Ők tehát még nem is éltek, amikor felbomlott a nyolc plusz négy szentsége, és a Németh-kormány engedélyezte a nyolcosztályos gimnáziumok indítását. Még óvodások sem voltak, amikor kis híján megszületett az első nemzeti alaptanterv, amelynek konszenzusos változatát az élesedő kultúrharc és a médiaháború söpörte le az asztalról. Akkor lettek iskolások, amikor a liberális oktatási kormányzat meghirdette a hat plusz hat osztályos iskolarendszer primátusát, és mire elvégezték az alsó tagozatot, már megint a nyolc plusz négy számított kedvencnek. Két évvel ezelőtt aztán főhetett a szüleik feje.

Rövidke iskolai karrierjük alatt egy dolgot már biztosan megtanultak a tegnap ballagók: akármi történik is velük, a csengetéstől csengetésig tartó sínylődés nem vezet igazi eredményre. A bőrükön érzik, hogy egy átmeneti kor kísérleti alanyai. Abból, hogy az utánuk jövőket már készségfejlesztő módon, egyéni ritmus szerint, értő tanulásra szeretné nevelni az iskola, fölfoghatják, hogy ami velük történik, az még nem ez. Sőt azt is tudhatják, hogy valós teljesítményük a nemzetközi versenyben siralmasnak számít. Hiszen az elmúlt években számos felmérésben bizonyították, hogy az iskola a legfontosabbat nem tanította meg nekik: gondolkodni.

A nyolc év alatt megélhettek iskola-összevonásokat, tüntetéseket, megtapasztalhatták az oktatás elementáris szegénységét. Most már legalább azt tudják, merre visz tovább az útjuk. Még akkor is, ha azt szerencsére még nem fogják föl, hogy erre az útra születésük pillanatában lökték rá őket, és az elmúlt nyolc évnek alig volt esélye változtatni a szociális eleve elrendelésen. Elég csak a lakóhelyüket, szüleik végzettségét, anyagi helyzetét tudni ahhoz, hogy megtippelhessük, melyik ballagó készül az elitgimnáziumba, és melyik iratkozik olyan szakiskolába, amely három év múlva szerencsés esetben egy használható szakmával, de érettségi nélkül engedi őt ki a munkaerőpiacra.

Akárhogy is, nem volna abban semmi meglepő, ha kissé bizonytalanul markolták volna a csokrukat tegnap a ballagók. Ha szakiskolába készülnek, azt már tudhatják, hogy a kormány néhány lépéssel az ő sorsukon is javítana. Korszerűsítené az iskolahálózatot, munkahelyeket teremtene a végzetteknek. Már csak azt lenne jó tudni, miért nem arra törekszik, hogy e vakvágány helyett mind nagyobb számban az érettségit adó képzésbe terelje a fiatalokat. Persze a majdani középiskolásoknak sem egyszerűbb a dolguk, hiszen ők meg elébb az érettségi szörnyű nehézségeiről hallhattak cidrizve, a minap meg azt olvashatták a Magyar Nemzetben, hogy túl könnyű volt a matúra, így a felkészületlenek is bejuthatnak az egyetemekre. Abba a felsőoktatásba egyébként, amelynek új törvényi szabályozását a szakmai szervezetek elfogadták ugyan, de a parlamenti ellenzék az Alkotmánybíróság elé küldte.

Rossz ilyet kimondani, de nekik ez jutott. Kísérleti nemzedék lettek egy átmeneti korban, ők isszák meg a levét annak, hogy az előttük járók mindmáig a biztos alapok lerakásáig sem jutottak el. Kár érte. Illetve értük. Nekik ez az egy gyerekkoruk volt.