Lakáskölcsön a büdzsének

Két hónapja kamatmentes kényszerhitelt nyújt a bankrendszer a költségvetésnek - és több mint valószínű, hogy csak ez segít a féléves hiányt az egész éves terv szintje alatt tartani.

A pénzügyi tárca 986,5 milliárd forintos államháztartási deficitet valószínűsített június végére, ami a teljes évre tervezett összegnek több mint a 96 százaléka. Pénzügyminisztériumi forrásból azonban a Népszabadság úgy értesült: ebben a kimutatásban nem szerepel a lakáshitelek után a bankoknak fizetendő kamatkiegészítés. Ezt ugyanis április óta nem utalja át az államkincstár az érintett pénzintézeteknek. Becslések szerint havi mintegy húszmilliárd forintra rúg a lakáshitelek után a bankoknak fizetendő összeg - a tartozás így június végére eléri majd a hatvanmilliárd forintot. A féléves hiány ez alapján 1046 milliárd forint fölé emelkedne. Az éves terv 1023 milliárd forint.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a deficit az év végén a terv duplája lenne - a hiány valószínűleg júliusra visszatér az éves előirányzat szintje alá. Ugyanakkor - természetesen - nem mutat jól, ha az október-novemberre várt deficitet már júliusban sikerül "teljesíteni". Az is biztos, hogy a második fél évben hatnak azok a költségvetési intézkedések, amelyeket - éppen a tervnél magasabb hiány elkerülésére - a pénzügyi tárca korábban ígért. A megszorítások az eddigi tartalékok zárolásán túl a vám-áfa elszámolás módosítását és bizonyos járulékszigorításokat jelenthetnek.

A lakáshitelek után járó állami finanszírozás visszatartására a lakásprogramról szóló rendelet februári módosítása adott lehetőséget. Ez megváltoztatta az addigi finanszírozási rendszert: a bankok és a pénzügyi tárca megállapodására bízva azt. Ám a megállapodás késik - így a költségvetés még nem fizetett, hiszen nem volt mi alapján utalni.

A februárig zökkenők nélkül működő rendszerben a bankok a hónap végeztével lejelentették, majd ez alapján legkésőbb a következő hónap 28-ig megkapták a támogatott lakáshitelek után nekik járó összeget. Ez előlegnek minősült, amelynek kifizetését követően a részletes elszámolásban rendezték a továbbiakat (ellenőrizték, hogy az egyes hitelek után valóban járt-e támogatás, majd a bankok visszafizettek, vagy többet igényeltek - az eredmény szerint). Az új rendszerben a költségvetés utófinanszírozásra térne át: csak a részletes elszámolás után fizetnek. Ez előnyösebb a költségvetésnek, hiszen csak később kell utalnia. A legjobban éppen most, a félévkor járt a pénzügyi tárca: a megállapodás késésével és a kiadás elhalasztásával szebb lehet a féléves mérleg. Ráadásul mindez kamatmentesen: a bankoknak a "jogszabályváltozásból adódó" késés miatt nem fizet a büdzsé.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.