Linux-csúcs

Tavaly Magyarországon az asztali számítógépek 16,5 százalékát adták el nyílt forráskódú Linux programmal, s ezzel az általában ingyenesen vagy jelképes áron adott operációs rendszer minden korábbi csúcsot megdöntött.

Az előrelépésben minden bizonnyal a Sulinet Expressznek is szerepe volt: a sulinetes gépeket jogtiszta operációs rendszerrel kell a vevők rendelkezésére bocsátani, s egy legális Windows a maga 20 ezer forint körüli árával túlságosan megdrágítja az amúgy sem olcsó "akciós" PC-ket.

Ami az abszolút számokat illeti, tavaly a magyar PC-piacon több mint 44 500 Linux programmal ellátott gépet adtak el, szemben az egy évvel korábbi 32 ezerrel. A hordozható számítógépek között tavaly 4300 volt linuxos, míg 2003-ban csak 2500. A szerverpiacon is gyorsan hódít a Linux: két éve 1441 gépet adtak el a nyílt forráskódú programmal, tavaly pedig már 2220-at.

A Linux terjedése minden szegmensben gyorsabb, mint amilyen sebességgel az adott piac bővül. 2004-ben például a PC-eladások 12 százalékkal nőttek, az asztali gépes Linux programok forgalma viszont 37,7 százalékkal emelkedett. Az átrendeződés az árakra is jótékony hatással van, az elmúlt egy-két évben az operációs rendszerek ára jelentősen, esetenként 30-40 százalékkal is mérséklődött.

A szakértők idén a tendencia folytatódására számítanak: az előrejelzések szerint akár 50-60 százalékkal is nőhet a linuxos asztali gépek eladása, és elérheti a 60-65 ezer darabot. A különféle Linux-változatok közül becslések szerint e területen a Novell-hátterű SUSE a legnépszerűbb, a részesedése idehaza 70-80 százalék körül alakul.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.