Mai tudásunk alapján a mobiltelefonokról sem azt nem mondhatjuk, hogy biztosan ártalmasak az egészségre, sem azt, hogy egészen biztosan ártalmatlanok. Ezt egy brit szakértői jelentés a következőképpen fogalmazta meg: "A rendelkezésre álló adatok nem bizonyítják, hogy a mobiltelefonok és bázisállomások rádiófrekvencia- (RF) sugárzása rákot vagy egyéb megbetegedést okozna. Bizonyított tény viszont, hogy biológiai funkcióinkra, így agyunk működésére is kihathat az RF-sugárzásnak a mobiltelefonok használatával együtt járó mértéke. Eddig nincs bizonyítékunk arra, hogy az említett biológiai hatás egészségügyi kockázatot hordozna, de jelen pillanatban még nincs is elég adat a kezünkben. Ezért ajánlunk különleges óvatosságot."

(Report on Mobile Phone and Health, 2000. május 11. http://www.iegmp.org.uk/) A Népszabadság hasábjain vitázó Gellért Miklós (Sugárzó kételyek, augusztus 15.) és Thuróczy György (Mobiltelefon vagy hajszárító, október 1.) ezekből a tényekből nagyon különböző következtetéseket vont le. Thuróczy úr - ahogy az a szakmai közvélemény képviselőjétől várható - alapjában derűlátó. Ha a jövőben fény derülne is valamilyen egészségkárosító hatásra, ez éppúgy kezelhető lesz, mint ahogy - szerinte - a technológiai fejlődéssel járó egyéb ártalmak is általában kordában tarthatónak bizonyultak. Gellért úr viszont, mint a SZIKE környezetvédő egyesület képviselője, azt hangsúlyozza, hogy igen kockázatos lendületesen terjeszteni olyan technológiát, amelynek hatásairól nincs biztos tudásunk. Egyikük sem foglalkozott viszont részletesebben a mobilok terjedésének egy speciális "mellékhatásával": a bázisállomásoknak immár az egész országot lefedő hálózatával. Pedig a bázisállomásoknak vannak olyan tulajdonságaik, amelyek miatt különleges figyelmet érdemelnek. A szükség szerint ki- és bekapcsolható mobilkészülékkel ellentétben a bázisállomások folyamatos terhelésnek teszik ki a közelükben lakókat, s ennek következményeit nem elsősorban azok kénytelenek viselni, akik a jobb "térerő" előnyeit is élvezik, hanem mindenki, aki az antennák közvetlen környezetében él.

A mobilszolgáltatóknak minden egyes bázisállomás telepítéséhez meg kell szerezniük az adott társasházi közösség vagy a telektulajdonos engedélyét. Formai szempontból ebben az eljárásban senki nem találhat kivetnivalót. Ha, mondjuk, egy lakótelepen egy 150 lakásos társasház tulajdonosainak többsége igényt tart a mobilcég által ajánlott bérleti díjra, akkor a szerződést megkötik, és a kiszemelt háztetőn megjelenik a jellegzetes antenna. Tartalmi szempontból azonban ez a módszer - szerintem - súlyosan sérti a személyünk és tulajdonunk fölötti szabad rendelkezés alkotmányos jogát.

Az idézett brit szakértői jelentés úgy fogalmaz, hogy a bázisállomásoknak "közvetett káros hatásai lehetnek a környéken lakók életminőségére". Legalább kétféle hatásra gondolhatunk itt. Az egyik az antenna megjelenése által kiváltott ijedelem, az egészségügyi kockázatoktól tartó környékbeliek közérzetének romlása. Azok az érintettek, akiknek az engedélyére szükség volt, de a többség leszavazta őket, belenyugszanak a demokratikus eljárás eredményébe. Ráadásul tulajdonostársként a bérleti díjból is részesednek - ha ez nem mindig vigasztalja is őket. De mit szóljon a szomszédban lakó - vagy például gyermekét az antenna melletti óvodába járató - polgár, akit nem kérdeztek, akinek a jog szerint nincs is beleszólása az ügybe, a bérleti díjból nem részesedik, a néhány tíz méterrel odébb a feje fölé magasodó antenna láttán azonban joggal érzi közvetlenül érdekeltnek magát?

A bázisállomás - függetlenül attól, hogy van-e egészségkárosító hatása - a szóbeszéd alapján tájékozódó közönség aggodalmai miatt komolyan veszélyeztetheti a környékbeli ingatlanok értékét is. Ez is közvetett káros hatás lehet. Minél látványosabb a "műtárgy", annál inkább ronthatja a környék életminőségét. Különösen nagy lehet a negatív piaci hatás, ha egy környéket uraló toronyház tetejét egész antennaerdő foglalja el, vagy ha egy kertvárosi jellegű környéken az egyik telek tulajdonosa ad bérbe területet egy antennaállító mobiltársaságnak. Ilyenkor még abban sem reménykedhetnek a környékbeliek, hogy becsaphatják reménybeli vevőiket. Az antennákat lehetetlen nem észrevenni.

A mobilszolgáltató által fizetett szokásos bérleti díj arra sem elég, hogy a bérbe adó ingatlantulajdonosnak megtérítse az esetleges leértékelődésből származó kárát, és hol van akkor még a megkárosított szomszédság?

Ha valaki úgy érzi, hogy egy bázisállomás szomszédba telepítése miatt kár érte, persze bírósághoz is fordulhat. Úgy tudom, van is már olyan bírói ítélet, amely birtokháborítás címén kártérítést ítélt meg egy-egy telektulajdonosnak, akinek kerítése mellé szomszédja - az ő megkérdezése nélkül - antennát telepíttetett.

Nem elég biztosíték azonban, hogy - amennyiben bírjuk pénzzel, idővel és ideggel - megpróbálhatjuk perben kiharcolni magántulajdonunk háborítatlan használatához fűződő jogunkat. Ez a jogunk állítólag sérthetetlen. A mobilszolgáltató is és szomszédunk is pontosan tudja ezt, amikor a szó szoros értelmében a fejünk fölött köt tulajdonunkat és személyes jólétünket közvetlenül érintő szerződést.

Ha ehhez joguk van, valami nincs rendben a joggal.

Tamás Tibor
közgazdász