Fészekrakó program: négy hónap alatt 15,1 milliárd hitel kihelyezés

A Fészekrakó program február 1-jei indulása óta 5100 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek, 15,1 milliárd forint értékben - mondta Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett konferencián, Budapesten.

Hozzátette: a jelenlegi átlagos 4 százalékos lakáscélú hitelkamat, a jegybanki alapkamat elmúlt időszakban történt csökkentése hatására, várhatóan szeptemberre - mivel 3 hónap késéssel épül be a lakáshitelkamatokba - 3,5 százalékra mérséklődhet, ami tovább élénkítheti a lakáshitel felvételt.

Borsi László emlékeztetett arra, hogy a Fidesz kormány idején elindított lakástámogatási rendszer első három hónapjában 2400 hitelkérelmet fogadtak be, 16 milliárd forint értékben.

Az OLÉH elnöke utalt arra, hogy a 2005 januárjában önálló kormányhivatallá alakult szervezet az idén 276 milliárd forint felett rendelkezik, ám ebből 210 milliárdot a korábbi években nyújtott lakáshitelek kamattámogatására kell fordítani.

Elmondta, hogy a panelházak felújítására az elmúlt négy évben 4,5 milliárdot fordított az állam, míg az idén már 8 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy az ugyanekkora önkormányzati és lakossági résszel összesen 24 milliárd forint szolgál erre a célra. Borsi László elmondta: a közelmúltban az OLÉH, illetve a területet felügyelő tárca nélküli miniszter javaslatot tettek az unió bizottságának, hogy az EU 2007-től induló új költségvetési ciklusában a strukturális alapokból lehessen támogatást igénybe venni a panelfelújításokra.

A tárgyaláson a nettó befizető tagállamok javaslatot tettek arra, hogy a lakásépítés áfá-ja kerüljön egységesen a legalacsonyabb kulcs alá, amelyet a Magyarország is támogatott.

Az OLÉH törekvése az, hogy új lendületet adjon a bérlakásépítéseknek, ezért június közepéig egy élénkítő programot tesznek le a kormány elé. Az új állami hitel konstrukcióval, és lakbértámogatással elérhető, hogy a jelenlegi mintegy 4 milliós lakásállomány 8 százalékát kitevő bérlakás arány évente 5 százalékkal nőjön - emelte ki az OLÉH elnöke.

Horváth Csaba, szocialista országgyűlési képviselő, II. kerületi polgármester közölte: az elmúlt évtizedekben elmaradt épületfelújítások költsége a belvárosi háztömbökben 1500-2000 milliárd forintra, a panelházakban 1000-1500 milliárd forintra tehető. Az összesen mintegy 3000 milliárd forint értékű felújításokat 20 év alatt szeretné az állam elvégezni, ami évente csaknem 150 milliárd forint értékű megbízást jelenthet az építőipar számára.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.