a fakanál csak a Canterbury érsek kifakadásából került ide, miszerint a dolgozó (hivatást is választó) nők a konyhán kívüli munkájukkal tönkreteszik (saját) gyereküket. A megjegyzés vhogy bekapcsolódik abba a lazán szivárgó áramlatba, ami neokonéknál is elindult, hogy a „család” szempontjából jobb lenne, ha a nők nem erőltetnék a professzionális pályákat (ügyvéd, orvos stb.).

Persze azt se, hogy más állásokban önállóan pénzt keressenek. Nem hangos ez az óvás, még nincs reklámszaga ezeknek a szlogeneknek, de ahogy sejtem, elindult az erózió. Mert a másik oldalon a több országot is sújtó magas munkanélküliség – vagyis a job lehetőségért folyó harc – ugyanezt a sódert támasztja alá: nehogy má a nők vegyék el a férfiak elől a munkát. (Azt persze kevesen látják, hogy középosztály szinten nem lehet 1 fizetésből megélni…)

Most van az a pillanat, amikor az egyenjogúsági meg esélyegyenlőségi dumákról ki fog derülni, mi az igazság bennük. Más szóval most kell nagyon vigyázni, mert könnyen visszafordulhat a trend, vagyis előfordulhat, hogy a divat, meg a közhangulat változása révén a társadalom egyszer csak jobb néven venné, ha a nők visszamennének a konyhába, nehogy má' elrontsák a gyerekek életlehetőségeit. Az nem baj, hogy Amerikában a válások száma egyre nő, hogy a jól kereső férfiak nagy százaléka nemcsak hogy nem ér rá családozni, de félre is lép. A nőkre könnyebb rálőcsölni az egész terhét.

Szóval, nem a gender studies, meg a feminizmus a lényeg, hanem hogy ezt a hullámot hogy lehessen megállítani, mielőtt még átveszi a vezetést.
Van, aki tesz ellene?

alma blogja