolták, hogy így teremtsék meg a második, immár "jó Jalta" létrehozásának elvi alapját.
Bush Rigában: "A jaltai szerződés a müncheni megállapodás és a Molotov-Ribbentrop paktum szégyenletes hagyományait követte. Ez a kísérlet a biztonság kedvéért vélte feláldozni a szabadságot, de Európát megosztotta és bizonytalanná tette. Közép- és Kelet-Európában milliókat taszított rabságba és a történelem egyik legnagyobb igazságtalanságát szülte. Mi nem fogjuk megismételni az előttünk élt generációk hibáit, nem fogjuk békítgetni vagy felmenteni a zsarnokságot, és nem fogjuk feláldozni a szabadságot a stabilitás hiábavaló kergetése közben."
Ezekkel a mondatokkal Bush a maga módján történelmet csinált. Ő lett az első amerikai elnök, aki megengedte magának, hogy Roosevelt, Churchill és Sztálin 1945. február 14-15-én tartott jaltai konferenciáját azonos politikai és morális szintre süllyessze Münchennel és a Sztálin-Hitler paktummal.
1938. szeptember 29-én München városában a franciák valóban eladták Hitlernek Csehszlovákiát. 1939. augusztus 23-án Molotov és Ribbentrop (Hitler és Sztálin megbízásából) valóban "eladták" - felosztották maguk között - Lengyelországot. Jalta más volt; Jaltát nem lehet belepréselni egy olyan szemlélet keretei közé, amely a történelmet és a politikát "egyszerűen" a Jó és a Rossz küzdelmének tekinti.
Ami Közép- és Kelet-Európa sorsát illeti, Jalta előjátéka a híres "cédulaepizód" volt. Színhelye nem Jalta, hanem Moszkva, időpontja pedig nem 1945 februárja, hanem 1944 novembere, amikor Churchill másodszor utazott Moszkvába. Alexander Werth, angol történész klasszikusnak számító könyvében (Oroszország a háborúban; 1941-45) a következőket írja: "Churchillt ezen a moszkvai látogatáson elsősorban a lengyel probléma és az oroszok balkáni és közép-európai előnyomulása érdekelte. Kész volt Romániát és Bulgáriát egy háború utáni orosz befolyási övezetnek tekinteni, de erre nem volt hajlandó Jugoszlávia, Magyarország és mindenekelőtt Görögország esetében. Ezt a szándékot tükrözte a "cédulaepizód", amelyről Churchill maga tesz említést a második világháború történetéről szóló művében. E szerint ő egy félbehajtott ív papíron Sztálin elé tolta a balkáni és közép-európai orosz és angol befolyás általa reálisnak tartott arányait. Churchill papírdarabja szerint az orosz-brit arány Romániában 90:10 százalék; Bulgáriában 75:25; Jugoszláviában és Magyarországon 50:50; Görögországon pedig 90:10 lett volna.
A "cédulaepizód" - melyet a hivatalos szovjet történetírás mindvégig letagadott, magán viselte ugyan a nagyhatalmi cinizmus jegyeit, - de egyben egy realisztikus kompromisszum jegyeit is. Nem egységes tömbként kezelte az érintett országokat és nem minősíthető a balkáni és közép-európai régió "eladásának". Arról nem is beszélve, hogy Churchill és Sztálin között zajlott le, amerikai részvétel nélkül.
Jaltában más volt a helyzet. Ott - mai kifejezéssel élve - egy globális alkufolyamat zajlott le. Tucatnyi kompromisszum született; a Japán elleni háborúba ígért szovjet belépés időpontjától az eljövendő ENSZ Biztonsági Tanácsában a vétójog alkalmazásáig.
"Ütközet után bölcsek a tábornokok" - mondotta egykor Foch francia marsall. Mai ítéletünk szerint nyilván több szégyellnivaló kiegyezést hozott Jalta, mint felemelőt. De ott és akkor a Livadia-palotában a globális alkura és különösen annak közép- és kelet-európai elemére rányomta bélyegét a keleti front gyors mozgása. Fél évszázaddal később Kissinger így értékelte a változást "Diplomácia" című könyvében: "Jalta napjaira a Churchill-Sztálin alkuból semmi nem maradt, mert addigra a szovjet hadsereg meghódította csaknem az egész vitatott területet. Sztálin engedménye Jaltában a Közös nyilatkozat a felszabadított Európáról című deklaráció elfogadása volt, amely szabad választásokat ígérte a régiónak. Sztálin ezt a megállapodást megszegte."
Ha egy szószegésnek lehet elvi alapja, az megtalálható az "örök lázadó", (Titóval Sztálin ellen, majd magányosan Tito ellen) Milovan Gyilasz "Beszélgetések Sztálinnal" című könyvében: "Hozzám fordult vacsora utáni vita közben és azt mondta, hogy ahol a szovjet csapatok állnak, ott van a társadalmi rendszerek határa." Jalta tehát nem adta el Kelet-Európát. Sztálin vette el a térséget, megsértve a konferencia szabad választásokat elrendelő döntését, mégpedig a tényleges katonai jelenlét, támadhatatlan helyi erőfölény birtokában.
Ennek a brutális ténynek az elismeréséről vallott Bush rigai beszéde után John Lewis Gaddis, a Yale Egyetem történészprofesszora, a hidegháború történetének elismert szakértője: "Ez aztán a túlzás. München és a náci-szovjet paktum eseménysorozatokat indított meg. Jalta semmin nem változtatott. Ha sohasem lett volna jaltai konferencia, Európa ugyanolyan vonal mentén oszlott volna két befolyási övezetre."
Robert Dallek, a bostoni egyetem történészprofesszora, aki a roosevelti külpolitika szakértője tovább megy egy lépéssel: "A republikánusok Roosevelt halála óta unalomig ismétlik ezt a vádat és minden vitát elvesztettek. Az, hogy Roosevelt és Churchill Jaltában eladták Kelet-Európát a szovjeteknek, egyszerűen ostobaság." Ez a vélemény már felvillantja az egyik - bár nem a legfontosabb - elemét az elmaradhatatlan kérdésre adható válasznak.
A kérdés: Miért értékelte Jaltát keményvonalasabban Bush a rigai beszédben, mint bármely amerikai elnök, Ronald Reagant is beleértve? És ráadásul: Miért tartotta váratlanul szükségesnek, hogy ő kérjen bocsánatot Jaltáért ezekkel a szavakkal: "Megint az történt, hogy amikor a nagyhatalmak tárgyaltak, semmibe vették a kisnemzetek szabadságát."
A republikánusokra utaló Dallek-nyilatkozat feltárja a rigai beszéd amerikai belpolitikai dimenzióját két értelemben is. Először: alkalmat adott Bushnak arra, hogy diszkreditálja politikájának liberális kritikusait. Másodszor: hogy - kihasználva az Európai Unió válságát - állást foglaljon az amerikai gazdasági modell fölénye mellett.
Ezt a kettős belpolitikai célt támogatta David Brooks, a New York Times egyik vezető publicistája "Európa és a liberális illúzió" című cikkében: "Az amerikai liberálisok az utóbbi néhány évtizedben dicsérték a német modellt, a svéd modellt és általában az európai jóléti állam modelljét. Ezek azonban nem bizonyultak eléggé hajlékonynak. Arra bátorították az embereket, hogy vadul ragaszkodjanak olyan kívánságokhoz, amelyek finanszírozását országuk nem engedheti meg magának. Ez sajátos módon kiváltotta a jövőtől való európai félelem kettős - bal- és jobboldali - változatát. Sajátos védekező álláspontot, amely vadul támad mindenkit, aki alapvető reformot javasol.
Az európaiak nyilvánvalóan imádják a jóléti államot - de nem tudják eltartani."
Ebben az elemzésben tagadhatatlanul sok igazság van. Ám az igazságtartalom nem változtat azon, hogy a Bush-beszéd egyik célja az amerikai liberális politizálás máig legjelentősebb alakja, Roosevelt elnök (és a mai, visszavonulóban lévő liberális gondolkodás) elleni támadás. Méghozzá alpári módszerrel: nem létező kapcsolatot kreálni a bolsevizmussal szemben tanúsított gyengeség és a jóléti állam között.
A "miért" kérdésre adott igazi, annak lényegét érintő válasz azonban Grúziából érkezett. Bizarr módon éppen Sztálin szülőföldjéről és egy olyan országból, amelyet a második világháború és így Jalta sem érintett. Jalta negatív átértékelésének keretei között érthető volt, hogy Bush beszéde Rigában hangzott el, s az is, hogy két balti állam bojkottálta a győzelem napi moszkvai ünnepségeket. Az viszont, hogy Bush Moszkva után Grúziába látogatott, már szétfeszítette ezeket a kereteket. Mint ahogy szétfeszítette az is, hogy a 2003-ban Grúziában győzelmet aratott "rózsák forradalmának" hőse és a független Grúzia államfője, Szaakasvili is csatlakozott a bojkotthoz.
Így látszólag logikátlan, mégis tény: Bush számára a "második Jalta" követelését éppen Grúzia elnöke öntötte formába. A Washington Post egy nappal a moszkvai ünnepségek után, és egy nappal Bush Grúziába érkezése előtt közölte Szaakasvili cikkét. A cím: "Ideje viszszatérni Jaltába".
A kulcsmondat így hangzik: "Miután a közelmúltban tárgyaltam Basescu román és Juscsenko ukrán elnökkel, úgy vélem, itt az ideje egy új jaltai konferenciának." Ezt követően a cikk olyan nagy ívű, világpolitikai méretű koncepciót fejt ki, amely - időzítése, megjelenési helye és radikális hangvétele mellett - nyilvánvalóvá teszi, hogy a Fehér Házzal egyeztetett akcióról van szó. Valószínűtlen ugyanis, hogy washingtoni ösztönzés nélkül Grúzia elnöke célként jelölte volna meg a "Fekete-tenger szélesen értelmezett övezetében a szabadság régiójának megteremtését", külön megemlítve két Moszkva szempontjából kényes pontot, Moldovát és Fehéroroszországot.
"Moldova kénytelen szembenézni egy szeparatista régióval, amely kiselejtezett szovjet fegyverekre és egy csempészetre épített törvénytelen gazdaság profitjára épül. Lukasenko rendszere Fehéroroszországot megfélemlítéssel tartja fogságban. Ezek a széttört szovjet birodalom utolsó, még megmaradt borotvaéles szilánkjai."
A második jaltai konferencia feladatát a cikk úgy fogalmazza meg, hogy Moldova szeparatista régióját és Fehéroroszországot ugyanazokkal a tömegdemonstrációs módszerekkel és sokoldalú nemzeti nyomás alkalmazásával kell (és lehet) felszabadítani, amelyek Grúziában és Ukrajnában eredményesnek bizonyultak.
Ismét ott vagyunk, hogy "önmagában" minden részlet igaz. Csak éppen a koncepció egészét nem lehet az önmagukban igaz részletek alapján megítélni. Nem véletlen ugyanis, hogy a második Jaltára hívó, félreérthetetlenül amerikai ihletésű, Bush rigai beszédére automatikus választ adó szózat éppen Grúziában hangzott el. A Kaspi-tenger és a Fekete tenger közötti térség egyetlen olyan országában, amelynek közös határa van Oroszországgal és Törökországgal.
Törökország pedig viszszavezet az Európai Unió jelenlegi válságához. Ez a krízis késleltetheti ugyan némileg Románia és Bulgária felvételét, az viszont bizonyos, hogy a török csatlakozással szembeni ellenállás tovább erősödik. (Ukrajna beléptetése belátható ideig fel sem vethető.) Holott - eltérő okból - mindkét ország uniós tagságának támogatása távlati (a Bush-adminisztráció hátralevő éveinél messzebb mutató) amerikai stratégiai érdek.
Bármilyen kormány üljön is Washingonban, vonakodva szemlélne egy olyan integrált "Európa-birodalmat", amely erőteljes riválisa lehetne az Egyesült Államoknak és elsőrendű résztvevője a világpolitikai játszmáknak. A szorosan integrált, föderatív Európa létrehozásának egyébként is csökkenő valószínűségét pedig már Törökország beléptetése is gyakorlatilag lehetetlenné tenné, Ukrajnáról nem is beszélve.
A "második Jalta" létrehozását sürgető, grúz szájból elhangzó amerikai kiáltás így három ágon is az új amerikai birodalom építését szolgálná.
Az első ágon a magányos amerikai szuperhatalom megakadályozhatja egy nagy és egységes európai rivális létrejöttét. A második ág a román-bolgár-török sávon keresztül a NATO számára szárazföldi kapcsolatot teremt az egész közép-keleti válságövezettel, beleértve immár a régió exszovjet köztársaságait is, amelyek ezekben a hónapokban válnak a krízisövezet részeivé. A harmadik ágon az ukrajnai fordulatot követő második Jalta kiszoríthatná az orosz befolyást - és jelenlétet - a Fekete-tenger medencéjéből.
Így áll ma a második Jalta amerikai stratégiája. A birodalom építői nyilván a csúcson érzik magukat. Ezért hát jól tennék, ha hallgatnának Spinoza, a bölcs filozófus szentenciájára, amelyet az első Jalta óta a szovjet birodalom hajdani összeácsolói már megtanultak: "A csúcson vagy? Ne feledd; ha majd el kell indulnod lefelé, szembe kell nézned mindazokkal, akiket a csúcs felé menvén letapostál".
