Legyen a horvát kertben...

Anyagi támogatást nyújt a kormány a 2012-es "magyar-horvát" Európa-bajnokság megvalósításához, ha elnyerjük a rendezés jogát - jelentette be a kabinet tegnapi ülése után a belügyminiszter.

Lamperth Mónika elmondta: a pályázatban a budapesti Puskás Ferenc stadion, az Üllői úti stadion, valamint a győri, debreceni és a székesfehérvári sporttelep szerepel az itthoni rendezés helyszíneként. Az UEFA-hoz június 21-ig kell benyújtani a pályázatot. Novemberben választják ki azt a három jelöltet, melyek közül 2006. december 8-án a győztes kikerül. A pályázati feltételek között szerepel, hogy országonként két stadion legalább 30 ezer, egy-egy pedig 40, illetve 50 ezer szurkoló befogadására alkalmas legyen.

Lamperth szerint a városok kiválasztásánál - egyebek közt - szempont volt az is, hogy elkezdődött-e már a stadionrekonstrukció (Győrött és Székesfehérváron igen), továbbá az, hogy a település mivel tud hozzájárulni az Eb megrendezéséhez. A mintegy 160 milliárd forintos rendezési költséget az UEFA, a helyi önkormányzatok és az állam közösen állja, de egyelőre nem tudni, milyen elosztásban.

A Magyar Gallup Intézet (1012 ember megkérdezésével) reprezentatív felmérést készített az együttes pályázattal kapcsolatban. A kandidálás hivatalos bejelentését követő napokban a felnőtt magyar lakosság több mint fele, 53 százaléka hallott arról (46 százalék nem), hogy Magyarország - Horvátországgal közösen - pályázni kíván a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.

A magyar lakosság körében kétszer annyian támogatják, mint amennyien ellenzik az Eb-rendezés tervét (46, illetve 20 százalék). A teljes felnőtt lakosság 32 százalékát nem érdekli ez a téma. Ha csak azokat a személyeket tekintjük, akik hallottak a közös pályázatról, akkor az ellenzőknél háromszor magasabb a támogatók aránya (64-22).

A felnőtt magyar lakosság körében több mint kétszer magasabb azoknak az aránya, akik úgy vélik, Magyarországnak előnye származna az Eb közös megrendezéséből (51 százalék), mint azoké, akik ezzel nem értenek egyet (21). És ha csak azokat a személyeket tekintjük, akik már hallottak a kandidálásról, még inkább növekszik a pozitívan vélekedők aránya: 68 százalék szerint előnyére válna az országnak - 21 százalék szerint nem - az Európa-bajnokság. A felnőtt magyar lakosság negyede említette (döntően férfiak a 18-45 éves korosztályból, szakmunkás és középfokú végzettségűek, illetve magas jövedelműek), hogy kimenne egy meccsre, ha magyar városokban rendeznék az Eb mérkőzéseinek egy részét (26 százalék), és kétharmada (68) válaszolta, hogy nem menne ki. De ha csak azoknak a személyeknek a szándékát tekintjük, akik már hallottak a közös pályázatról, és érdeklődnek a téma iránt, akkor alig van különbség: 45 százalék mondta, hogy valószínűleg kimenne egy meccsre, és 51 százalék említette, hogy valószínűleg nem.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.