Egyre több az óceáni halálzóna
Egy ENSZ-jelentés szerint a tengerek élővilágának veszteségei ma ugyanolyan - vagy még nagyobb - arányúak, mint az esőerdők pusztulása.
Az óceánok és tengerek a földfelszín 71 százalékát teszik ki. A hatalmas víztömegre a legutóbbi időkig mint a Föld kimeríthetetlen éléstárára, és egyben a kiegyensúlyozott földi klíma egyik zálogára tekintettünk, ezen a képen azonban módosítani kell. Az egyik legaggasztóbb probléma az óceánok savasodása. Az amerikai National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) kutatásai szerint az elmúlt harminc évben a szén, a benzin és egyéb fosszilis anyagok égése során a légkörbe került szén-dioxid 48 százalékát az óceánok nyelték el. Ez látszólag előnyös, mivel csökkenti a klímaváltozás hatásait, ugyanakkor veszélyes is, elsősorban a tengeri élővilágra nézve. A széndioxid a víz felső 10 százalékában oldódott fel, s emiatt megváltozott a felszínközeli vízréteg pH-értéke, veszélybe sodorva a mészvázú korallokat és a házas puhatestűeket. Kockázatot jelent a tengeri fajokra a vizek növekvő olajszennyezése. Ennek csupán a töredékéért felelősek a tankhajó-katasztrófák, az olaj nagy része a tenger alatti olajmezők kiaknázása, a természetes szivárgás miatt kerül a vízbe.
A növekvő szennyezés egyik következménye az óceánok és tengerek oxigénben szegény, illetve oxigénmentes "halálzónáinak" gyors sokasodása, ami emberek százmillióinak megélhetését veszélyezteti. 1990 óta megduplázódott és elérte a százötvenet azoknak a mélytengeri övezeteknek a száma, amelyekben gyakorlatilag nincs élet. A folyamatot főként a műtrágyázással összefüggő nitrogénszennyezés gerjeszti (évente mintegy 160 millió tonnányi fölösleges nitrogén kerül a világtengerekbe).
Egyre nagyobb a tengerek zajszennyezettsége is. A fúrótornyok, tengeralattjárók, hanglokátorok és hajók keltette zaj akár több száz kilométeres távolságból is megzavarja a cetfélék kommunikációját és tájékozódását, s ez partra vetődésüket, pusztulásukat okozza.
