Török gyerek, magyar gyerek

Morvai Krisztina, a Női és Gyermekjogi Központ Alapítvány elnöke az EU bővítési biztosához fordult panasszal, amiért Törökország semmibe veszi nemzetközi kötelezettségeit, és nem hajlandó visszaadni a nyolcéves Mehmet Karcsikát magyar édesanyjának.

A tavaly július 10-én hamis útlevéllel Törökországba csempészett Mehmet Karcsi (8) szeptemberben török állampolgárságot kapott - erről Szabó István, az ankarai magyar nagykövetség tanácsosa levélben tájékoztatta a fiú édesanyja, Pap Edina jogi képviselőjét. A török külügyminisztérium illetékesére hivatkozva közölte, hogy a kis Karcsi édesapja, Tüysüz Mehmet (32) török állampolgár 2003-ban a chicagói török konzulátuson tett apasági nyilatkozatot, amelyben elismerte, hogy Pap Edina fiúgyermekének ő az édesapja. E nyilatkozat alapján 2004. június 26-án, tehát pontosan két héttel az előtt, hogy hamis iratokkal külföldre csempészte volna, Törökországban Mehmet Károly Pap néven - az édesanya családnevén - anyakönyveztette. Mindezek alapján Karcsika 2004 szeptemberében török állampolgárságot kapott. A török külügyminisztérium álláspontja szerint erre az ottani jogszabályok lehetőséget adnak, így nem történt törvénytelenség. A gyermeknek nincs útlevele, annak kiállításához ugyanis az édesanya beleegyezésére volna szükség.

A magyar nagykövetségnek adott hivatalos tájékoztatás szerint a török külügyminisztériumnak továbbra sincs tudomása arról, hogy a fiú Törökországban lenne.

Török gyerek, magyar gyerek

Május 24-én Ankarában a török külügyi tárca a négy nappal korábban benyújtott magyar jegyzékre válaszolva annak ellenére közölte, hogy a kisfiú nincs az országban, hogy a Zaman című török újság munkatársa találkozott Karcsikával és annak édesapjával. Az újság fényképes riportot közölt róluk, ami megkérdőjelezi a török hatóságok őszinteségét, amikor azt állítják, nem tudják, valóban Törökországban tartózkodik-e Karcsika.

Mivel a fiú már török-magyar kettős állampolgár, konzuli érdekvédelemre a török külügyminisztérium nem lát lehetőséget. Ankara ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy "a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló hágai egyezményből fakadó kötelezettségeinek" a török igazságügyi minisztérium eleget tesz. Ez azt jelenti, hogy a magyar bíróság döntését, amely az anyánál helyezte el a gyermeket, a török bíróság automatikusan elismeri, függetlenül attól, hogy időközben a gyermek török állampolgárságot szerzett. Szabó István fontosnak tartotta közölni azt is, hogy Törökország még nem alkalmazza maradéktalanul a hágai egyezmény előírásait, a családi állás megváltoztatását például a török jog még nem bünteti. Arra sem lehet számítani, hogy az apát, aki ellen a határőrség kiskunhalasi igazgatósága embercsempészet gyanújával nemzetközi elfogató parancsot adatott ki, Törökország kiadja Magyarországnak.

Morvai Krisztina, aki a Női és Gyermekjogi Központ Alapítvány vezetőjeként megkísérelt segíteni Pap Edinának gyermeke törvényes hazahozatalában, csalódott. Emlékeztetett rá, hogy egy hete Budapesten Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök azt ígérte Gyurcsány Ferencnek, hogy személyesen jár utána Karcsika ügyének. Azóta több cikk is megjelent a török sajtóban az édesapjával Törökországban tartózkodó Karcsikáról, a török külügyminisztérium mégis azt állítja: nem tudja, hol van a Magyarországról kicsempészett fiú. "A magyar kormány illetékeseinek végre határozottan ki kellene mondaniuk: Törökország nem méltó és nem is alkalmas az európai uniós tagságra, ha ennyire cinikusan semmibe veszi az általa is aláírt nemzetközi egyezményeket." Morvai kijelentette: ha a magyar kormányszervek nem tesznek hathatós intézkedéseket a jogerős magyar bírósági döntések végrehajtása érdekében, s mindig elfogadják a török hatóságok átlátszó mentegetőzését - azaz, hogy nem tudják megállapítani, hol tartózkodik Karcsika -, közvetlenül az Európai Unió bővítési biztosához és más fórumaihoz fordul panaszával. Minden jel arra utal, jegyezte meg, hogy Törökországot más módon, mint uniós tagságának esetleges ellenzésével, nem lehet rákényszeríteni a hágai egyezmény betartására.

Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség a Sándor István ellen gondatlanságból elkövetett, hatóság félrevezetése címén indított büntetőeljárást. A nyugalmazott rendőr alezredes, aki egykor mint a Központi Bűnüldözési Parancsnokság operatív tisztje, Papa fedőnéven olajügyekben is nyomozott, Karcsika édesanyja kérésére kezdett magánnyomozást itthon és Törökországban. Papa sajtónyilatkozataiban bírálta a hatóságok körülményeskedését, és azt állította, tudja, kik és milyen körülmények között csempészték külföldre Karcsikát. A határőrség tanúként hallgatta ki őt, majd miután kiderült, hogy tévedett, azaz az informátorai tévedtek, feljelentést tettek ellene az ügyészségen. Ott azonban Papa bizonyítani tudta, hogy jóhiszeműen járt el, s minden információját úgy adta tovább a nyomozóknak, ahogy informátoraitól hallotta, ezért az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette vele szemben a nyomozást. Sándor most azt fontolgatja, hogy büntetőeljárást eredményező hamis vád miatt eljárást kezdeményez feljelentőivel szemben.

Nem tudják, hol van Karcsika
Nem tudják, hol van Karcsika
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.