A bormesternő csak a tokajiról hallott
A törékeny, vörös hajú lányról kapásból sok minden eszébe jutna az embernek, lehetne mondjuk tanítónő vagy barátságos gyógyszerész, a borok ítészei között az ember könnyebben képzel el középkorú, szigorú arcú férfiakat. Toni nevetve tiltakozik: - Az ízek és illatok gyerekkoromtól fontos szerepet játszottak az életemben. Édesanyám elismert szakácsnő, egy éttermet visz a világ végén, az ausztrál senki földjén. Ételek között nőttem fel, ehhez társult később, már saját elhatározásomból a bor. Emlékszem, kamaszkoromban azzal szórakoztam, hogy az utcán megpróbáltam kitalálni, hogy ki milyen parfümöt visel. Általában sikerült is. A borkóstoláshoz nyilván kell efféle adottság, amit aztán sok gyakorlással tovább lehet fejleszteni - meséli. Kezdetben persze elengedhetetlen a segítség. Kell valaki, aki rávezeti a tanoncot a laikusoknak olykor komikusan hangzó jellegzetességek felismerésére: mikor borsos, gyümölcsös, tölgyfaízű vagy egyéb zamatú a bor.
Ettől persze még senki sem lesz bormester. A londoni zsűri szigorú vizsgán válogatja ki a valóban rátermetteket. - Szerencsém volt, mert korábban hat évig magam is készítettem bort, így volt gyakorlati tapasztalatom a különböző szőlőfajtákról, az erjesztési, érlelési folyamatról. Aztán néhány évig Angliában az ausztrál borok marketingkampányában vettem részt, ami viszont a világpiac megismerésében segített. Ezekre az ismeretekre a felvételin szükség is volt, s csak ezután következett maga a kóstolás: a világ 36 különféle borát kellett íz alapján jellemezni, majd megmondani, hogy milyen szőlőfajtából, melyik faluban (nem ám országban!) készült - idézi fel az indulást.
A vizsgán a jelentkezők három százaléka ment át - köztük a huszonéves Toni Paterson, akinek élete egyik legnagyobb kihívása az volt, amikor húsz francia bortermelő előtt kellett előadást tartania a Chardonnay-kről. Egyszerűen nem értették, hogy mit keres ott egy ausztrál nő. Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttek, hogy a hölgy ért valamit a témához.
A kérdésre - a világ borainak kiváló ismerőjeként mi a véleménye a magyar borokról - Toni Paterson sajnos hallgat. Merthogy nem ismer magyar borokat. - A tokajin kívül, ami valószínűleg minden mást elhomályosít, nem nagyon találkoztam magyar borokkal - sajnálkozik. Majd azzal folytatja, hogy tapasztalatai szerint a magyar borok nincsenek jelen a világpiacon. Elképzelhető, hogy kisebb mennyiségben itt-ott fellelhetők, de az is lehet, hogy hiányzik valamilyen speciális jellemzőjük. - Ha valaki egy spanyol Cabernet Sauvignon helyett mondjuk kíváncsiságból egy magyart vesz meg, akkor nemcsak azt várja el, hogy jó legyen, hanem hogy valamiben különbözzön is a többitől. Valami speciális jellegzetességet, amiért később is azt a bort fogja keresni - fogalmaz a bormesternő, és a magyar újságíróban egy világ omlik össze.
Az ausztrálok hódítását látva - akik a brit piacon már több bort adnak el, mint a hagyományos beszállító Franciaország - adódik a kérdés: van-e sikerrecept? - Az első helyen mindenképpen a jó minőség áll. Ausztráliában például komolyan ügyelnek az exportra, mert egy gyengébb minőségű ital az összes ausztrál bor hírnevét veszélyezteti. A második helyen az ár áll, a fogyasztók igenis megnézik, hogy mennyi pénzt adnak ki borra, még akkor is, ha a trend arrafelé mutat: az emberek kevesebb, de jobb minőségű borokat isznak. Az árak persze néha teljesen irreálisak: Ausztráliában 25 dollár (1 ausztrál dollár = 153 forint) fölött már csak a presztízst fizeti meg az ember, 16 dollártól kiváló minőséget lehet kapni. Végül persze ott a marketing is, és a divathullámokra sem árt figyelni, nagyon népszerűek a gyümölcsös borok, az én egyik személyes kedvencem a Sauvignon Blanc.
A bormesternő meglepetésre fehérbor-párti: a kedvencei között ott van a német rizling, a francia fehér burgundi, az új-zélandi Sauvignon Blanc és a tasmániai Chardonnay, de a vörösök közül az ausztrál shirazt is szívesen kortyolgatja. A világ borrégióiról csak mint régi és új világról beszél, és nem tagadja: a déli félteke borai az utóbbi időben gyilkos versenyt diktáltak a hagyományos (francia, olasz, spanyol) termelőknek. Azon meg sem lepődik, hogy Németországban olyan vádakat is hallani: a déliek "megpancsolják" a boraikat, attól lesznek egy-másfél fokkal erősebbek, mint az északiak. - Pancsolásról szó sincs - rázza a fejét Toni. - Nálunk tényleg nem ritka a 13-13,5 fokos bor, de itt sokkal több a napsütéses órák száma, mint Európában. Ehhez idomulnak a szabályok is: míg a franciák vagy németek az erjedéses felgyorsítása érdekében adagolhatnak cukrot a borhoz, nálunk ezt nem engedélyezik, ellenben a mieink variálhatják a savasságot.
A Rivalda szerkesztői
Féderer Ágnes és Dési András
e-mail: rivalda@nepszabadsag.hu
