Együttműködést írt alá a Fidesz és a Nemzeti Fórum

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön, Budapesten a Fidesz és a Nemzeti Fórum, amelynek alapján a két ellenzéki erő közös választási programot dolgoz ki, és együtt állít jelölteket a 2006-os választásokon.

A dokumentumot, amely szerint a Fidesz és a Nemzeti Fórum valamennyi egyéni választókerületben, valamennyi területi listán, illetve az országos listán együtt állít jelöltet, Orbán Viktor és Lezsák Sándor írta alá. A felek a 2006-os önkormányzati választásokon is együttműködnek, közösen állítanak polgármester-jelölteket és képviselőjelölteket.

Orbán Viktor az aláírást megelőzően hangsúlyozta: a Nemzeti Fórum tagjai olyan szereplői a politikai közéletnek, akik a nemzeti érdek szolgálatában semmilyen kompromisszumot nem ismernek. "Egy hajlíthatatlan, rendíthetetlen nemzeti erővel kötünk ma megállapodást, egy olyan erővel, akire bizonyosan igaz a Szózatnak az a szava, hogy rendületlenül"- mondta a pártelnök, aki szerint az egyesület tagjai kormányzati és demokratikus tapasztalattal egyaránt rendelkeznek.

Hozzátette: ezzel tapasztalatban is erősödik a Fidesz, ami azért is fontos, mert álláspontja szerint Magyarországnak ma a legnagyobb baja a kormányzati tapasztalatlanság, a mostani kormányzat híján van az elmúlt tizenöt évben felhalmozódott demokratikus közös tapasztalatnak, mert nem vett részt benne.

Orbán Viktor, az aláírást követően arra az újságírói kérdésre, hogy az MDF-fel tervez-e megállapodást, azt mondta: a Fidesz mindig együttműködésre törekedett. Véleménye szerint a köztársaságielnök-választás közös siker, mindegy, hogy milyen viták voltak körülötte. "A Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz és a Nemzeti Fórum (...) közös sikere, és (...) az egész ország győzelme" - jelentette ki.

Lezsák Sándor azt hangsúlyozta: az egyezmény aláírását, a szövetségkötést az indokolja, hogy Magyarországot ma számos veszély fenyegeti, nincs politikai védettség a globális törekvésekkel szemben, nincs kormányzati támaszt a határon túli magyarok számára, az erkölcsi és szellemi alapok "szervezett rombolása" folyik, a különböző devianciákat hallgatólagosan támogatják, és türelmetlenség van a nemzeti megnyilvánulások ellen.

"Ma a Nemzeti Fórum az igazi MDF" - jelentette ki a politikus, aki szerint a nemzeti oldalon minél szélesebb körű együttműködési rendszert kell kiépíteni, hogy nemzeti koalíciós kormány alakulhasson 2006-ban.

Lezsák Sándor arra az újságírói kérdésre, hogy Horváth Balázs, aki beismerte, hogy "taktikai" okok miatt az államfőválasztás első fordulójában Szili Katalinra szavazott, miért nincs jelen, azt válaszolta: "Tőle kellene megkérdezni,(...) ő egy nagyon tisztességes, nagyon becsületes ember, aki belelépett egy lehet, hogy saját maga által állított csapdába". Közölte: Horváth Balázs nyilatkozatainak "semmiféle következménye nem lesz". A politikus közölte azt is, nem tud róla, hogy lett volna más is a Nemzeti Fórumból, aki Szili Katalinra szavazott.

Elmondta: az államfőválasztásnak nincs köze az egyezménynek, mert már három hete állapodtak meg az aláírás időpontjában. Mint mondta, a Nemzeti Fórum nem a Fidesz egyik platformja lesz, hanem olyan szövetséges, mint a KDNP vagy az MKDSZ, ugyanakkor azt a választásokat követően döntik el, hogy egy frakcióba ülnek-e majd a Fidesszel.

A megállapodás értelmében, az országos listán, illetve a területi listákon a Nemzeti Fórumot legalább három olyan sorszámú hely illeti meg, amelyről biztos mandátum várható, azon kívül pedig az MDF-ből kivált parlamenti csoport a listák fennmaradó helyeire további személyeket is jelölhet - áll dokumentumban.

"A vakondoknak juttatott harminc ezüstpénz"

Nyakó István, az MSZP szóvivője "a vakondoknak juttatott harminc ezüstpénzként" értékeli a Fidesz és a Nemzeti Fórum megállapodását. A szocialista politikus azt mondta, hogy "látványos és gyors önleleplezésnek lehettek tanúi a köztársaság polgárai."

Nyakó István szerint Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, aki az államfőválasztás első pillanatától kezdve többször állt a nagy nyilvánosság elé, szavazatvásárlással vádolva majd mindenkit, most a Fidesz háláját fejezte ki azoknak, akik az első szavazáson megtévesztő módon voksoltak. "Egyéni és listás képviselői helyekkel jutalmazzák őket" - tette hozzá.

Az MSZP szóvivője kifejtette, hogy a Nemzeti Fórum vezetői azt remélik, "megvásárolt szavazatokkal ott lehet ülni a parlamentben még négy évig, de ezeknek az embereknek a politikai hitelessége a nullával vált egyenlővé."
(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.