Forrásmegosztás: alkotmánybírósághoz fordul Újpest

Az Alkotmánybírósághoz fordul Újpest önkormányzata, ha a hónap végén a jelenlegi kaotikus forrásmegosztási korrekciót fogadja el a Fővárosi Közgyűlés - nyilatkozta Derce Tamás, Újpest polgármestere pénteken.

A posztját 15 éve betöltő független politikus emlékeztetett rá, hogy az Alkotmánybíróság korábban, kezdeményezésükre, törvényi szabályozást írt elő a forrásmegosztásra. A főváros vezetése által  elkészíttetett, majd a parlamentben elfogadtatott törvény azonban minden szempontból rossz, életidegen - jegyezte meg.

Derce Tamás abszurdnak tartja, hogy az év eleji forrásmegosztáskor kapott összeghez képest a mostani korrekció során sok esetben 100 millió forintos eltérések lennének. Példaként említette, hogy Csepeltől 800 millió forintot elvennének, Óbuda viszont közel 1,5 milliárd forint pluszösszegre számíthatna.
A polgármester szerint ilyen nagy eltérések alapvetően lehetetlenítik el a korrekt költségvetési tervezést, amelynek fontosságát az Alkotmánybíróság is aláhúzta.

Nehezményezi a polgármester, hogy a törvényi szabályozás szerint egységes vagyonkataszterre lenne szükség, ezt azonban a főváros máig nem készítette el. Hozzátette: hasonlóképpen a főváros dolga lenne az egységes szempontok meghatározása, ami alapján a forrásmegosztást végeznék. E téren sem történt semmi, azonkívül, hogy év elején létrejött egy munkacsoport - hangsúlyozta.

Derce Tamás szerint a forrásmegosztás terén ma ugyanolyan rossz a helyzet, mint négy éve, amikor az Alkotmánybíróság törvényi rendezést írt elő.

Sérelmezi a polgármester azt is, hogy a fővárosi önkormányzat szerinte egyoldalú szerződésszegéssel egy hasonló módosítást akar a kerületekre rákényszeríteni, mint amiben az év elején megállapodtak.

Derce Tamás furcsának tartja, hogy a több mint kétmillió embert érintő tavalyi beadványukkal annak ellenére nem foglalkozott még az Alkotmánybíróság, hogy sürgősségi eljárást kértek.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.