Azt hittem nehéz lesz újra nekifogni valaminek.

- Igazából A hullócsillagot kezdtem előbb írni, közvetlenül A kígyó árnyéka előtt. Meg is írtam belőle úgy harminc-negyven oldalt, aztán úgy éreztem, nem működik, és abbahagytam. Talán még meg is van valahol egy ősöreg, hordozható számítógépben, ha elő tudnám csalogatni belőle, érdekes lenne megnézni, mik az egyezések és a különbségek. Egyébként azért eltelt egy év, amíg A kígyó árnyéka után újra regénybe fogtam, addig csak fordítottam.

- Mit jelent a cím: A hullócsillag éve?

- Hát a címmel, azzal tényleg rengeteg bajom volt, és most sem vagyok különösebben boldog vele. A munkacíme az volt, hogy "Vilja, ó vilja...". Ez egy operettdal, amelyet gyakran lehetett hallani akkoriban műkedvelő előadásokon, mondjuk, a bérelszámoló üdvöskéjének tolmácsolásában... Mivel a regényben szereplő anya gyakran énekli ezt és hasonlókat a kislányának altatódal gyanánt, azt hittem, jó cím lesz. De aztán kiderült, hogy már a nálam hét-nyolc évvel fiatalabb barátnőm sem tudja, mi az a "vilja". Aztán volt még egy címötletem, A tapasztalás dalai. Ez utalás lett volna Blake-re, Az ártatlanság és a tapasztalás dalaira, mert úgy gondolom, a könyv végül is erről a folyamatról szól: arról, ahogyan a kisgyerek átkerül az önmagával való azonosság és a világgal való közvetlen, elementáris kapcsolat állapotából a meghasonlás, az "agresszorral való azonosulás", a tapasztalás állapotába. Ugyanez történik a számára fontos felnőttekkel is, elsősorban az anyjával: meghasonlanak az önmagukról alkotott képpel, olyasmit kénytelenek tenni vagy elszenvedni, amire nem hitték magukat képesnek. Szóval ezért gondoltam másodszorra erre a címre, de hát Blake-et, aki nem volt angol szakos, nemigen ismeri, és a "dalai" is inkább mintha verseskötetre utalt volna. Így lett végül is A hullócsillag éve, mert ez is utal valamiféle hanyatlásra, ráadásul valóságos hullócsillag is szerepel a könyvben, egy lakodalomból hajnalban hazafelé igyekezve látja a gyerek-főszereplő, Piroska, aki amúgy is állandóan azon aggódik, nem fognak-e leesni a csillagok, mert bizonytalannak érzi maga körül a világot.

- A történet az ötvenes évek mélyén szólal meg. Főként egy csöppnyi, gyakran rettegő, magányos asszonyok és kivetett férfiak közt cseperedő lány szemszögéből. Mit akart a történettel?

- Hogy mit akartam vele? Hát először is megírni. Mármint ezt a világot, amelyiknek különben nem marad írott nyoma, ha most meg nem írják azok, akik éltek benne. A korszak sajtójából, ugye, vagy az akkoriban megjelent könyvekből nemigen lehet kideríteni, hogyan is éltek akkor az emberek, legfeljebb magánlevelekből, de azt hiszem, még azokban is óvatosan fogalmaztak. És azért is fontosnak tartottam, hogy megírjam, mert mások másként élték meg ezt az időszakot, és azok, akik másféle emlékeket hoznak magukkal, nehezen tudnak szót érteni. Úgy gondoltam, a valóságos élethelyzetek megmutatása többet segíthet, mint valamilyen elvont szinten zajló vita. De persze ez csak "mellékcél" volt, igazából azt hiszem, a gyerekkort akartam megírni - azt az időszakot, amikor az ember - illetve a gyerek - még nem szokott hozzá a létezéshez, amikor még teljes erővel érzékeli a világ titokzatosságát és félelmetességét, amikor, mondhatni, még az egész világmindenséggel van "erotikus" viszonyban.

- És miért, hogy leginkább nők, magányos nők között játszódik a történet?

- Nem is tudom, ez részben valószínűleg önéletrajzi elem, részben azért, mert mindmáig tisztelem és csodálom ezeket a nőket, akik ezekben a nehéz élethelyzetekben próbáltak panasz nélkül helytállni (a férfiak, úgy látszik, sokkal nehezebben bírták ezeket a nagy változásokat - fogták magukat és inkább meghaltak). Meg talán azért is, mert a regényen belül a gyerekkor, az "éden" (mert minden külső világbeli baj és fenyegetés ellenére a gyerek számára mégiscsak az volt) falai akkor kezdenek repedezni, amikor megjelennek a férfiak, az erotikus kapcsolatok lehetősége a különféle szereplők, elsősorban az anya életében.

Rakovszky Zsuzsa