Hatan kerültek be az AH-privatizáció második körébe

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága csütörtöki ülésén döntést hozott az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt privatizációs pályázatról, a döntés alapján hat befektető jutott második fordulóba - tájékoztatta az ÁPV Rt. az MTI-t.

A kiíró ÁPV Rt. az értékelést követően az alábbi társaságokat hívta meg a második fordulóban való részvételre: az Abertis Telecom S.A. -t, a Ceské Radiokomunikace a.s.-t, a Macquarie Hírközlési Konzorciumot, az Österreichischer Rundfunkot (ORF), az Swisscom Broadcast AG-t és a TdF Télédiffusion S.A.-t.

A kormány 2004. október végén határozott a műsorszóró társaság privatizációs koncepciójáról. Az ÁPV Rt. közleménye szerint a pályázati eljárás során a privatizációs szervezet olyan befektetőt keres, amelyik megfelelő iparági tapasztalatokkal, referenciákkal és tőkeerővel rendelkezik ahhoz, hogy biztosítsa az Antenna Hungária Rt. további fejlődését és piaci helyzetének megerősítését.

A privatizációs szervezethez a pályázat benyújtásának időpontjában 10 előzetes ajánlat érkezett, amelyek közül 9 érvényes, 1 érvénytelen volt.

A benyújtott előzetes ajánlatok tartalmazták a pályázók részletes szakmai referenciáit és iparági tapasztalatait, az Antenna Hungária Rt. jövőbeni működésével kapcsolatos terveiket, és külön lezárt borítékban az értékesítésre felajánlott részvénycsomagért megajánlott indikatív árat.

A bemutatott, a pályázati kiírásban előzetesen rögzített szempontrendszer alapján az ajánlatok értékelésére létrehozott bizottság először a szakmai ajánlatokat értékelte és pontozta. Ezt követően, közjegyző jelenlétében került sor az előzetes árajánlatokat tartalmazó borítékok bontására és a végső sorrendre vonatkozó javaslat kialakítására.

Az ajánlattevőknek egyszerre két szempontot kellett teljesíteniük ahhoz, hogy a második fordulóba kerüljenek. Egyrészt el kellett érniük a legmagasabb szakmai színvonalú ajánlatot benyújtott potenciális befektető szakmai összpontszámának 60 százalékát, és ezzel párhuzamosan teljesíteniük kellett azt az elvárást is, hogy az előzetes vételár értékelését is figyelembe véve a végső pontok meghaladják a legjobb ajánlatnak adott összpontszám 50 százalékát.

A kiírás biztosította, hogy a privatizációs pályázat első fordulójában az Antenna Hungária Rt. jövőbeli működésével kapcsolatban kiemelten fontos szakmai szempontok megfelelő súlyt kapjanak a kiválasztás során. A pályázat második fordulójában a részvényekért megajánlott vételár szerepel majd kizárólagos döntési szempontként.

Az érvényes előzetes ajánlattevők közül hárman, az iparági referenciák és stratégiai elképzelések bemutatásának színvonala alapján nem feleltek meg az értékelés kritériumrendszerének. A második fordulóba bejutott hat pályázó közül a legmagasabb pontszámot elért pályázó a maximális 100 pontból 81,29 pontot, míg a hatodik legjobb ajánlatot tevő 65,67 pontot ért el.

A második fordulóba bejutott ajánlattevők az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjáért az első fordulóban 18,81 és 38,00 milliárd forint közötti sávban szóródó előzetes vételárat ajánlottak.

A potenciális befektetők által az első fordulóban megajánlott vételár a második fordulóban lefelé nem módosítható.

Az ÁPV Rt. a pályázattal kapcsolatban meghirdetett terveivel összhangban olyan befektetők kiválasztása mellett döntött, amelyek egyaránt képesek voltak megfelelni a magas szakmai és pénzügyi elvárásoknak. Így az értékelés során a privatizációból származó árbevétel maximalizálása mellett kiemelt súllyal esett latba a rádió- és televízió műsorok szórásának és szétosztásának színvonalas biztosítása. Preferált értékelési szempont volt az Antenna Hungária Rt. jogszabályban előírt honvédelmi és minősített időszaki feladatainak jövőbeni biztonságos ellátása.

A második körbe jutott pályázók az Antenna Hungária Rt. részletes átvilágítását követően 2005. július közepén adják be végleges, már kötelező érvényű ajánlataikat a felkínált részvénycsomag megvételére vonatkozóan.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.