Aszongyák, hogy a rendszerváltáskor jelentős előnyünk volt a többi KE-i országgal szemben, aztán mára ez az előny elfogyott, és a sor vége felé baktatunk. Hogy ez biztos egy sor balkezes manőver következménye. Szerintem azonban pont fordítva: ma azért sorolnak hátra bennünket, amiért annak idején az élre raktak.

Magyarország a 80-as években kvázi-piaci elemeket épített be a gazdaságba, amitől szerepünk, imázsunk felértékelődött Nyugaton és főképp a befektetők szemében. Ez a helyzeti előny azt is jelentette, hogy a magyarországi életszínvonal is magasabb volt, - azaz a bérszínvonal is felette ált a több KeletEu-i országnak. Aztán mikor a költségek fontos verseny-elemmé váltak a befektetési piacon – akkor a multik szemében a magas bérszínvonal már befektetési akadálynak számított. (Amiből az is kiderül, hogy a rangsort a befektetési piac alakítja ki: hová érdemes kiköltözni, hol érdemes a globális térben befektetni?)

Vagyis: attól repültünk, amitől ma szívunk. Vagyis, kevesebb hamut kéne szórni a fejünkre… Mert gondolom, nem lenne jobb, ha most 30%-40%kal alacsonyabb bérekkel kellene ellennünk. Vagy nyomjuk le a béreket? (A járulékokat – igen, azt le lehet – valamennyire – nyomni. Ezt csak azért mondom, mert pár éven belül iszonyú nagy lesz a bérnyomás (hogy lefelé menjenek, hogy csábítóbbak lehessünk a multik piacán.

Azért inkább olyan terepet – gazdasági ágazatot, fejlesztési irányt - kell választani, amit csak mi tudunk, és azt fejleszteni. Ott kihasználni az economics of scale előnyeit.

alma blogja