Nos, szívesen elunatkozgatnánk a következő hónapokban, meglennénk acsarkodó politikai vádbeszédek nélkül, s érdeklődéssel szemlélnénk, ahogy a két nagy párt gazdasági szakértői, szigorúan szakmai alapon, közös nevezőre jutnak az adóreformtól a közszféra és az önkormányzati rendszer reformján át egészen az oktatás átalakításáig. A gazdaságot lendületesebb pályára állító, a jövedelmeket növelő programnak a haszonélvezői ugyanis a választópolgárok lennének.

S Orbán Viktor beszédét hallgatva, amely az Amerikai Kereskedelmi Kamara ebédjén, a magyarországi nagyvállalatok vezetői előtt hangzott el a héten, erre lehet reményünk. A Fidesz elnöke azzal érvelt, hogy hazánkban kialakult a politikai osztály, amely nem vív élethalál harcot a fennmaradásáért. A szereplők ismertek, a rendszer szilárd, s a politikusok igenis túl tudnak lépni saját árnyékukon, a szűken vett pártérdeken, s képesek az ország érdekében dolgozni, a nemzeti fejlesztési tervről négypárti távlatokban gondolkodni, kétharmados törvényeket megszavazni..

Idilli állapot. A bökkenő csupán az, hogy Orbán mindezt jórészt a 2006-os választások utáni időszakra ígérte, amikor reményei szerint ő lesz a miniszterelnök. Ám szavaiból azt lehetett kivenni, hogy e reformok nem tűrnek halasztást. A Fidesz vezére úgy látja, hogy a gazdaság elveszítette dinamizmusát és stabilitását, a térségben a legrosszabbul teljesít, pénzügyi válságtól szenved, nem jön a külföldi tőke. Ha ennyire rossz a helyzet, vajon miért kell még egy évet várni a cselekvéssel? Vagy mégsem ennyire tragikus a gazdaság állapota?

Valójában megdöbbentő, hogy még egy ilyen fórumon sem kérdezik meg Orbán Viktortól, vajon nem érez-e bármiféle felelősséget a gazdaság mai helyzetéért. Nyilván nem fogja elismerni, hogy az eredendő bűn az övé, mert tanácsadói hiányoztak az egyetemi előadásokról, amikor a lakossági megtakarítások lenullázása (lásd még: államilag támogatott lakásfinanszírozás) és a folyó fizetési mérleg hiányának elrugaszkodása közti összefüggésről volt szó. Vagy arról, hogy egy ilyen kicsi, nyitott gazdaságban a belső fogyasztás élénkítésének és az export visszafogásának a következménye a pénzügyi egyensúly vészes megbomlása lesz. Orbán magáénak vallja a Bokros-csomag dinamizmust és stabilitást hozó részét, miközben elutasítja magát a programot. S amikor Orbán együttműködési készségről beszél, senki nem emlékezteti a közelmúlt apró közjátékaira. Például arra, hogy éppen a Bokros-féle intézkedések bevezetésének tizedik évfordulójára rendezett konferencián a volt fideszes pénzügyminiszter, Varga Mihály egyetérteni látszott az akkori szocialista kollégájával, Draskovics Tiborral az önkormányzatok finanszírozásának szükségszerű átalakításában, mintegy az államháztartási reform részeként, akkor pártja visszakozásra kényszerítette.

Ebben a retorikában nemcsak az az igazi drámai elem, hogy a gazdaság helyzetét sokkal rosszabbnak állítja be, mint amilyen - rendben, a koalíció meg túlságosan rózsaszínű képet fest -, ezt még adatokkal helyre lehet tenni, hanem az, hogy az egymást átfedő programok ellenére sem tudnak a halogatást nehezen viselő ügyekben egyetérteni. Nyugodtan feledhető, hogy Orbán szerint Magyarország lemaradt a külföldi tőke vonzásában a visegrádi országok mögött, a számok egyértelműen jelzik, hogy a rendszerváltás óta Csehországgal együtt az élen maradt. A tanácsadók elmulasztották frissíteni a kimutatásokat. De az öt pontja és a száz lépés mégiscsak szinte azonos. Legfeljebb Orbán előbb csökkentene adót, hogy kifehérítse a szürkegazdaságot, Gyurcsány pedig megfordítaná a sorrendet. A koalíció egykulcsos adótáblát akar, ez Orbán szerint is elkerülhetetlen, mert szomszédaink ezt már megtették. Vajon rábólint a Fidesz a most készülő adóreformra, vagy sajátot akar, még ha az ugyanolyan is lesz, mint ami most formálódik? S miért ne lehetne előre hozni a közszféra, az önkormányzatok, az oktatás, az egészségügy reformját, ha a Fidesz is ebbe az irányba mozdulna, ha kormányra kerül?

Kicsinyes politikai szempontokra figyelve valóban nem mindegy, mely párt indítja meg az elkerülhetetlen reformokat. Az ország polgárainak szempontjából azonban teljesen mindegy. A tőkéért és a munkáért folyó nemzetközi versenyben a halogatásból származó kár őket éri. A reformok szükségességének felismerése, tartalmának szinte azonos meghatározása örvendetes fejlemény lehetne, ha a szavak helyett tetteket látnánk. Ám egyelőre a Fidesz nemzeti konzultál, a szocialisták pedig - átvéve a módszert - meghirdették a kérdések és válaszok a száz lépésről rendezvénysorozatát. A tudjuk, de nem merjük helyzetben megkezdődött a hiszi, nem hiszi játék a választókkal.