Ha mindent a lehetséges végkifejlet szempontjából tekintünk, akkor úgy értékelhetjük ezt a mentalitást, mint amely leegyszerűsített képregénnyé változtat minden klasszikus formát. Nem érdemes bíbelődni részletekkel, a megbántott magyar nemesekkel, Melindával meg bájitallal, nyavalygó Tiborccal - a lényeg, hogy Biberach cselez, Bánk jön és leszúrja Gertrudist, aztán lázadás, polgárháború, gyerünk, nyerünk. Jó történet ez is, mozgalmas.

Sólyom Lászlónak nem tetszett. Az Alkotmánybíróság kétszer megválasztott elnökének arcán a döbbenet és a viszolygás hirtelen mélyülő vonásai jelentek meg, amint a díszpáholyban ülve azzal kellett szembesülnie, hogy az őt jelölő párt, a Fidesz nem vett részt az első forduló szavazásán, így neve mellett mindössze 13 érvényes voks található. Nyilván tudta, megértette, hogy ez valamiféle politikai játék, hatalmi lelemény, szóval jól felépített darab helyett rögtön valamiféle politiko-horrorisztikus végjáték, de nem tűnt úgy, hogy nagy megértéssel viseltetne az elvileg őt szolgáló harcosok cselvetése iránt.

Feltételezhető pedig, hogy ő is rájött, bizonyára az MSZP-t tesztelte a Fidesz azzal, hogy nem ment be szavazni a saját elnökjelöltjére. Hogy akkor így kiderüljön, milyen sok szavazata lesz is Szilinek - így aztán ne legyen módjuk visszaléptetni, mert ők abban biztosak voltak, hogy ez lesz a következő lépés, mondták is, Gyurcsány mutyizni akar Kunczéval, de ezt most jól megakadályozták, mert hogy is lépne vissza valaki 183 szavazattal, mit számít, hogy a miénknek csak 13 van, s abból is kiderül, hogy lám, az MDF-ből mégiscsak átszavazott néhány ember, hiába is mondták, hogy ők nem hálásak Szilinek, ennyire tellett az úri becsületből.

Tény, hogy nincs jó darab ügyes intrikus nélkül, de azért a budoár mélységű kikavarás és a cselekményt lendítő cselvetés között komoly különbség van.

A díszpáholy alatti térben, a lenti első sorban viszont Gyurcsány Ferenc történetesen Szili Katalinnal ült együtt, és a különös eredmény kihirdetésekor nagy, mutyizás nélküli derűt mutattak. Kívülálló nehezen tudta elképzelni, hogy mi adhat okot örömre ezekben a borzalmas pillanatokban, amikor a parlament általi államfőválasztás két elkötelezett rendszerváltó pártjának túl nehéz volt a cédula, amit föl kellett venniük, hogy a nép helyett, akkor most tényleg és ők... Nos, akkor ez a derű csak annak szólhatott, hogy a Fidesznek annyira sikerült kiugratnia a nyulat a bokorból, hogy kiderült, éppen tőlük rohan el a nyuszi, egyenest a konkurens vadász puskája elé. Az első forduló számai mintha Szilinek kedveznének.

Vadász, puska, nyúl - ugyanakkor és ugyanabban a darabban fontos szereplők, de nem egy oly formátumú szcenárióban, amely a magyar államiságot megtestesítő személy megválasztásáról szól. Ha Bánk bánra gondolunk, a király, ha visszatérne, nem kegyelmezne e bumfordi összevisszaságnak, hanem méltóságot parancsolna. Sólyom Lászlónak egyébként személyes tapasztalata is lehet e korról. Majd egy évtizeden keresztül, mint minden alkotmánybíró, ő is viselte az éppen Bánk bán királya, II. András által kiadott Aranybulla mását. Ez arra emlékezteti a maiakat, hogy a hatalom sem tehet meg mindent, önkényével szemben kötelező az ellenállás. Igaz, II. András király idején arra nem készültek fel, mit kell tenni, ha minden jogszerű, de kínosan bárdolatlan.