A tokaji, az áfa és a barátok

Meglehetősen furcsa eljárás kezdődött tegnap a Fővárosi Bíróságon: a Fővárosi Főügyészség színlelt szerződés gyanúja miatt fogta perbe Szász I. Attilát és volt feleségét, Mayer Arankát, aki a közelmúltban Orbán Viktor és egykori férje ellen vallott a Tokaj-perben. Az ügy érintettje Benkő Péter színművész volt élettársa is.

Bár a cégben tulajdonrészük nem volt, Benkő Péter színművész és egykori élettársa, Magyar Ildikó is tagja volt annak a baráti társaságnak, amelyik a Szárhegy-dűlő Kft.-t alapította. Ők: Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, Szász István Attila és Duda Attila ügyvédek, Kékessy Dezső, a volt miniszterelnök barátja, hajdani párizsi nagykövet, valamint Madarász László, az akkor állami tulajdonban lévő Postabank volt elnöke. Mindez annak kapcsán derült ki, hogy a Fővárosi Bíróságon tegnap tárgyalták a Fővárosi Főügyészség kontra Magyar Ildikó, Szász I. Attila és Szász Aranka pert.

Szász Aranka a közelmúltban lett közismert, igaz, a leánykori nevén: Mayer Aranka. Ő az az asszony, aki a "Tokaji borcsaták" perben az Élet és Irodalom koronatanújaként azt igazolta, hogy a volt miniszterelnök részt vett felesége egykori gazdasági érdekeltsége, a Szárhegy-dűlő Kft. a taggyűlésein, és azokon praktikus tanácsokat is adott. Azt is elmondta, hogy ezekről a megbeszélésekről szabályos jegyzőkönyvek készültek, ami egyszerű baráti találkozóknál valóban nem szokásos. A kérdés az volt, hogy ezek taggyűlések voltak-e, vagy sem. (A pert első fokon, nem jogerősen az ÉS nyerte.) A tanúvallomás bombaként hatott: a kormánypártok ennek alapján vádolják a volt miniszterelnököt azzal, hogy befolyásával visszaélve gyarapította családi és barátai vagyonát.

Mayer Aranka a napokban interjút adott az mtv - A szólás szabadsága című műsorának, valamint a Népszavának. Mindkét nyilatkozata alátámasztja azt, hogy anyagi megfontolásokból hozta nyilvánosságra az ÉS közbeiktatásával az Orbán Viktorra terhelőnek tűnő jegyzőkönyveket. Beszélt arról, hogy férjétől 2002 novemberében vált el, s a rákövetkező hónapban kezdődött az a vagyonmegosztási per, amelynek során Szász I. Attila azt akarja bizonyítani, hogy a Szárhegy-dűlő Kft.-nek nincs semmi értéke. Mayer Aranka szerint így akarja őt végképp kisemmizni - a hölgy nem fogadja el, hogy a kormányváltás előtt nagy ügyvédi forgalmat bonyolító férje azt vallja a bíróság előtt, hogy csak havi 36 ezer forint a fizetése, azon kívül nincs más jövedelme, miként azt sem, hogy az a cég, amely igen jelentős állami támogatásokat kapott, nem ér semmit sem. Az asszony azt állítja, hogy Szász I. Attila nem fizet számára sem gyermektartást, sem házastársi tartást - emiatt végrehajtás és büntetőeljárás van folyamatban ellene. Eközben - mondja - ő és gyermekei (egy közös gyermekük van Szásszal, kettő pedig korábbi házasságából) gyakorlatilag éheznek: "Én meg holnap újra villany nélkül maradok a gyerekekkel, mert hónapok óta nem tudom fizetni a számlát. Volt már ilyen, amikor se fürödni, se főzni nem tudtunk, a szomszédunk légvezetékéről adott minimális mennyiségű áram mentett meg bennünket."

Mayer Aranka, a Fővárosi Operettszínház egykori színésznője utalt arra is, hogy továbbra sem teszi föl a kezét: "Remélem, nem kényszerít volt férjem további bizonyításra. Szükség esetén azonban kénytelen vagyok megpróbálni..." - fogalmazott a Népszavának. Az mtv-ben pedig úgy fogalmazott: további dokumentumokat helyezett ügyvédi letétbe, ha ezekre a maga védelme érdekében szükség lesz, akkor nyilvánosságra kerülnek.

A Mayer Aranka által mondottakból következtetni lehet arra is, hogy férje miként vált elfoglalt ügyvédből "nélkülözhetetlen emberré": "Férjem a rengeteg munkája közt a kft. ügyeivel különösen sokat foglalkozott. Sokszor előfordult, hogy hazaszólt vagy SMS-t küldött, csak későn este jön, »Ne várj, Viktorhoz megyek, taggyűlés lesz«."

Tegnap kiderült, hogy Benkő Péter, az ismert színész és egykori élettársa, Magyar Ildikó is tagja volt Orbán Viktor baráti társaságának - legalábbis 1998-ig, addig a pillanatig, amíg félmilliárd forint értékű áfacsalással meg nem vádolták őket. Magyar Ildikót letöltendő börtönbüntetésre, míg Benkő Pétert kétévi, öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a szövevényes ügyben, amelynek egyik mellékszála, hogy Szász I. Attila és felesége, Szászné Mayer Aranka megvette az egykori Benkő-villa egyik lakását, amely így kettejük nevére került. A Fővárosi Főügyészség szerint az adásvétel valójában színlelt szerződésen alapult. Szász I. Attila és Szász (Mayer) Aranka így újra egy oldalon állt - igaz, csak jelképesen, mivel volt férje nem jelent meg a tegnapi tárgyaláson. Úgy hírlik, kórházban van - a telefonját mindenesetre többszöri próbálkozásunk ellenére sem vette föl. Nem volt ott Magyar Ildikó sem - ellene elfogatóparancs van érvényben, mert nem vonult be börtönbüntetése megkezdésére.

Mayer Aranka
Mayer Aranka
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.