Centrum: lassan elkoptatja a vészharangot a Fidesz

A Centrum párt közleményben fejezte ki kétségeit a Fidesz által hangoztatott gazdaságpolitikai nézetekkel kapcsolatban.

A Fidesz prominens politikusai arra célozgatnak, hogy "amennyiben a legnagyobb ellenzéki párt győzne 2006-ban, radikálisan csökkentenék az adókat" - írja a Centrum elnöksége. - Orbán Viktor a kakasdi faluparlamenten emellett azt is kijelentette, hogy "gazdasági vészhelyzet van Magyarországon, és ezen csak radikális adócsökkentés segíthet". A Fidesz gazdaságpolitikusai közül Varga Mihály és Tállai András is sürgősnek nevezte az adók, illetve külön az  EHO mielőbbi csökkentését. "Annak ellenére nyilatkoztak így, hogy a tb-kassza folyamatos mínuszban van, és az ennek megsegítésére hivatott egészségügyi privatizációt nemrég éppen a Fidesz-Munkáspárt paktum igyekezett megakadályozni" - áll a Centrum közleményében.

A Centrum párt elnöksége csodálkozását fejezi ki a "Fidesz kampánynyilatkozatai" miatt, és "sok sikert kíván a megvalósításukhoz" - amennyiben erre a pártnak 2006-tól lehetősége lesz. Hozzáteszik: persze, ha addig nem feledkeznek el "mostani szándékaikról, melyeket – természetesen – az államháztartási és a folyó fizetési mérleg deficitjének rendezésével és a jólét növelésével együtt fognak megvalósítani. "

(Centrum)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.