Közismert, hogy a korallok a természet legnagyszerűbb építői, s gyakran emlegetik, hogy az Ausztrália keleti partjait kísérő Nagy-Korallzátony az egyetlen olyan földi organizmus, mely a világűrből is látható. Ez így azért pontosan nem igaz, hiszen nem egyetlen szervezetről, hanem sokmilliónyi korallpolip együtteséről van szó. Azt is sokan tudják, hogy a korallok melegkedvelők. Ez sem egészen felel meg a valóságnak, ugyanis akadnak olyan zátonyépítő korallok, amelyek a nagy, akár 6000 méteres mélységet és/vagy a hideget (7-8 fok) is jól tűrik. (A norvég partok mentén is élnek korallok!) A "melegkedvelő" megállapítás csak az ún. szirtépítő, hermatipikus korallokra vonatkozik. Ezek kénytelenek sekély, meleg tengerben élni, mégpedig a velük szimbiózisban élő zooxanthella nevű barázdásmoszatok fényigénye miatt. Legkedvezőbb számukra a 20 méternél nem mélyebb, 25-28 fokos hőmérsékletű, átlagos (36 ezrelékes) sótartalmú tengervíz.

Az ausztrál kutatók megállapítása egy modellen alapul, melyben a légkör, az óceán, a jég kölcsönhatásait vizsgálták a 2100-ra becsült tengervíz hőmérsékletével és a tengervíz kalcium-karbonát-tartalmával. Elvben az a helyzet, hogy a tengervízben a megnövekedett mennyiségű oldott szén-dioxid csökkenti a kalcium- és a karbonátionok szintjét, márpedig ezek szükségesek a korallok vázépítéséhez. A modell viszont azt az eredményt adta, hogy a melegebb tengervíz növeli a korallok növekedési ütemét, feltehetően azért, mert közben fokozódik a zooxanthellák és más, a korallokkal együtt élő algák fotoszintézise. Kérdés viszont, hogyha nagyon gyors a felmelegedés, fogják-e bírni az ütemet maguk az algák.

A korallok nemcsak reagálnak a felmelegedésre, hanem bele is szólhatnak az éghajlat alakulásába. Egy másik, ugyancsak ausztrál kutatócsoport azt derítette ki, hogy a Nagy-Korallzátonyból rengeteg dimetil-szulfid kerül a légkörbe, ahol aeroszol-részecskékké alakul, melyek a felhőképződés elengedhetetlen elemei. Ez a kénvegyület (mely többek közt az óceánvíz jellegzetes szagát is adja) ugyancsak a tengeri algák terméke. A kibocsátás ugyan nem okoz globális hatásokat, de helyileg hozzájárul a felhőképződéshez. Laborkísérletek során kimutatták, hogy melegebb klíma alatt és erősebb UV-sugárzás hatására a korallokkal szimbiózisban élő algák több dimetil-szulfidot termelnek. A nagyobb arányú felhőképződés pedig visszacsatolási folyamatot indíthat be, hiszen a felhőzet csökkenti a felszínt érő besugárzást, vagyis lokális szinten akár hűléshez is vezet.