Az iménti két mondat nem mostanában látott napvilágot. Hanem 1996 májusában, amikor a tizenkilenc éven aluliakból álló magyar labdarúgó-válogatott - mindmáig utolsó előttiként - eljutott a korosztály nyolc részvevős Európa-bajnoki döntőjébe. Hát igen: a '90 évek derekáig az eredményeket sorban szállította az aktuális ificsapat; avagy (mint azt a Nemzeti Sport korabeli kommentárja megjegyezte) "mindig és mindenütt" produkált, illetve (miként arra kilenc éve Czékus Lajos akkori MLSZ-főtitkár rámutatott) "megint bizonyított".

És ez az egész arról jutott eszünkbe, hogy a múlt héten felmosták a pályát az U19-es garnitúrával.

Meg arról, hogy Ubrankovics Mihály, az együttes szakvezetője a Zala megyében rendezett Eb-selejtező három veresége után - Belgium 1-4, Olaszország 0-3, Örményország 1-5 - a Sport televízióban oda konkludált: "Öszszességében elégedett vagyok." Maradjunk annyiban, hogy a szövetségben csaknem két évtizede dolgozó tréner alighanem zavarodottságában beszélt zöldséget: ha valaki, ő aztán feltétlenül emlékezhetne arra, mikor lehet elégedett egy szakvezető, mivel Eb-döntőbe - eddig utoljára - éppen az ő irányításával jutott el ifjúsági társulat. Az 1997-es kontinenstornán a boldog emlékű Fehér Miklós, továbbá Stark Péter vezette csapat a mezőny végén zárt, de kemény kvalifikációs csatározásokat követően legalább kikerült oda.

Ám ez az írás nem Ubrankovicsról szól.

Inkább arról a rendszerről, amelynek nyomán a válogatottak anno mindenféle nagyvállalat, kitűnően fizetett főfelelős és program nélkül értek el eredményeket Európában. Bravúros szöveg, csinnadratta nem volt, ellenben (minimális ráfordítással) akadt például zajtalan megyei kiválasztó, gondos odafigyelés, továbbá csapat néhány. Nem is kell az időben olyan sokat visszamenni; 1990-től 1997-ig - nyolc szezon alatt - hatszor szerepelt Európa-bajnokságon a magyar garnitúra. Más kérdés, hogy az ötödik helynél jobbat egyik sem tudott elérni, ám ha azt vesszük, hogy abban az időben a magyar futball immár nyílegyenesen zuhant lefelé, s - a Ferencváros 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportrészvételét leszámítva - komoly nemzetközi meccseket csak kívülállóként lehetett nézegetni, mindjárt más a helyzet. Hogy konkrétan mi: az idényenkénti hat korosztályos csapatból kettőt-kettőt irányító Ziegler János három, Piski Elemér két, Ubrankovics pedig, ugye, egy alkalommal vezette el U19-es övéit a kontinens elitjébe.

És akkor némi adalék. Az 1990-es, békési finálé sorsdöntő első mérkőzésén csak tizenegyesekkel bukott el a - többi közt - Figót felvonultató portugálokkal szemben a Lipcsei Péter fémjelezte Ziegler-társulat, s lett hetedik. Az 1992-es, németországi kontinenstornára a Sándor Tamás-féle Piski-gárda harcolta ki az Eb-indulást. Az 1993-as, angliai Európa-bajnokságon a Vincze Ottó szervezte Ziegler-csapat került közel egy "még jobb" pozícióhoz (ötödikként végzett). Az 1995-ös, görögországi végjátékban a Tóth Norbertet (is) soraiban tudó Piski-válogatott lépett fel, és zárt hatodikként. Az 1996-os, franciaországi Eb-n a kapuban Rabóczki Balázzsal nekiinduló Ziegler-alakulat nem csupán ötödik lett, hanem kiharcolta a - végül három vereséggel záruló - malajziai világbajnokságon való részvételt is. S a már említett Ubrankovics-együttes 1997-es, izlandi szereplése óta magyar válogatott nem játszott Eb-döntőben.

Az előbbi, szimplifikált mondatok mögött ráadásul ott van még néhány sztori. Esetleg az, hogy Vincze Ottóék a tizenkét évvel ezelőtti vetélkedő kvalifikációja során a Del Pierót és Pirlót felvonultató olaszokon jutottak túl (odakint 2-0-ra múlták felül az itáliaiakat!), de már csak azért is fölösleges tovább elemezgetni, mert ez tényleg a múlt. Legföljebb olyasmiken mereng az ember, hogy, mondjuk, hol van már az Eb-döntőket folyamatosan szállító Ziegler, Piski duó (Kovács Attila rövid ideig ténykedő MLSZ-elnök koholt vádakkal menesztette őket, s bár bíróság is bizonyította igazukat, a Bozóky Imre vezette apparátus köszönöm nélkül "búcsúztatta" a párost), továbbá mi az oka annak a verbális optimizmusnak, amely a projektekkel dúsított szövetség általános megnyilatkozásait jellemzi?

Amúgy összességében valóban van ok az elégedettségre. Tudniillik hazai selejtezőn (három meccsen, tizenkettő ellenében) két gólt elérni igazán nem semmi.