Ez a második lemez is olyan „kovalszkymegavegás”. Ezt persze így könnyű kijelenteni, a tizenhat új dalt hallgatva egyértelmű, hogy a fenti mondat igaz, megmagyarázni viszont már nem olyan egyszerű az állítást. Minden esetre a fiúkat dicséri, hogy már az első két albumuk jellegzetes, saját stílusban készült.

Kicsit popos, kicsit elektronikus, de mivel gitáros élőzene, ezért kicsit rockos is, és akkor még ott van az a funkys, hip-hopos beütés, sőt, ezen a lemezen még rumba ritmust, hegedűvel kísért népzenei dallamot is hallhatunk. Mégsem arról van szó, hogy a banda keresné a saját stílusát. Minden dalra letisztult, sajátos, egyéni zene jellemző. Meg persze a szintén egyéni dalszövegek, amelyekről nem lehet elfelejtkezni. Az egész lemez arra buzdít: gondolkodj, figyelj, láss. Napjaink jellegzetességeit, az elidegenedést, az anyagiasságot, a színlelést vetik elénk, hogy tanulmányozzuk. S közben azért egy fél mondatban megfogalmazzák a lényeget: „A cél, hogy tiszta legyen a fej mikor a finisbe ér, Mert mindent kezdünk elölről, vagy a végállomás vár.”

Akinek a fentiek alapján a buddhizmus, vagy más keleti tanok ugrottak be, nem jár messze a valóságtól: a fiúk tudatosan készítették a lemezt a buddhizmus szellemében, és arra az esetre, hogyha valakinek ez a dalokból nem tűnne fel, figyelmeztető jelként a borítón egy indiai táncosnő látható. Ezen kívül a belső, egyáltalán nem szokványos borítón, amelyen a dalszövegek például szinte képverseket alkotnak, a zenészek fotói között feltűnik egy buddhista szerzetes, Prabhupada fotója is. Ebbe a gondolatkörbe illeszkednek az olykor egy mai Villont idéző szerelmi balladák is (mint az Egy zsivány balladája) - persze ezek is „kovalskymegavegás” stílusban.
Kovalsky meg a Vega: Vegasztár (Rock Hard Records)