De - javaslom - ne ragadjunk le ilyen apróságoknál, már csak azért sem, mert úgy néz ki, a Ferencváros köreiben pillanatnyilag senkinek sincs még csak sejtése sem arról, mi játszódott le az elvileg "futballünnepnek" számító találkozón. Tepszics Ignác sportigazgató például a különleges embereknek fenntartott sátorban ténfergett akkor, amikor együttesének tagjai úgy döntöttek, a gyepen elkövetett ámokfutásukat követően nem vesznek részt a díjátadón, s a direktort - miután vizitált a szponzornál - "sokan megállították" a VIP-páholyban. Így történhetett meg, hogy mire Tepszics - a hierarchiában a Furulyás utáni első ember a labdarúgóknál - "kikeveredett", már jó húsz perce vége volt a meccsnek.

És lássuk be, Tepszics sportigazgatónak minden oka megvolt arra, hogy hosszú percekig pacsizzon a VIP-esek táborában. Előzőleg csupán annyi történt, hogy: 1. a Sopron 2-0-ás vezetése folytán a komplett Ferencváros elveszítette a fejét; 2. a bíró kiállított négy kidagadt verőerű ferencvárosit (három játékost plusz az edzőt); 3. a pályán maradt FTC-futballisták borult elméjű kungfu-gyakornokokként produkcióztak; 4. a tréner csitítgatás helyett további "intézkedésekre" hangolta labdarúgóit a lábaikat kapkodó soproniakkal szemben; 5. az együttes megszegte az éremátadási ceremónia szabályait, avagy: miközben a Sopron átvette a megérdemelt aranyérmeket és öltönyös emberek fogták a trófea fülét, az Üllői úti társaság nagyjából a falat rugdosta az öltözőben.

Furulyás elnöknek és Tepszics sportigazgatónak lassan szólhatnának.

Amit ilyesfajta cselekménysorozat után tehetnek, az az, hogy laposkúszásban kérnek elnézést a komplett magyar futballtársadalomtól, és bólintanak a Magyar Labdarúgó Liga határozatára. Megjegyzendő, a Ferencváros nem először játssza el a "Mi nem értünk semmit" című monodrámát: már akkor is probléma volt a helyzetértékeléssel, amikor - két esztendeje - a Debrecennel szembeni, emlékezetes "bajnoki döntőn" a kinyittatott menekülőkapukon beömlő IX. kerületi drukkerhadból valaki vesén rúgta Szentes vendég szakvezetőt, s további megvadultak inzultálták a hazai és a hajdúsági futballistákat egyaránt. Más kérdés, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Liga az ügyet ide-oda utalva, karöltve simította el (hol büntetőponttal, hol pénzbírsággal, hol pályabezárással sújtva az FTC-t), végeredményben pedig nem maradt más konkrét következménye az ügynek, csak annyi: Szentes szakvezető napokig érezte a veséjét.

Elvileg itt kellene következnie annak, hogy nálunk fejlettebb futballkultúrájú országokban a székesfehérvári balhénak a tizedéért is kizárják a csapatokat, viszont a Liga fegyelmi bizottságának másutt magától értetődő (nálunk példás) határozata után fölösleges ilyesmit írni. Legfeljebb azon tűnődhetünk, másodfokon is marad-e a futballhatóság mutatóujja.

Addig is olvasgassunk néha Furulyás-gondolatokat. Kabaréba olyan ritkán jut el az ember.