Kijev elveti a kisebbségek nagyobb önállóságát

Az ukrán kormány elutasította a módosított, a kisebbségeknek nagyobb önállóságot, jogkört biztosító törvénytervezetet.

Ukrajnában 1992-ben fogadták el a kisebbségekről szóló jogszabályt, ami akkoriban nagyon progresszívnek számított. A kisebbségi parlamenti képviselők mára úgy látták, hogy az idő túllépett a 13 éves dokumentumon, mely visszafogja a kisebbségekre vonatkozó modern elvek bevezetését. Gajdos István és még néhány képviselő hároméves munkával elkészítette az új jogszabálytervezetet. A dokumentumot számos illetékes intézet szakvéleményezte pozitívan, és kedvezőn nyilatkoztak róla az Európa Tanács szakértői is.

A képviselőket, így az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét ezért érte váratlanul, hogy a kormány alapvető kifogásokat emelt a dokumentummal szemben. Mikola Tomenko miniszterelnök-helyettes levelében úgy véli, a tervezetből törölni kellene azt a tételt, mely szerint a kisebbségek szabadon kaphatnak pénzügyi támogatást a határon túlról. A magyarok esetében ez megkérdőjelezné az IKA és az Új Kézfogás Közalapítvány által nyújtott támogatások törvényességét, de gátat vetne a kedvezménytörvény ukrajnai végrehajtásának is. Nem ért egyet Tomenko azzal sem, hogy a tömbben élő kisebbségiek szabadon használhassák anyanyelvüket. A miniszterelnök-helyettes az ukránt is kötelezővé szeretné tenni. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy egy magyar embernek, amikor felkeresi a közhivatalt, az ott ülő amúgy ugyancsak magyarnak először ukránul kellene elmondania ügyét-baját, és csak aztán tehetné meg mindezt anyanyelvén.

A kormány ellenzi a törvényben található utalást a nemzeti-kulturális autonómia későbbi esetleges kialakítására. Támadja Tomenko a tervezet számos, a kisebbségek számára nagyobb teret, önállóságot biztosító tételét, amely érinti a választásokat, a tanácsadó testületek felállítását, a települések elnevezéseinek nemzetiségi nyelven történő feltüntetését.

Lapunknak nyilatkozva Gajdos István elmondta: az ukrán kormány által emelt kifogások szöges ellentétben állnak az Európa Tanács Ukrajna által is ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményével, illetve a kisebbségi és regionális nyelvek Kijev által is jóváhagyott európai chartájának ajánlásaival. Mikola Tomenko álláspontja az UMDSZ elnökének megítélése szerint visszalépést jelent még a jelenleg működő, ám elavult jogszabályhoz képest is.

Soros György (jobbra) jótékonysági programot kíván beindítani Ukrajnában. Ehhez kérte Juscsenko elnök (balra) támogatását
Soros György (jobbra) jótékonysági programot kíván beindítani Ukrajnában. Ehhez kérte Juscsenko elnök (balra) támogatását
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.