Persze (dagadhat a magyar honfikebel!) a mi trianonozóink sem maradtak le semmiben szlovák, román, szerb társaiktól. És ez így is van rendjén. Mert ami jár, az jár - márpedig az igazán nagy ötlet a trianoni békeszerződés 85. évfordulója kapcsán mégiscsak a mi "Csonka" Magyarországunk szélsőjobbján született meg: jubileumi felhőmagasságokba felnyomni egy nem igazán kerek évfordulót, és egész harangzúgásos "nemzeti emléknapot" kreálni belőle. Méghozzá olyat, ami árvalányhajas, naftalinszagú rekvizitumaiban, anakronisztikus követeléseiben simán 60-70 évet megy vissza az időben. Éppen úgy egyébként, akárcsak a "nagymagyar sovinizmus" ellen szervezett szomszéd országbeli handabandázások. Mert bármennyire eltérő okokból trianonoztak is rogyásig a legutóbbi napokban Kárpát-medence-szerte, az azért e szélsőséges rendezvényekből elég világosan kiderült, hogy avítt, ámde annál veszélyesebb szellemiségüket, politikai kultúrájukat (pontosabban: kulturálatlanságukat) illetően ezek az emberek nemigen különböznek, még ha amúgy eltérő is a nemzetiségük, és meglehetősen távol élnek földrajzi értelemben egymástól.

Amilyen jó, hogy ez ismét napvilágra került, annyira zavarba ejtő, mennyire nem tud még mindig mit kezdeni ezzel a trianoni hangzavarral a térség új politikai elitje. Idén a legnagyobb sár e tekintetben kétségkívül a miénk. Éppenséggel már az sem volt szép, hogy a magyar parlamenti ellenzék némiképp rászervezett ez évben a MIÉP-re vagy a Jobbikra, és maga is a "hazafiatlan Gyurcsány-kormányra" mutogatott, továbbá "finom" EU-ellenes érzelmek keltésére használta az évfordulót - mint például Debrecen fideszes polgármestere. Ennél nagyobb baj, hogy elégikus sóhajtozáson kívül a kormánynak sem jutott sok értelmes dolog eszébe az évforduló ürügyén, pedig szemérmes pillogás mellett talán egyéb tennivalója is akadt volna a "nem, nem, soházás", a szövetséges nagykövetségeknél folytatott bumfordi petíciózás, erőfitogtató plakátragasztgatás láttán. Mert hiszen adott esetben mégiscsak egy olyan ország kormányáról van szó, amely uniós tag lévén nem a területi revízióban, hanem a közös európai jövőben látja a hegedő trianoni sebek teljes begyógyításának útját. Ezt egyértelművé kellett volna tenni mindenki számára az évfordulón. Például úgy, hogy a kormány nyilvánosan felhívja a figyelmét a közpénzből működő Duna TV-nek: ha már nehezen érthető okokból egész napos - olykor már-már hisztérikus - műsorfolyamot szentel Trianonnak, a látottnál-hallottnál azért sokkal hangsúlyosabban, s ne csak egy történészi kerekasztal-beszélgetésen jelenjenek meg benne a korszerű, az egységesülő Európához illő álláspontok. Hogy a szomszédoknak és a határon túli magyar kisebbségeknek se lehessen semmi kétségük afelől, mi is a domináns vélemény a mai Magyarországon egy történelmileg már végleg lezárt korról.