Oltás - infarktus ellen?
A New Scientist, majd számos világlap is beszámolt a svéd Lund Egyetemen kutató Jan Nilsson előadásáról, mely az Európai Angiológiai (érbetegségekkel foglalkozó) Társaság Cambridge-ben tartott soros ülésén hangzott el. A svéd tudósnak - tíz éve folytatott kísérleteinek megkoronázásaként - sikerült egerek immunrendszerét specifikus ellenanyagok termelésére serkentenie. Ezek az antitestek pedig megakadályozták, illetve leállították az érelmeszesedést, és ezzel a következményes érelzáródás, a trombózis folyamatát (a szív koszorúereinek trombózisa az infarktus).
Nilssontól függetlenül, és vele párhuzamosan egy másik világhírű svéd centrumban, a stockholmi Karolinska Intézetben Göran Hannson és munkatársa is hasonló eredményre jutottak.
A tét kétségtelenül nagy, mert ha sikerül emberi vakcinát előállítani, úgy sok millió élet lesz megmenthető. Csak néhány adat: számítások szerint a felnőtt amerikai lakosság 50 százalékának van valamilyen fokú érelmeszesedése, és az Egyesült Államokban évente másfél millióan kapnak szívinfarktust.
Hogy ki és miért kap infarktust - tehát a szívkoszorúerek elzáródása miatti szívizomelhalást -, azt pontosan ma sem tudjuk. Csak a patológiás folyamatok beindítói ismertek: az öröklődő, genetikai tényezők, és számos "szerzett", koszorúér-meszesedésre hajlamosító kór, mint az elhízás, a magas vérnyomás, nem utolsósorban a dohányzás. És persze döntő a vérben keringő zsírok mennyisége és aránya is. Mindezek következtében az erek falában kóros meszes felrakódások, ún. plakkok keletkeznek. Azok megrepedése indítja be a helyi véralvadás, a trombus kialakulását - azzal az érelzáródás folyamatát. Ez bonyolult kórélettani folyamatok, többek között a szervezet immunrendszerének aktivizálódása és az "ártó" vérzsírféleség, az LDL (low-density lipoprotein) felszaporodása miatt valósul meg.
Mint annyi felfedezésig, az oltáshoz is véletlenül jutottak el. Nilsson azért adta be a meszes plakkban található oxidált LDL-t kísérleti egereinek, hogy immunrendszerüket provokálva, újabb meszes felrakódások kialakulását serkentse. Legnagyobb meglepetésére azonban, nem hogy több plakk keletkezett volna, de egyenesen megvédte az egereket az újabb érelmeszesedés kialakulásától!
Ennek hatására gondolta úgy, hogy akkor az oxidált LDL ellenkező célra - gyógyításra is használható. Most már oltásként használta fel az oxidált LDL molekulájának egy töredékét, hogy az immunrendszert a plakkok kialakulása ellen mozgósítsa.
Sikerrel: a kontrollállatokkal összehasonlítva (azok csak sóoldatot kaptak), az "infarktuselleni" vakcinában részesült egerekben átlagosan 70 százalékkal kevesebb új plakk alakult ki, és a régi meszesedések növekedése is megállt. Mindez úgy, hogy az oltásnál nem észleltek semmiféle mellékhatást - ez is fontos szempont!
Ezt követően Nilsson még tovább lépett: most már nem aktív, hanem passzív oltással kísérletezett. Vagyis nem az LDL-fragmentumot adta be, hanem az ellene termelődött antitestet. Azaz nem várta meg, míg az antigénként viselkedő LDL antitestet provokál - és a hatása ugyanolyan volt, ráadásul gyorsabban is hatott.
Nilssonék most a humán kísérleteket készítik elő, és ezért összeálltak a Bioinvent nevű tekintélyes svéd céggel. Ám még számos nehézséget kell leküzdeniük. Még nem tisztázott az oltás hatásmechanizmusa. A tudósok ugyan kiderítették, hogy az immunválaszban fontos szerep jut egy kémiai átvivő anyagnak, az interleukin 12-nek is, ami fontos lépés, de nem a megoldása a problémának. Kétkedők is akadnak, bőven. Chris Packard, neves glasgowi biokémikus-professzor nem tartja elég megalapozottnak sem elméleti, sem gyakorlati oldalról az oltás hatékonyságát, utalva arra, hogy más kísérletekben az oxidált LDL nem befolyásolta szignifikánsan a szívrohamok számát és súlyosságát.
Az ügy tehát még forrásban van. Ám ha az oltás beválik, fenekestül fel fogja forgatni az infarktus megelőzésének eddigi gyakorlatát. Például hatással lesz a magas vérkoleszterinszint ellen használatos ún. statinkészítmények sok millió embert érintő, sokmilliós piacára is.
