A parlamenten túl baráti körökben, kollégák között, családokban is egyre gyakrabban felbukkanó ügynökviták ezentúl tovább mehetnek a gyanúsítgatásokon: lehetőség nyílik ugyanis bizonyítékok beszerzésére, ha hatályba lép a már megszavazott, szélesebb iratnyilvánosságot célzó törvénymódosítás. Ami egyáltalán nem biztos: az egykori állambiztonsági szolgálatok állományát leleplezni rendelő indítvány egyelőre az államfő asztalán várja sorsát, miután a koalíció előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért tőle - erről az elnök hamarosan dönt. Abban ugyanis még az előterjesztő szocialisták sem biztosak, hogy a jelenleg nem közszereplő exbesúgók, kémek és elhárítók adatainak nyilvánosságra hozatala alkotmányos-e (az általuk kezdeményezett e célú alkotmánykiegészítés a kétharmados többség hiányában elbukott). Ha alkotmányos a kezdeményezés - amely nem mellékesen terebélyes, az interneten hozzáférhető adatbázissal kecsegteti az állambiztonsági múlt iránt érdeklődő netezőket -, akkor beindulhat a "több, mint kárpótlás" folyamata, amelyet a szakértők bizonyos szempontból üdvösnek tartanak, hiszen végre megszűnik az a nevetséges gyakorlat, hogy ha a közszereplő nem vallja magát közszereplőnek, akkor az őt ügynökmúlttal vádolókkal szemben könnyedén pert nyerhet. Csakhogy a társadalmi hatások túlmutatnak a kárpótláson: mostantól ugyanis gyakorlatilag bárkinek a múltját megkapargathatjuk: elsősorban nyilván azokét, akikről amúgy is sejtjük, rosszabb esetben viszont azokét is, akikről hinni szeretnénk, hogy "két helyről kapták a fizetésüket", hogy felelősek múltbeli kudarcainkért, életünk kisiklásáért.

Miután az új törvény újbóli irat-felülvizsgálatot rendelne el, a remények szerint kiteljesedhet az állambiztonsági szaklevéltár máig hiányos gyűjteménye: nem utolsósorban egyházi személyekkel, újságírókkal, művészekkel, sportolókkal, diplomatákkal, külkeresekkel. Lehet majd csemegézni bőven: nem volt olyan szféra, amelyet ne fedett volna le az állambiztonsági hálózat. Persze az általunk megkérdezett, a szaklevéltárban éves sorban állásokat, kínos pereket átélt, minduntalan körbelőtt neveket publikálni "kénytelen" kutatók szerint illúzió volna áttörésben hinni. Hiszen egyfelől könnyen elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság "kinyírja a törvényt", ebben az esetben marad a jelenlegi gyakorlat: eddig is kiszivárogtak ügynökadatok rockzenészről, kritikusról, "nem közszereplő miniszterről". (Ha átmegy az AB-n, nincs több szivárogtatás: az ügynökök kiléte nyilvánosságra hozható.) Másfelől viszont a törvény hatálybalépése esetén is marad lehetőségük a titkosszolgálatoknak visszatartani adatokat. E fékek beiktatásával (ilyen például a nemzetközi kötelezettségvállalások sérelmére való, tetszőlegesen értelmezhető hivatkozás) a nemzetbiztonsági lobbi gondoskodott róla, hogy a "katarzis" ne okozhasson katasztrófát - legalább a titkosszolgálatoknál ne.