Rossz is, jó is!
Az infláció több mint huszonöt éve a legalacsonyabb szinten van (még ha az elmúlt két hónapban néhány tized százalékkal emelkedett is). Nehéz volna tehát azt mondani, hogy az árszínvonal növekedése magas. Igaz ezt nem is mondják, csak sugallják.
Nemrég viszont előtérbe került egy másik makromutató, amivel most talán inkább fokozhatjuk a társadalmi feszültséget, a dolgozók bizonytalanságát, mert sajnos tény, hogy az elmúlt hónapokban nőtt a munkanélküliség.
Ez azonban két okból sem meglepő. 1. Az infláció és a munkanélküliség között van egy igen erős, rövid távú trade-off. Az infláció és a munkanélküliség mozgása ellentétes. Ha csökken az infláció, nő a munkanélküliség. 2. A 2004-ben mért, a rendszerváltás óta legalacsonyabb, 5,8 százalékos munkanélküliség nagyon közel volt annak természetes rátájához. Nem volt nehéz megjósolni, hogy innen szinte biztosan csak fölfelé mozdulhat el.
Abban szinte az összes közgazdász egyetért, hogy a magyar munkaerőpiac alapvető problémája nem is annyira munkanélküliség, hanem sokkal inkább az alacsony foglalkoztatottsági ráta. Nem kell részletezni, hogy ez milyen nehézségeket okoz az elosztórendszerek számára, hiszen lassan minden dolgozóra három inaktív jut.
A politikai csatározásokba egyre gyakrabban vonják be - a közgazdaságtanhoz egyébként keveset értők - a különböző makrogazdasági mutatókat, ami önmagában még nem volna probléma, de az már igen, hogy téves képzetekkel és féligazságokkal folyamatosan társadalmi feszültséget szítanak.
A munkaerő hatékonysága - számos egyéb tényező mellett - a társadalom állapotától is nagymértékben függ. Számos szociológiai tanulmány bizonyította, hogy azok az emberek vagy társadalmak, akik vagy amelyek rossz lelkiállapotban vannak, sokkal alacsonyabb hatékonysággal dolgoznak. Nem véletlenül van a bizalmi indexeknek egyre nagyobb súlyuk a makromutatók között.
Semmi esetre sem kifizetődő, ha állandóan azt a tudatot erősítjük - vagy alakítjuk ki - az emberekben, hogy teljesen mindegy, mit csinálnak, úgyis egyre rosszabb lesz a helyzetük. Hol az infláció túl magas, hol a munkanélküliség, hol a gazdaság növekedési üteme alacsony, hol a béreké, hol magas a kamat, hol gyenge a forint...
Értsük meg végre, nem megy minden egyszerre! Nem szabad azt a látszatot kelteni az emberekben, hogy erőfeszítéseik feleslegesek, mert életkörülményeik minden esetben csak romlanak. Ez nem helyes és nem is igaz.
Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a reálbérek, csökkent az infláció, a gazdaság teljesítménye is biztató, és nem utolsó sorban csatlakoztunk az EU-hoz, valamint az euró övezethez hosszú távon mindenképpen előnyös lesz a magyar társadalom egészének.
Ezzel szemben valóban vannak olyan jelek is, amelyek aggasztóak lehetnek. Valóban nőtt az elmúlt hónapokban a munkanélküliség (előreláthatólag csak átmenetileg), a régóta várt reformok megint késnek (noha talán a 100 léps ezt valamelyest kompenzálja), nem sikerült megoldani a bérlakáskérdést, a társadalombiztosítás finanszírozásának problémáit stb.
A végtelenségig lehetne sorolni a pozitív és a negatív példákat egyaránt. A cél azonban nem ez. A célunk az, hogy az emberek életminősége, életkörülményei javuljanak. Ez azonban csak úgy megy, ha pozitív élmények is érik őket. Ma már nem tudunk egy hónapnál hosszabb ideig örülni az új plazmatévénknek sem, mert amikor be kell fizetni az első törlesztőrészletet, eltűnik a szemünk elől a jóságos pénzintézet, mely lehetővé tette azonnali fogyasztásunkat, csak egy "gonosz" bankot látunk, mely arra szövetkezett minden kereskedővel, hogy minket kifosszon. Ez a szemléletmód nagyon káros a gazdaságnak, a társadalomnak egyaránt.
Ezen csak akkor lehet változtatni, ha nemcsak negatív, hanem olykor-olykor pozitív érzéseket is keltünk és hagyunk kelteni az emberekben. Például, hogy évek óta csökken a tévékészülékek ára.
Szakasits György
A szerző közgazdász
