Lyukasóra

Most, amikor egy kevesek által ismert, mondhatni méltatlanul mellőzött rekordról írunk, az igazság szeretetén kívül a honfiúi büszkeség is vezeti tollunk. Egyetlen golflabdával ugyanis a világon a legtöbb autót eddig a magyar Hegedűs Gábornak sikerült megállítania.

A dolog még Angliában történt. A későbbi kétszeres magyar golfbajnok egyik ütése után a labda felrepült, egy ideig egyenesen szállt a levegőben, majd lassan kanyarodni kezdett, végül a pályát szegélyező fák mögött tűnt el.

- Közvetlenül ezután öt fékcsikorgást hallottam, némi csörömpölést meg ajtócsapódást - emlékszik vissza azokra a pillanatokra Hegedűs Gábor. - Duff, csssss, tfffrrr, ilyesféle hangok voltak, meg izgatott emberi kiabálás, amit most nem tudnék utánozni.

Meglepően hangzik, de a golfozáshoz az úszás révén jutott el Hegedűs Gábor, aki nem is akárhogy tempózott a vízben. Először 200 méteres vegyes úszásban nyert ifjúsági Európa-bajnokságot, később pedig mellúszásban lett magyar felnőtt bajnok. Ám mindez még a jövő zenéje. Egyelőre 1976-ot írunk, és Hegedűs Gábor szülei Angliában kezdenek dolgozni. Az akkor tizenkét éves fiú egy londoni klubban folytatja a sportolást, az egyik hétvégén pedig elkíséri úszóedzőjét golfozni. Öt fontot ígérnek neki a labdaszedésért, amit ő akkor könnyű pénznek gondol.

- Már az első óra után bántam az egészet, mivel a mesterem egyfajta military golfot játszott - mondja. - Bal-jobb, bal-jobb, állandóan ez ment: egyszer balra, az erdőbe ütötte a labdát, egyszer jobbra, a gazba.

Mielőtt örökre megutálta volna a golfot, Hegedűs a kezébe vette az ütőt. Első kísérletére egy darabka gyepet vert ki a földből, a másodikra mintegy húsz centiméterre ütötte a labdát. Különös ezt mondani, de ha jobban megy neki, talán soha nem lett volna belőle golfozó: azok közé az emberek közé tartozott ugyanis, akiket a kudarc motivál. Attól kezdve tehát szisztematikusan gyakorolni kezdett. Eleinte a többiek mozgását figyelte, később órákat vett, és csupán akkor bátortalanodott el egy pillanatra, amikor azt olvasta, hogy a tökéletes technikájú ütés úgy háromszázezer próbálkozás után alakul ki az emberben. Ez persze érthető: a golf a műkorcsolyázás és a toronyugrás mellett az egyik legösszetettebb mozgássort foglalja magába.

- Szinte minden eleme ellenkezik a természetes mozdulatokkal, ezért állandóan tanulni és ismételni kell - magyarázza Hegedűs. - Pedig olyan egyszerűen kezdődött az egész: skót pásztorok köveket csapkodtak a botjaikkal, és azon versenyeztek, ki ér haza kevesebb ütésből.

A fiatalember végül 1983-ban tért vissza Magyarországra, elvégezte az állatorvosi egyetemet, ám hamar rájött arra, hogy ez nem az ő világa. Két történetet szokott mesélni életének ebből a szakaszából: egyszer Cegléden gyakornokként tizennégy kismalacot segített a világra, később pedig egy londoni állatklinikán fél évig szinte csak macskákat injekciózott. Rövid állatorvosi kitérő után tehát Hegedűs Gábor elhatározta, teljesen a golfnak szenteli magát. Ekkor már létezett Kisorosziban az a pálya, mely hosszú évtizedek óta az első volt Magyarországon. Az 1921-től 1951-ig működő Széchenyi-hegyi pályához persze nem lehetett hasonlítani, de játszani legalább lehetett rajta.

- Először meg sem találtam, ezért egy réten kaszáló férfitól kérdeztem meg, merre menjek - meséli. - Ő nézett egy ideig, és csak aztán mondta: hát épp rajta áll.

Jegyezzük meg mindjárt: évekkel később ugyanitt egymás után kétszer nyert magyar bajnokságot Hegedűs Gábor, aki azért játszott a világ leghíresebb pályáin is. Járt a golfozás Mekkájának számító skóciai St. Andrewsban, amerikai Torrey Pinesban, a spanyolországi Valderramában, ahol olyan volt a fű, mintha körömvágó ollóval nyírták volna, és az ausztriai Fontanában, melynek gyepénél rövidebbet még nem látott. Közben golfüzletet nyitott és egy golfklubot kezdett üzemeltetni, az idén januárban pedig csörgött a telefonja.

- Azt mondták, az arcomat akarják - idézi fel azt az első, meghökkentő pillanatot.

Tényleg az arcát akarták. A legújabb turisztikai imázskampányban ugyanis az elképzelések szerint tizenegy ismert ember népszerűsítené Magyarországot. A sakkozó Polgár Judit, az énekes Rost Andrea és a mesterszakács Kalla Kálmán mellett a szervezők Hegedűs Gáborra gondoltak, aki a hazai golfozási lehetőségekre hívná fel a figyelmet. A kétszeres bajnok eltöprengett az ajánlaton: amíg a világon mintegy hetvenmillió regisztrált golfozót tartanak nyilván, addig Magyarországon csupán ezerkettőszázat. Jelenleg hét, versenyzésre alkalmas tizennyolc lyukú pálya van nálunk, és még vagy tizenöt, ahol lehet ütögetni, a cseheknél viszont már ötvenkét profi pálya található, az osztrákoknál százötven, Amerikában pedig tizenhatezer-nyolcszáz. A svédeknél a társadalombiztosítás is támogatja a golfozást, a törökországi Antalyában egyszerre öt pályát építettek nemrég, nálunk viszont mindössze évi másfél millió forinttal támogatják a golfszövetséget. Nem állítjuk, hogy pontosan ebben a sorrendben, de ez mind egy pillanat alatt átfutott Hegedűs Gábor fején.

- Végül vállaltam a dolgot - mondja. - Mindig szerettem a kihívásokat.

Azóta már el is készültek azok a kiadványok, melyekről a magyar golfmester mosolyog a világra. Nehéz persze elképzelni, amint golfütős idegenek rohanják meg a magyar határokat, bár az élet kiszámíthatatlanságáról Hegedűs Gábornak egy szép története van. Évekkel ezelőtt a London melletti Sudburry golfpályáján játszott. A green, azaz a füves terület, melynek közepén zászló jelezte a lyukat, épp a klubház szomszédságában feküdt. Hegedűs ütött egyet, majd bosszúsan felkiáltott: hosszú. A labda csak szállt és szállt, egyenesen a nyitott bár vendégei közé, átrepült a helyiségen, nekiment a hátsó falnak, onnan az ajtófélfára pattant, majd gellert kapva visszaugrott a gyepre, ahol gurult még egy ideig, mielőtt megállt volna a green szélén. Hegedűs Gábor odanézett. Rövid, korrigálta aztán magát.

Hát ezért mondjuk, hogy a golfban minden lehetséges.

És annak ellenkezője is.

A tökéletes technikájú ütés úgy háromszázezer  próbálkozás után  alakul ki az emberben.
A tökéletes technikájú ütés úgy háromszázezer próbálkozás után alakul ki az emberben.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.