Az SZDSZ nem zsákmányol, de nem is jelöl senkit. Nem vesz részt a köztársaságielnök-választáson. A nép ne válasszon, mondták eredetileg, most meg még ők sem. Lépjen vissza Szili, sugallja minden gesztusuk, különben baj lesz.

Van.

Szili mögé telepítették 177 szocialista képviselő aláírását, így kevés a tér a hanyatt esés nélküli hátralépésre. Különös helyzetbe szorultak a szocialisták. Az, hogy koalíciós partnerük mondta ki hangosan Medgyessy Péter esetében azt, amit a szocialisták egy része gondolt, folyosókon súgott, még elment, de hogy most Szili Katalint is odaátról taszítsák le?

A közönség ilyet még nem láthatott: két jelölt van, s közülük az egyiket a vezető értelmiség, a másikat pedig a közvélemény-kutatók ügyfelei támogatnak szinte teljes vertikummal. Fejedelmi. Meg lehet úszni a gyűlölt negatív kampányt, nem kell rosszat mondani az ellenfél jelöltjéről, lehet jóízűen dicsérni a magunkét. Erre azonban mintha nem volnának szavak.

Ehelyett az egyik oldalon remegő orrcimpákkal, a zsákmány egyre biztosabb reményében lapulnak a fűben, látják-érzik az ellenfél bénultságát. A veszélyérzet okozta riadalmat, hogy bár idáig elvitték kis többséggel a koalíciós kormányzást, most egy szép, normális esetben ünneppé tehető ügyön elbuknak. Lesz kár, lesz öröm.

A szabad demokrata oldalon a konoksággal kevert döbbenet: pont itt, pont ezen? Majd csak visszalép. De most, hogy gyors egymásutánban a francia Becsületrend, az amerikai demokrata képviselőnők támogatása is megérkezett? Ennyi pofon után? Talán inkább az SZDSZ törik meg? Nem szokott. És nem adóról van szó, ahol a középmértéknél lehet kompromisszumot kötni, hanem emberről, akit nem lehet pár százalékkal módosítani.

Hideg logikával minden oda tart, amit fejreállásnak hívnak. A jobboldal örömébe, a másik fél mutatványába szédül bele.