Orbán gazdaságpolitikai vízióját bírálja a Centrum

"Államosítást tervez Orbán? - A többpártrendszer alkonya: 4-2…1?" - így reagált a Centrum párt a Fidesz elnökének legfrissebb sajtónyilatkozatára.

A Centrum közleménye utal Orbán Viktor pártelnöknek a Magyar Demokrata című lapnak adott interjújára, amelyben többek között világossá tette, hogy kül- és belpolitikai szempontból is a kétpártrendszert tartaná üdvözítő megoldásnak. 2006-os, vagy még előbbi hatalomra kerülése esetére pedig azt ígérte: „Lesz tisztességes nyugdíj. Megfékezzük a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok nyereségéhségét. Megvédelmezzük a maradék közvagyont. Visszavesszük, amit törvénytelenül vettek el a közösből (…)”.

Orbán kijelentéseit a Centrum Párt elnöksége "egy jobboldali-konzervatív párt vezetőjétől furcsának, sőt egyenesen veszélyesnek tartja". Leszögezik: a többpárti demokrácia a társadalmi kontroll egyik legfőbb eszköze. "Ha elfogadjuk, hogy a két legnagyobb párt valóban olyan emberekből áll, mint azt egymásról állítják, akkor a kétpárti parlament nagyon hamar újra a kiegyezés, és a – funkcionális, vagy tényleges – egypártrendszer eszközévé válna" - írják.

Legalább ilyen figyelemreméltónak tekintik azt a kijelentést is, mely szerint egy esetleges Fidesz kormány „visszavenné, amit törvénytelenül vettek el a közösből”. A Centrum elnöksége szerint ez azt jelenti, hogy a Fidesz újraállamosítaná a már privatizált javakat, ami távol a jobboldali, konzervatív eszméktől. ű

"Hány baloldali párt lesz a parlamentben a vágyott kétpártrendszerben?" - teszi fel a kérdést a Centrum Párt.

(forrás: Centrum)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.