- Mint a Történelemi Igazságtétel Bizottságának alapító tagja és 1988-1991 között egyik vezetője, 1989-ben oroszlánrészt vállalt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének megszervezésében. Akkoriban a pártok 1956-ban, a forradalomban keresték az őket legitimáló pontokat. Rá egy évre az új parlament, amelynek első törvénye az '56-os forradalomról és szabadságharcról szólt, Nagy Imre nevét már kihagyta a szövegből. Biztosan ön is látta Török Ferenc Moszkva tér című filmjét, amelyben az egyik szereplő megkérdezi. "Ki a pöcs az a Nagy Imre?"

- A helyzet változatlan, romlani már nemigen tud, lényegében ugyanott tartunk, mint 1989-ben, javulásról sem tudunk beszélni. Már kilenc éve, a forradalom negyvenedik évfordulóján tapasztaltuk, hogy Nyugat-Európában sokkal élénkebben emlékeznek a magyar forradalomra, mint nálunk. Itthon nagy a közöny. Sokan azért vannak így ezzel, mert nem is nagyon tudják, mi történt, mások pedig egyéb okokból bizalmatlanok a forradalom törekvéseivel kapcsolatban, ráadásul feltámadt egy bizonyos Kádár-nosztalgia is. Ha nem is fal takarja, de elég sűrű fátyol homályosítja el 1956 emlékét. Éveken át jártam iskolákba, hogy meséljek az akkor történtekről. A fogadtatás változó volt. Akadt, amikor úgy éreztem, hogy sikerül áttörni a közöny és hallgatás falát, mert a hallgatóság megértette 1956 lényegét. A Berzsenyi gimnáziumban felidéztem például egy tévériportban hallott fiatalt, aki azt mondta: majd akkor tudjuk meg talán, mi is történt 1956-ban, ha az akkori résztvevők már mind kihalnak. Amikor ezt a berzsenyis diákoknak elmeséltem, jót mulattak, jó hangulatú volt a beszélgetésünk. Néhány évvel később, ugyanitt, de egy másik osztályban már inkább csak közönyt tapasztaltam.

- Ön a történettudományok doktora. Lehet, hogy a történelemtanítás is ludas, hiszen alig jut idő ennek a korszaknak a tanítására? Tanárok arról panaszkodtak, hogy a rendszerváltás óta nehezebb 1956-ot tanítani. A filmművészet sem nagyon jeleskedik abban, hogy tisztuljon a kép, legalábbis erről tanúskodott az a vita, amelyen ön is részt vett az év elején a Nagy Imre Emlékházban, ahol Mészáros Márta A temetetlen halott című művét szedték ízekre. Önnek markáns véleménye van a filmről, s ezt ott a rendezőnek is elmondta.

- Sokat tudok a filmről: mi van és mi nincs benne. Tudom, egy művészi filmnek nem az a feladata, hogy szolgaian leképezze az akkor történteket. A baj nem is ez, inkább az, hogy a rendező makacs koncepciója szerint Nagy Imre magányos hős volt. Ez számomra elfogadhatatlan. Akik Nagy Imre körül voltak, azok nekem évtizedes barátaimnak számítottak.

- Ön tagja volt 1955-56-ban a Nagy Imre nevével fémjelezett pártellenzéknek és a Petőfi Körnek is. Részt vett a forradalom utóvédharcaiban. 1958-ban hat évre ítélték, majd 1962-ben amnesztiával szabadult.

- Tudom, hogy a Nagy Imre-csoport tagjai mennyi küzdöttek Nagy Imrével és Nagy Imréért. A film ezeket a szereplőket nem nevesíti, ráadásul gyáva és áruló népségnek állítja be őket. Nos, ez nem igaz, mi több, rendkívül igazságtalan nemcsak velük, hanem Nagy Imrével szemben is. Nagy Imre nem mondott olyat, mint ami a filmben elhangzik: "Csak kenjetek rám mindent!" Ilyet ő soha ki nem ejtett volna a száján. Nagy Imre pedáns ember volt. Úgy csinálta végig a tárgyalást, hogy pontról pontra vette a vádakat, és esze ágában sem volt mindent magára venni. Ellenkezőleg: mindvégig küzdött a jogtalanságok ellen. De erről a rendezőnek fogalma sincs. Nagy Imre életben maradt vádlott-társaitól - Donáth Ferenctől és Vásárhelyi Miklóstól - a szabadulásuk után megtudtuk, hogy az ő magatartása a per alatt kettős volt.

- Hogy érti?

- Úgy, hogy bátran, teljes egészében vállalta a nyilvános beszédeit és cselekedeteit, amelyeket a forradalom előtt és alatt mondott vagy tett. De semmit nem vállalt azokból, amelyek úgynevezett konspiratív cselekmények voltak, s amelyek 1953-tól datálhatók. 1955-ben jött létre a Nagy Imre-csoport. Egy-két embernek odaadta az akkoriban készült írásait, beadványait, de elküldte ezeket Moszkvába és a magyar pártközpontba is. Ezek későbbi becsempészéséért az angol nagykövetségre Göncz Árpád majdnem kötelet kapott, de Kardos László és Regéczy-Nagy László is megkapta a magáét a megtorlás idején.

- Ha ennyire hamisan állítja be ez a film Nagy Imre és társai viszonyát, az még talán nem is lenne akkora baj, de - mint valaki a vitában fogalmazott - most tíz évig megint nem készül majd hiteles film a forradalomról. Egy mai tizenéves fiatalnak A temetetlen halott lesz "az" alapfilm.

- A film ráadásul torzít is, mert úgy állítja be, mintha Nagy Imre lett volna a nemzeti politikus, ellentétben a környezetével. Ez sem igaz. Nem lehet kétségbe vonni Nagy Imre nemzeti és hazafias érzelmeit, de a környezete sem gondolkodott másként. Nagy Imre ugyanakkor sohasem tagadta, hogy ő kommunista.

- Az ön életének egyik fő műve az 56-os Intézet létrehozása, amelynek 1991 és 1999 között az igazgatója volt. Az intézet sorsa az 1998-as kormányváltás után majdnem megpecsételődött, majd 2002 után ismét rendes támogatásban részesülnek.

- Az intézetet sokadmagammal, köztük a ma ritkán emlegetett Hegedűs B. Andrással együtt hoztuk létre, még az első szabadon választott kormány idején. Ma Rainer M. János vezetésével jó kezekben van. Munkáját az Antall-kormány két pénzügyminisztere, a szintén '56-os Szabó Iván és Kupa Mihály is támogatta. Hálás lehet nekik is az utókor.

"Volt, hogy sikerült áttörni a hallgatás falát"