Tíz évig őrzik a zaj adatait

Zajkontrollszövetségbe tömörül néhány kerület, hogy hatásosabban lépjenek fel a környezeti ártalmak, s az azt előidézők ellen. A társulás ötlete a XIII. kerületé, ahol évente több százezer forintot kell kifizetni a lakossági panaszok miatt megrendelt hatósági zajszintmérésre - mondta lapunknak Tóth József polgármester. Az esetenkénti eljárás azonban költséges és hosszadalmas: hetek telhetnek el, mire a mérésből eredmény lesz. Többek között ezért döntött a kerület egy saját mérőműszer és jármű megvételéről, ám a mintegy húszmillió forintot egyedül nem tudja vállalni, igaz kihasználni és üzemeltetni sem tudná gazdaságosan. A kerület több városrészt is megkeresett, lépjenek be a tervezett társulásba, vegyék meg s üzemeltessék közösen a hiteles hatósági adatokkal szolgáló berendezést.

Úgy tudjuk, a csatlakozást fontolgatja a II., III. és az V. kerület is. A XV. kerületben viszont már el is döntötték a belépést, igaz pontos részleteket, például a beszerzési és üzemeltetési költség megosztását még nem tisztázták. Meg lehetne osztani a költségeket például a részt vevő kerületek alapterülete, vagy a mérőműszer kihasználtsága alapján is. Hajdu László polgármester úgy kalkulál, hogy a beszerzési árhoz a XV. kerületnek hárommillió forinttal kell hozzájárulnia, ám ez viszonylag gyorsan megtérül majd. Ugyanis ebben a kerületben is évente sokszor kell zajszintmérésre szakosodott vállalkozókat fizetni.

Tervek szerint a kerületek olyan műszert vásárolnak majd, amely tíz évig őrzi a hatóságilag elfogadott mérési adatokat. A szövetség tagjai ennek alapján létrehozhatnak egy olyan adatbázist, amelynek segítségével, akár EU-támogatást is kérhetnek régóta meglévő, súlyos környezeti ártalmaik megszüntetésére. Ilyen lehet a XV. kerületben például az M3-as melletti épületek védelméül szolgáló zajvédő fal építése is, amely állami feladat lenne, de évtizedek óta hiába várnak rá.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.