Ha egy magyar kisfiút, akit az édesanyja egyetértésével testvérével együtt az édesapánál helyeztek el korábbi közös lakóhelyükön Németországban, az anya Magyarországra hoz, majd nem engedi vissza a hatóságok és a bíróság egyértelmű állásfoglalása ellenére, akkor ugyanazon jogvédő szervezet vezetője élőláncot és más nemzetközi fórumokhoz való fordulást sürget annak érdekében, hogy a kisfiút ne engedjék vissza az apjához.

A török apa szerint a gyerek nem beszél magyarul, nem akar ide visszajönni, és veszélyben van, mert Magyarországon az anya kereszténynek nevelné őt korábbi megállapodásukkal ellentétben, ami szerinte súlyosan sérti a gyerek érdekét.

A magyar anya szerint a kisfiút bántalmazta az apja, a gyerek pedig öngyilkossággal fenyegetőzik, ha mégis visszaviszik, és ez súlyosan sérti a gyerek érdekét.

Találós kérdés: Ki és minek alapján foglalhat állást ezekben az ügyekben? Tudunk-e minden fontos részletet? Miért érvényes a hágai egyezmény az egyik esetben, és miért van alóla kibúvó a másikban? Csak jogi kérdésekről beszélünk-e? Mi a közös nevező a két történetben?

(A válaszokat "elfogulatlan szakértő" jeligére kérjük a szerkesztőségbe.)

A szerző szociológus