Nem a választás eredményéről van persze szó, mert soha ne legyen egy köztársaságnak nagyobb baja annál, mintsem hogy éppen azt az embert teszik elnökévé, akit megelőzően alkotmánybírái egymás közt háromszor is maguk között az elsőnek választottak. Róla mondták, akik közelről ismerik, hogy olyan, mint a tökéletes utazó, aki teljes nyitottságában elfelejti, honnan jön, csak arra figyel, ami előtte áll. Köztársasági elnökként is nagy hasznát veheti majd ennek a tulajdonságnak.

Igaz viszont, hogy ha eddig tökéletes utazónak tarthattuk Sólyom Lászlót, akkor az elmúlt két napban történtek után tovább kell emelkednie ezen a pályán, mert most bőven van mit elfelejtenie. Nemcsak azt a bizonyos hétfői pillanatot, amikor bejelentették, hogy 13 szavazatot kapott összesen, mert a Fidesz úgy találta jónak, hogy megszégyenítse az MDF-et azzal, hogy távolmaradással próbálja leleplezgetni, hanem az egészet ki kell törölnie az emlékezetéből. Megjegyzendő: lehet, hogy Sólyom tökéletes utazó, de az emberek többsége nem az, mert nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy felejtsen, és nem is nagyon utazik.

Emlékezniük kell majd arra, hogy a rendszerváltozás óta először két koalíciós párt egy követhetetlen vitába bonyolódva nem tudott minimális egységet produkálni a nemzet egységét jelképező posztra kiválasztandó személyiség körül. Eközben kanyaronként még óriási nagyokat is zúgtak. Bejelentkezett például a szocialisták nagy öregje, volt miniszterelnöke, Horn Gyula, hogy akkor ő alkalmas rá, biztatják is valakik, de még csak nemet sem mondtak neki, annyira nem vették komolyan. Nem volna szabad ilyen helyzetbe kerülnie egy párt emblematikus alakjának. Az sem volt imponáló, hogy a párt elnöke akkor említette, hogy jó volna, ha nő lenne az elnök, amikor már Szili Katalin rég megszervezte magát. Egyébként máig nem tudni, hogy akkor kire gondolt Hiller. Csak állt a pártvezetés, és nézte, amint Szili megtörténik, majd amikor így lett, mondták, mondták, hogy ez a jó, és akár kétharmad is meglehet. Gyurcsány Ferenc is kétségbeesetten menekült előre, bejelentve, hogy megoldják: vagy az ügyet, vagy Szili elnökségét. Ez a kijelentés most úgy maradt, élettelenül, miközben e pillanatig el nem hangzott egy szó sem arról, hogy miért éppen ő, azon kívül, hogy a kongresszus így döntött. Tudna az ember talán súgni, de még szívesebben engedte volna rábeszélni magát, még akkor is, ha végül nem neki, hanem a képviselőknek kell választaniuk.

Már amelyiknek. A szabad demokratáknak például nem sikerült. Illetve végül mégiscsak, de éppen csak annyiuknak, hogy azzal Szili nyerhetett volna, ha úgy történik minden, ahogy az első forduló ígérte. Így viszont - szüzek sem maradtak, de az örömük sem lehetett az igazi. Egyfelől nem tették érthetővé a szabad demokraták, hogy mi a kifogásuk Sólyommal szemben, akit lényegében a liberálisok teljes szellemi hátországa - jórészt aláírásokkal is - támogatott, de így a pártjuk ellen. Ugyanakkor magukra haragították politikai partnerüket is, mert végül csak az ő 17 távol maradó képviselőjük buktatta meg Szilit. Elvi alapon nem mehettek volna Sólyommal szembe, gyakorlati alapon nem hagyhatták volna cserben koalíciós partnerüket. A három kiszavazó képviselő pedig még a hősi halál örömét is elvette. Maradt, hogy mindenkit megsértettek, akit csak lehetett, amit egy siker érdekében még csak-csak megtehet egy politikai alakulat, de bukásban ellenségeket szerezni - ahhoz már nagy eltökéltség kell.

A győzelmes sértegetésben viszont ezúttal is verhetetlen volt a Fidesz. Első fordulós távolmaradásukkal nem kevesebbet igyekeztek bizonyítani - és később ezt minden más körülmények között rágalmazási perre alkalmas módon be is jelentették -, mint hogy az MDF eladta a szükséges szavazatokat a szocialistáknak. Bocsánatkérésre nem lehet számítani, jóllehet a harmadik forduló azt jelezte, alaptalan - de legalábbis végképp és örökre bizonyíthatatlan volt - a vád, hiszen ott már nem fúrták be magukat az ellenséghez a gyáva kis rágcsálók, hacsak máshonnan nem érkeztek - azaz nem feltételezzük azt, hogy a szocialisták közül szavaztak ki, de akkor Áder minden sértegetése kevés ahhoz, amit a valóság produkált. (Mindazonáltal ide tartozik, hogy legalább olyan valószínű, hogy a Nemzeti Front adott le Áder számára végszóként, a szocialistáknak pedig altatóként szolgáló szavazatokat az első fordulóban, hogy aztán a következő körökben már folyamatosan fényképezkedjenek az ellenkezőjét bizonyítva.)

A kriminológiai szál felbukkanása is jelzi a köztársaságielnök-választás körüli feszültségek erejét. Ez paradox módon háttérbe szorította magát a történést is. Igaz, azt is lehet mondani: mindegy is, hogy Mádl Ferenc, Szili vagy Sólyom, mindannyian jól ellátnák a dolgukat. Szili konok hallgatása ráadásul utólag fel is értékelődik. Igazán nincs mit korrigálnia. Mindenki másnak a környezetében azonban igen.

A szocialistáknak valamiként úrrá kell lenniük az indulataikon, amelyek most nyilván nem azt mondatják velük, hogy rosszul választottak, hanem azt, hogy cserbenhagyta őket a partnerük. Úgy fogják megélni, mintha néhány hónappal ezelőtt nem maguk fordítottak volna hátat a párt korábbi második emberének, Szili Katalinnak, hanem csakis az SZDSZ tört volna meg egy pompásan ívelő, baloldali pályát. A tehetetlenség és a vereség fájdalma könnyen lehet, hogy bűnbakot keres majd ott is, ahol csak egy szerencsétlenné vált ügyhöz nem találtak partnert. Ha mindenáron szakításra gondolnak most, akkor lehet, hogy azzal a hagyománnyal kellene végre szakítaniuk, amely szívesen játszatja őket vabankra, miközben nem tudnak igazán jól pókerezni. Néha bejön, néha nem, és korántsem biztos, hogy mindig a partner a hibás. Van, hogy az árulkodó arc.

A játéknak persze nincs vége, új osztások jönnek. A szabad demokratáknak sem lesz könnyű méltósággal elviselni partnerük megbántottságát, de be kell látniuk, ilyenkor a legkevesebb, amire szüksége van annak, aki valamit is ad magára, hogy átkozódik.

Aligha magában.

Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, ha utólag visszagondolnak arra, mikor követték el a hibát, arra kell jutniuk, hogy akkor, amikor nem vették elég komolyan az államfőválasztás ügyét, ami pedig az 1990-es MDF-SZDSZ paktumtól Torgyán József politikai megsemmisülésének 2000-es kezdetéig sok katartikus fordulatot hozott. Nem tárgyaltak időben, nem tárgyaltak jól és őszintén. Ha újra elkövetik ezeket a hibákat, külön-külön is súlyos gondjaik lehetnek. Ha nem, megmaradt eséllyel figyelhetik, hogy Sólyom László köztársasági elnök mely napra tűzi ki a 2006-os választásokat. Mert ugye, az sem lesz mindegy.