BMX-akták
Emberem, mintha csak a jövő heti időjárás-előrejelzésről tájékoztatna, a vonatkozó tónusban azt reflektálja:
- Tegnap az egyik srác elesett, és ketten vagy hárman hajtottak át a kezén.
Arcom olyan, akárha Kozsó-dalszöveget próbálnék értelmezni, így hát a mentős kollega úgy dönt, nem hagy kétségek között:
- Ja, ketten vagy hárman hajtottak át a kezén, aztán felállt, leporolta magát, és folytatta.
És ez még nem minden.
- Egy másiknak a kisujja fordult a gyűrűs alá, a kormány pedig beleállt a hasába; most ott van, nézd, de jól megy!
Alapigazságot könyvelünk el eztán, hogy tudniillik ezek a BMX-es srácok - amatőrök és profik - kemények ám; s tényleg. Továbbá lőttem a fiamnak egy zseblámpát a vurstliban, és később szeretném ezt is elmesélni.
BMX: komoly, olimpiára fölvett sportágról van szó, vagyis illik vigyázzba állni, ha erről a három betűről hallunk. Különben nekem is volt BMX-em anno, egy használtat vásároltam úgy, hogy hetekig nem ettem, nem ittam és természetesen nem aludtam az izgalomtól, s amikor kipróbáltam, akkor azt mondtam, hű, ez sokkal jobb, mint az a Csepel, amelyikről első nap a lánc esett le, második nap a fékkel kezdődtek a problémák, a harmadik... Oké, másik történet. Szóval, amikor kipróbáltam a BMX-et, és megállapítottam, hogy hű, rádöbbentem, milyen lehet majd a XXI. század; micsoda rugózás, micsoda gumik, micsoda fék, ugyanakkor két nap múlva ellopták a biciklit, mert rosszul láncoltam a lakótelepi alagsorban a fűtőtesthez.
Időközben azonban Márk van a pályán, és az elsősegélyesek közlik, hogy akkor most szurkolunk neki. Ezen ne múljon: Hajrá, Márk! - rikkantom magam is, majd lemegy a futam, és megkérdezem, kinek szurkoltunk és miért. A napszemüveges elsősegélyes előbb Márkra mutat, aztán felhívja a figyelmet, hogy ő a legkisebb, talán, ha hatéves (vagy alig hét), és az előző nap - ez szombat - kétszer is jelentőset perecelt, de nem adta föl. A kettőből az egyik:
- Állunk itt a pálya szélén, jön a futam, tekernek, kanyar, majd óriási porfelhő, Márk meg sehol. Rohanunk a pályára, atyaég, mi történt; mi történt volna, semmi, amikor odaérünk, azt látjuk, hogy Márk épp tápászkodik föl, s nagyokat nevet. Megszerettük.
Egyébként Pestszentlőrincen vagyunk a csodálatos, valamint nagyságilag beláthatatlan Bókay Cross Parkban, ahol nem csupán a BMX-esek országos bajnoksága megy, hanem van vurstli - tudják, ahol én majd lövök... -, emellett kispályás futballtorna kicsiknek (az egyik csapat egyfajta homogenizált Real Madrid, legalábbis a feliratokat látva csak Beckham szerepel), nem mellesleg a felállított színpadon két hangfal társaságában három önfeledt ember ad elő szüntelenül, úgy fest, gyermekdalokat, ami igen megszívlelendő, főként, ha azt vesszük, hogy a korosztályt illetően négynél nem kúszik följebb a trió nézettsége; mindazonáltal nem is ezért vagyunk itt, hanem.
Kezdjük az alapoktól. "Valamikor a '60-as évek végén Dél-Kaliforniában jelent meg az akkor már nagy népszerűségre szert tett, motokrossz inspirálta BMX-sport. A BMX név a Bicycle Motocross rövidítése, jelentése a sportág eredetére utal. Modern korunk atlétái a vonzó motorizált változatban anyagi lehetőségek hiányában hiába vágytak részt venni, de vágyuktól vezérelve megteremtették maguknak a lehetőséget valami nagyon hasonlóra: saját kezűleg átalakított kerékpárjukon, földből épített pályákon utánozták a motokrosszosokat. Ezek a kalandvágyó úttörők egy olyan sport alapjait teremtették meg, amely növekvő népszerűséggel rövid időn belül meghódította az egész világot." Erről van szó, és az iménti mondathalmazt azért tettem idézőjel közé, mert az az országos bajnokság kapcsán kiadott sajtóanyagban szerepel, amúgy nagyban megkönnyítve a rácsodálkozó sajtómunkások helyzetét. Na jó, még egy idézet: "Popularitását többek között annak köszönheti, hogy izgalmas és látványos sport, amely alacsony költségekkel végezhető, közel az otthonhoz. A versenyeket nézni szórakoztató..."
Ennél találóbbat már csak azért sem lehetett volna írni, mert a napszemüveges elsősegélyessel meg a kollégáival tanulmányi kirándulás közben bozótosban eltévedt, de pontosan emiatt boldog úttörőcsapat módjára, széles mosollyal nézzük a versenyt. Az úgy van, hogy a gongszerű hangra emlékeztető startjelre lejtmenetbe robbant a mezőny, majd felbukkan, mindenki a magasba emelkedik, a nézők fölnéznek, aztán mindenki talajt ér, a nézők lenéznek, és akkor kis meg nagy huppanók plusz éles kanyarok váltják egymást, s mindenki nagyon gyors. Mindezt azért hivatalosan is elmesélem, hogy, mondjuk, "első kanyar: tíz méter széles, négy akadály, felugró, dupla, dupla felugró, tripla felugró; az akadályok átlagosan 1,7 méter magasak és 8 méter hosszúak" stb., s jó, hogy ezt így is elmesélem, mert hitelesebben hangzik, mint a lejtmenet meg a huppanó.
Ellenben Márk megint a pályán van, és sisakjában, gerincvédőjében, egyebében úgy néz ki, akár egy tréning közben megvadult űrhajósjelölt. Nagyjából tizenheten vesszük körbe a gondosan fölépített pályát, és mindenekelőtt a legkisebbeket (nyolc esztendősek) várjuk; talán azért, mert a biciklik - amelyek némelyikén látszik, "saját" fejlesztésű - nagyobbak náluk, jóllehet ez nem akadályozza őket az észveszejtő tépésben; talán azért, mert a nagyok-profik kiszámíthatóan jók; s talán azért is, mert ha újra ott állnánk a lakótelepi alagsorban, akkor szakszerűbben láncolnánk oda a bicajt a fűtőtesthez.
A 2008-as pekingi olimpián már lesz BMX: ezt csak a mihez tartás végett, meg azt is, hogy az öt kategóriában (korosztályban) rendezett, hetven részvevőt felvonultató vetélkedő "fő" versenyében (felnőtt) a sokszoros bajnok Radasics Vilmos mindkét fordulóban rajt-cél győzelmet arat, s az összetettben vezet; gratulálunk.
Egyébiránt a bajnokság szünetében mentem oda a vurstliba, felkaptam a puskát, s puff, úgy trafáltam telibe az egyik, zseblámpát tartó hurkapálcikát, hogy.
Mit tehettem volna, kis BMX-et nem lehetett lőni.
