Esetleg az öltöző kimeszelésére is futná.

Az a kegyelmi pillanat jött el, amikor egyetértek a Fidesz elnökével. Indokaim között első helyen szerepel az az ötven-nyolcvan-száz ember, aki minden héten kíváncsi a falum csapatára a temető melletti pályán, jól szórakozik, élvezi a játékot. Az ottlétet.

Másfél évtizede még BLASZ-meccsekre jártam - a kettős mérkőzések a Népstadionban nekem akkor értek véget, amikor egy eltévedt sörösüveg mellettem tört szilánkokra a betonon -, a BLASZ-ban meg Fehér I barátom az EVIG sorait erősítette; hangulat, mint fentebb. Jártam hát minden hét végén, amíg a vállalati pályák le nem épültek, vegetáltak még egy darabig, aztán már csak néhány száz embernek lettek volna fontosak.

Ami megmaradt, az még van. És kellene, hogy legyen. Hazudik ugyanis, aki azt mondja, hogy a magyar futball halott.
A magyar futball él. Csak nem ott, és úgy él, ahogyan az fentről látszik. Az alsóbb és legalsóbb osztályokban, a még megmaradt árva pályákon. Mert aligha van az országban olyan falu, ahol ne lenne kétkapus libalegelő. És minden héten néhány száz boldog néző.

Nem a magyar futball halott, hanem a "hivatásos" futball.

Fejezzük hát be a volt miniszterelnök mondatát. Azt a mondatot, amelyet senki, ő sem mert befejezni soha. Most se. Hogy a teljes magyar "hivatásos" labdarúgást, egész vízfejével együtt, egyetlen tollvonással el kell törölni. Nem kellene: kell. Mert ugyan csak a felszín fecsegését ismerjük, de ezt fülelve is elborzadva gondolhatunk rá, mi lehet a mélyben. Túl sokan élnek ebből a nem-futballból - túl jól. A mi zsebünkre, semmi vagy alig teljesítményért.

Fel kell számolni az egészet. Úgy, ahogy van. Egyik napról a másikra. Csak azért, mert kapitalizmus van. És csak azért, mert adófizetőként mindezt követelhetem.

A felszabaduló közmilliárdokat pedig fordítsuk gyereksportra, teremfutballra, amatőr csapatokra, vidéki pályákra!

Szerelésre, hálófoltozásra, meszelésre. Arra, hogy jól érezzük magunkat minden hét végén.

Aztán majd valamikor, egyszer, talán kezdjünk mindent elölről! Hivatásosan akár.

Gondoljátok meg, sporik, mielőtt agyon akarnátok verni, vagy diliházba utalnátok: ha - elismerem - abszurd is mindez, lehetetlen?