Jó üzlet lesz a visszamorgás
Én már nem tudok csak úgy, betegként befeküdni egy kórházba, magyarázza Jávor István kutató, az ELTE docense. Ezt a kutatásai során elsajátított tudományos szemlélet akadályozza meg, hiszen ő miközben bent fekszik, kívülről is szemügyre veszi a szervezet működését. Szemében egy elmaradt vizit nem unaloműző folyosói téma, hanem a rendszert leíró esemény.
Jávor István azt vizsgálja, hogy a szervezetekben, mint az emberek zárt rendszerében, miképpen működnek a különféle hatalmi struktúrák és játszmák. A kulcsszó persze itt is a hatalom. A felelőtlen szervezet ugyanis nem erkölcsi kategória, hanem tisztán hatalmi kérdés.
Időnként feledve a vonatkozó keresztényi tanítást, nem volna rossz visszamordulni, és nem máshol levezetni a sérelem miatt felgyülemlő haragot. Már csak azért is - legalábbis Jávor István tapasztalatai szerint -, mert a jogos panaszok elmaradása esetén bármikor leépíthetik egy vállalkozásnak a sérelmekkel foglalkozó részlegét, hiszen ahol nincs hiba, reklamáció, az vélhetően tökéletesen működik.
Amikor a rendszerváltozás után megsokasodtak a műhibaperek, megjelent a társadalmi kontroll is. A megnyert perek és a borsos kártérítések egyrészt azt eredményezhetik, hogy érdekünk lesz az érdekvédelem, másrészt a kórházaknak ezek után számolniuk kell cselekedeteik kockázatával. Ha a kontroll szigorú és hatékony, egy idő után motiváltabbakká válnak tevékenységük professzionálisabbá tételében. Így az irány is megváltozhat: a felelőtlen szervezet felelősségteljessé válhat.
Ugyanakkor vannak társadalmi kontroll nélkül működő szervezetek is. Kényes kérdésnek számít például az ügyészség. A rendőrség, az ügyészség és a bíróság triászából a középső elem sajátos helyzetbe került azzal, hogy a hatalma megnőtt: egyfelől kézben tartja a vádemelést, másfelől beavatkozhat a rendőrség hatáskörébe tartozó folyamatokba, például a nyomozásokba. Kontrollja nincs, panasz esetén saját maga vizsgálja ki saját magát. A lebukás az ügyészség esetében voltaképpen azt jelenti, hogy egy A ügyet B üggyé nevezünk át. Az ügyészség tevékenysége tehát megfoghatatlan, produktuma pedig teljesen kezelhetetlen. A kérdés itt is az, hogy milyen hatalmi egyensúly teremthető meg az adott szervezettel szemben, ha az erkölcsi felelősség vagy az ellenőrzés nem, vagy csak alig működik.
- Imádkozással semmire sem jutunk, a hatalommal szemben pedig csak egy másik hatalom képes bármit is elérni - teszi hozzá Jávor István. Konkrét példákat, főleg neveket nem kíván mondani, hiszen tapasztalatból tudja, az ügyészség roppant érzékeny a presztízsére, s neki sem hiányoznak a milliós nagyságrendű kártérítési perek. Legyen annyi elég, hogy az ügyészség hatalommal való visszaélésének leggyakoribb technikája a különféle ügyek - főként a politikailag is érintettek - eltüntetése. Szaknyelven ez valahogy úgy hangzana, hogy az ügyészség bűnügyi fertőzöttségének igen nagy a kockázata.
A képlet tehát egyszerű: ha azok részéről, akiket egy-egy döntés hátrányosan érint, hiányzik a közbeavatkozás, az intézményesített ellenőrzés lehetősége, máris egy felelőtlen szervezettel állunk szemben. Fontos kitétel, hogy a kontroll lehetőleg a rendszeren belül történjék, mert bár a rendszeren kívüli megoldások lehetnek hatékonyak, de nem mindig alkalmazhatók. Nem fekhetünk mindig a sínekre, s a hídlábhoz sem láncolhatjuk magunkat minden egyes sérelem esetén. A rendszerrel való hadakozás viszont - tudjuk már Kafkától vagy Orwelltől - többnyire reménytelen. S ezen a függetlenség vagy az átláthatóság sem mindig segít.
Hiába teszik majd közzé az interneten az önkormányzati rendeleteket, ha a hozzáférést nem lehet hathatós eszközökkel számon kérni. A jelenleg járható út ugyanis igencsak nehézkes: ha nem kerül fel a megfelelő információ a netre, perelhetek emiatt, és ideális esetben három év múlva jogerős ítélet születik. De hogyan lehet érvényt szerezni majd ennek, teszi fel a kérdést Jávor István. Kinek lesz fontos egy idejétmúlt rendelet? S bár egy szervezetszociológusnak nem dolga a megoldások megtalálása - csupán a problémák feltárása és elemzése a feladata -, azért lennének ötletei. Ha a bíróság mondjuk gyorsított ítélettel kártérítésre kötelezné a vétkes önkormányzatot, ez visszahatna a szervezet működésére is. Ehhez az kellene, hogy meg tudjuk fizettetni a hatalommal való visszaélés árát. Sőt, minél nagyobb a hatalmi különbség ügyfél és szervezet között, annál nagyobbnak kellene lennie a kártérítés mértékének is.
Bárki számára ismerős lehet a következő helyzet: egy vállalkozó a megfelelő műszaki terv alapján átépíti az üzlethelyiségét, az önkormányzat viszont szabálytalannak ítéli ezt. A vállalkozó lerója a fellebbezési illetéket, az ügy átkerül az illetékes közigazgatási hivatalhoz, amely helyt ad a fellebbezésnek. Az önkormányzat újabb kifogással áll elő, a menetrend ugyanaz: ismét fellebbezés, a vállalkozó ismét nyer. Az önkormányzat tovább folytatja a kötözködést, ám ekkor már szinte automatikusan a vállalkozó kerül ki győztesen a játszmából. De valóban ő a nyertes? Hiszen a hivatal nulla kockázattal vett részt a játszmában, és valószínűsíthető: ha nem szólt volna közbe az elévülés, többször is megismételte volna a vállalkozóval a jogi hercehurcát.
Ha az egyik fél számára kockázatmentes a játszma, a másiknak viszont nem, akkor semmi sem állíthatja meg a hatalommal való visszaélés gyakorlatát. Ha egy válaszadás bármikor túllépheti a törvényben megállapított harminc napot, a hivatal pedig nem köteles a harmincegyedik naptól kártérést fizetni a kérdezőnek, akkor csak a szerencsénkben bízhatunk, hogy törvénytisztelő szervezettel állunk-e szemben. Vagy abban, hogy egyszer még jó üzlet lesz a visszamordulás.
