Idézem: "A műsor több eleme láttán (még ha ezek évekkel korábban készültek is) keserűen be kell ismernem, hogy Cs. L. megítélésében tévedtem. Sok évtizedes jó ismeretségünk, együttműködésünk, kitűnő filmjei alapján ugyanis korszerűbb, tárgyilagosabb gondolkodónak, alkotónak hittem."

És mégsem ezt írom, s mégsem így. Lehet ugyanis - bár ez nem menti, sőt -, hogy az ismétlésként leadott dokumentumfilmeket már meg sem nézte: bízott elődei döntésében. A főhiba épp az, hogy talán senki sem nézte végig elejétől a végéig a műsort - adás előtt. Én a képernyőn végignéztem, és már az összekötőfilm szakmai és politikai avíttságától is elképedtem, elborultam. A 2002-2003-ban készült filmek (Párizsi békeszerződés, Gyulafehérvártól Trianonig) némely megfogalmazásával, mulasztásával, furcsa állításával aligha lehet egyetérteni. (Mintha meg se jelent volna Fülöp Mihály Befejezetlen béke című munkája a párizsi békét előkészítő londoni külügymi-niszteri tanácskozás végre megnyitott jegyzőkönyveiről.)

A nap filmes főanyagaiban egy szó sem esett Trianon nemzetiségpolitikai előzményeiről. Ez nem segíti a tisztánlátást. E hiányt csak a Romsics Ignác vezette esti beszélgetés igyekezett pótolni, ahogy a műfaj lehetővé tette: verbálisan.

Nagyra becsülöm a Gulyás fivéreket, de sajnálom, hogy 1982 és 1997 között készített, Rablóbéke címmel leadott filmjük az idős vallomástevők szavait minden - akár utólagos - tisztázó magyarázat nélkül adta közre. Nemcsak a film - az én következő mondatom is nehezen követhető: ki hiheti el, hogy "ellenforradalmárok", a fehérterror emberei öltek meg minden előzőleg (mikor?, a vörösterror idején?) meggyilkolt zsidóért tíz ártatlan keresztényt? Annak jelzésére persze ez tökéletes, hogy miképp torzulnak, foklórizálódnak események - de arra semmiképp, hogy tisztuljon a történelem-képünk. (A filmben bemutatott emlékmű az ötvenhat halottat és a meggyilkolt, névtelen vörös- katonát az "ellenforradalmárok" áldozatainak tünteti fel; e képsor akár a Rákosi- és a Kádár-korszak történelemhamisításának leleplezése is akarhatna lenni, csakhogy az interjúalanyok szövegéből sem lehetett kihámozni, hogy voltaképp kik voltak, (netán csak deklarált) politikai hovatartozásuk szerint, a gyilkosok. Holott e korszakot-térséget épp Romsics Ignác, az esti beszélgetés házigazdája igen alaposan kutatta (Ld. pl. A Duna-Tisza köze hatalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben) - nem lett volna oly nehéz érthetővé tenni még a (látszólagos?) ellentmondásokat is. (Meg azt, hogy ez hol és miben kapcsolódik Trianonhoz.) És talán azt sem kötelező elhallgatni, hogy a magyar Vörös Hadsereg milyen határokat védelmezett, és hogyan.

A Gulyás fivérek műveit nagyon szeretem - de ebből vak hangot sem értettem. És amit mégis, az többet rontott történelemlátásunkon, mint használt.

Első hallásra talán jó televíziós ötlet volt fellapozni - kamerával - Márai sorait a bécsi döntésekről, de az biztos, hogy figyelembe kellett volna venni a szerző későbbi mondatait is. A hosszú emigrációban épp e korszakról (különösen a dokumentumfilmben több ízben is diadalmasan-boldogan és ünnepelten feltűnő Horthyról) írott éles, keserű sorait, véleményét a két világháború közötti polgárságról. Ezt nem illik sem elfelejteni, sem nem ismerni, ha valaki Márai textusára épít ilyen tárgyú filmet. A Duna Televíziót a határon túl - nemcsak a Kárpát-medencében, de Nyugat-Európában, Amerikában talán odaadóbban nézik, mint itthon. Az ottani nézőnek is tudnia kell, hogy 1985. január 18-án például - az USA-ban, San Diegóban - Márai ezt veti papírra: "A 43-44-es napló lapozása felidézi a negyven év előtti elmebajos tömeggyilkosságot, és néha csodálkozom, milyen tartózkodó minden, amit erről az időről írok... A Horthy-világ, a neobarokk úrhatnámság, ál-úriság. A faji, származási előjogok cigányos fitogtatása. A vérszomjas kapzsiság. A »középosztály« magatartása. És ami utána következett... Magyarországon ma sem tudják sokan, hogy a »polgár« hivatás volt, a középosztály csak érdekszövetkezet." Február 25.: "...Trianon után már csak középosztály maradt, parazita érdekszövetség." Annak bizonyságául, hogy a felvidéki bevonulás képeit Márai szavaira montírozó kollégának újra kellett volna olvasnia Márait, mielőtt reá hivatkozik, itt van még egy idézet 1984. május 23-ról: "A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a »nemzeti« jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali."

A műsor jó néhány része tehát gondolkodásmódjában, történelemszemléletében mintha más világban, más történelmi sávban készült volna, mint László József ugyanott közvetített, alaposabb, nemcsak magyar szakértőket megszólaltató filmje a Benes-dekrétumokról, a magyarokról és szudétanémetekről (2005) vagy éppen (és mindenekfölött) Romsics és vendégei - Ormos Mária, Szarka Károly, Száraz Miklós György, műsorvezető: Csáky Zoltán - kétrészes beszélgetése, mely sok mindenért kárpótolta a nézőt, és sok mindent a helyére tett, noha a szerkesztők szerencséjére a meghívott három történész és az író aznap föltehetőleg nem nézte a Duna Televíziót. Romsicsék a helyére tették azt is, amiről e beszélgetésig alig esett szó: hogy milyen hibákat követett el a magyar politika az 1918 előtti egy-két században, amelyek ugyan abszolúte nem mentik a Trianon-diktátum szerzőit, de legalább némi adalékul szolgálnak bibliográfiájukhoz.

Friss, érdekes volt Mánfai László, Csendes Csaba - és a történész Ablonczy Balázs és Zeidler Miklós - filmje a "Trianon-legendákról". Önmagában szép és érdekes volt Cselényi László - Ablonczy Lászlóval és Ablonczyné Szabó Magdával közös - filmje, a Hunok (a háztetőkön) Párizsban, bár kissé erőltetettnek tűnt jelenléte a Trianon-emlékműsorban.

Magamban azzal "intézem el" a június 4-i műsort, hogy Cselényi László túlságosan megbízott elődeiben és munkatársaiban, s nem nézett meg személyesen mindent, ami aznap adásba került. Hogy tehát ez még a "kezdet nehézségeihez" tartozott.

Naiv vagyok? Lehet. Nem állítom, hogy az elnöknek mindig mindent személyesen meg kell néznie - de ha hetekig-hónapokig hirdeti, hogy Trianon-napot rendez, ha ehhez megszólaltatja a történelmi egyházak harangjait, ha rendszeres megemlékezéssé kívánja tenni e napot, magára vállalva a parlament, a pápa vagy az államfő szerepét is - akkor bizony mindent meg kell néznie adás előtt. A politikai giccset, az egyoldalúságot, felületességet különösen akkor nem szabad megengedni, ha olyan mindünknek fontos, tragikus történelmi fordulóról van szó, amilyen Trianon.

És szóba se hozom, milyen (papírforma szerint ma még és már parlamenten kívüli) politikai csoportok szája ízének felelt meg a műsor egyik-másik mozzanata. Talán akadt a parlamentben is, aki ezt így szerette, ahogy volt.

Levonom a tanulságokat, és vállalom a következményeket.

Még mindig naiv vagyok?

Bodor Pál
A szerző író, újságíró

- A távirányító használatának további praktikus módja, hogy ha már unod a mûsort, megnyomsz egy gombot a sok közül