Dopping és szabotázs
A kínos utótörténettől függetlenül: atlétáink athéni versenyzése - az erő, a technika és a mentális komponensek ritkán látható összhangja - sokunk számára nagy élmény marad. Ez nem mentség, de a helyzet megértéséhez hozzátartozik. Hozzátartozik a mai élsport kiszolgáltatottsága, a teljesítménykényszer és a pénz meghatározó szerepel. Bármilyen jól keressenek is ma már egyes sportágak legjobbjai, az ő pénzük semmi ahhoz képest, ami az ő teljesítményük révén másoknak - edzőknek, orvosoknak, gyúróknak, vezetőknek, menedzsereknek, szervezőknek, rendezőknek stb. - jut. Nagy a versenyzőkön a nyomás. A szponzorok eredményeket, rekordokat akarnak. Ha ehhez a sportoló tiltott eszközt vesz igénybe, csak ő viszi vásárra a bőrét, bármennyire nevetséges is ma már a "magányos vétkes" tételezése.
Athénben, bármennyire szomorú ez, új fejezetet nyitottunk a doppingháborúban. A helyzet újdonsága minimális mentséget talán jelent a kihívással megbirkózni képtelen magyar sportvezetés számára, de mégis botrány, hogy közel kilenc hónappal az athéni olimpia után érdemben semmi nem történt a két arany-, egy ezüstérem - és még mi minden! - elvesztésével járó történet tisztázása érdekében.
Az olimpiai csapatért elsősorban felelős Magyar Olimpiai Bizottság az olimpia után azonnal kötelezte az atlétikai és a súlyemelő szövetséget arra, hogy vizsgálja ki a történteket, állapítsa meg a felelősséget, tegye meg a szükséges intézkedéseket és számoljon be róluk. Ehhez képest a MOB némán beletörődött abba, hogy a szövetségek enyhén szólva elszabotálták a teendőket. Sőt, az atlétikai szövetség gyakorlatilag fel is mentette a sportolókat, csak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség nyomására vette tudomásul kétéves eltiltásukat. Az atléták elnöke a lausanne-i sport-döntőbírósági tárgyalás után, melyen elutasították az atléták keresetét, azt ünnepelte, hogy nem állították sportolóinkról, hogy doppingoltak. Persze, mert ezt nem is vizsgálták. "Csak" a doppingvétség elkövetésének tényét és az aranyérmek elvételének a jogosságát állapították meg.
Még abszurdabb a súlyemelőknek a közvélemény előtt kevésbé ismert története. Ebben a legmeghökkentőbb az, hogy a doppingolásban, illetve annak elfedésében, tehát a csalásban aktívan közreműködő orvost a szövetség elnökévé választották! Ez akár hadüzenetnek is felfogható. Ha eredményt akartok, akkor mi diktálunk. És úgy látszik, a MOB eredményt akar, mert egy szava sem volt ehhez, sőt, a doppingot irányító orvos immár MOB-tag. Erősíti a helyzet pikantériáját, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke Aján Tamás, aki a MOB főtitkára. Érthető, hogy közvetlenül nem akar beleszólni a hazai ügyekbe, de azért valamilyen állásfoglalás - nem feltétlenül személyesen tőle - szükséges lenne.
Szánalmas volt, ahogy a Napkeltében a kiváló atléták jó idegekkel, türelmesen ismételgették, miért állt le Fazekas a 25 milliliter vizelet leadása után, illetve miért tért ki Annus az ismételt vizsgálat elől, hiszen mindketten tudták, mi a tét. Ma már azonban nem is a konkrét esetek, hanem a sportvezetés kétarcúsága jelenti a gondot, mely abszurd helyzeteket produkál. Mind a MOB, mind az állami sportvezetés többször, határozottan elítélte a doppingolást, az athéni doppingvétségeket is. Általában. Schmitt Pál, a MOB elnöke az elmúlt ősszel az európai sportminiszterek konferenciáján bocsánatot is kért azért, hogy a magyar doppingesetek megzavarták az olimpiát. Feltehetőleg hangulati rögtönzés volt ez, miután bocsánatkérés ezen kívül soha, sehol nem hangzott el. Végül is nem lehet tudni, mit gondol a MOB elnöke: elkövették sportolóink a terhükre rótt vétségeket Athénben vagy nem, s ha igen, kiket terhel ezért konkrétan a felelősség, és az van-e a feltételezett manipulációk, csalások mögött, hogy a doppingszerek kimutatását akarták elkerülni. A történtekre nincs más logikus magyarázat, ezt fogadta el a NOB, ezt erősítették meg Lausanne-ban, az eljárás folyamán elkövetett formai hibák ellenére. De a sport szabályai eltérnek a büntetőjogtól. És a szabályszegésnek - néhány ország kivételével - nincsenek büntetőjogi következményei. Eddig még valamennyire lehetett mentegetni a magyar sportvezetés magatartását azzal, hogy nem akarják megnehezíteni a sportolók próbálkozásait. Bár egy határozott belső vizsgálat semmit nem ártott volna, és feltétlenül ez lett volna az első lépés a morál helyreállítása útján.
Ma már minden kifogás idejét múlta. A MOB elnöke többször hangsúlyozta, hogy a doppingellenes harc élére kíván állni. Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a konkrét doppingellenes tevékenység a neveléstől az ellenőrzésig állami felelősség. Akkor minek akar az élére állni?! Amúgy pedig hiteltelen minden ígéret, fogadkozás, a "Soha többé doppingot!" reklámszöveg, amíg adósak az athéni ügyek tisztességes lezárásával.
Ismeretes, hogy az állami sportvezetés szervezetileg és személyileg is változott éppen az olimpiát közvetlenül követő periódusban. Ennyiben érthető, hogy az új vezetés nem akar részletekbe menően visszanyúlni a regnálását megelőző időszakra, inkább a jövőre koncentrál. De ezáltal a MOB-hoz hasonlóan beleszalad abba a csapdába, hogy a jövőt büntetve akar elégtételt venni a múlton.
Athén óta korrekt vizsgálatok helyett bűnbakképzés folyik. Többnyire - persze ismét csak az általánosságok szintjén - a hazai ellenőrzés hiányosságait emlegetik. Ez teljes félreértés. Valódi doppingolással, ami tiltott szer kimutatását jelenti, nem buktak meg a magyar atléták. Ha így lett volna, azért valóban felelős lehetne a hazai ellenőrzés. De hogyan lehetne felelős azért, hogy Fazekas csak 25 millilitert produkált, Annus pedig nem ment el az ismételt vizsgálatra?! Persze ebben az általánosított kritikában is benne van a vezetők azon meggyőződése - csak ezt nyíltan nem vállalják-, hogy az atléták doppingoltak, a lebukást elkerülendő fizikai manipulációt alkalmaztak, idegen vizeletet juttatva a vizsgálati edénybe, "öntöttek", és ezért kérik számon a hazai ellenőrzéstől, miért nem leplezte ezt le. Csakhogy, ha mindez igaz, akkor az atléták az "öntéssel" sem buktak le, Fazekas a fokozott ellenőrzés miatt leállt a manipulációval, de Annus Athénben is sikeresen öntött, csak félt az újabb ellenőrzéstől. Ráadásul a magyar ellenőrök, akárcsak a görögök Athénben, gyanakodtak is, jelezték a veszélyt az érintett sportágak vezetőinek, de senkinek nem volt bátorsága felvetni, hogy néhány embert talán nem kellene nevezni az olimpiára.
A doppingháború frontvonalai megmerevedtek. Az egyre több, évenként kb. százötvenezer vizsgálat mintegy egy-másfél százaléka pozitív. Szerény becslés szerint a sportolók harminc-negyven százaléka használ tiltott szert. Az ellenőrzés jelentősen fékezi a doppingot, de teljesen megszüntetni nem tudja. Kialakul egy egyensúlyi állapot, a sportolók különböző módszerekkel kerülik el a lebukást (még ki nem mutatható szerek, gyorsan ürülő anyagok, a tiltott szer kimutathatóságát elfedő szerek stb.). Az öntést, a fizikai manipulációt, a legdurvább csalást azonban elutasította a sportvilág. Ezt jelezték a feljelentések, a NOB VB 16:0 arányú elmarasztaló szavazása.
Eddig is korrekt volt a hazai ellenőrzés, melyet 1988-ban, a szöuli olimpia után szerveztek meg nemzetközi szinten, és azóta is lépést tart a világgal. Itt nincs szükség jelentős változásra. És különösen nem időszerű az egyoldalú leszerelés, illetve, ha ezt akarjuk, akkor erről kell szólni, számolva azzal, hogy néhány sportágban nem lesz élvonalunk. Érzékeny szakmai és erkölcsi kérdés ez. Olykor nem is éles a határ a megengedett és a tiltott szerek között. A zéró tolerancia jól hangzó félreértés, mely tovább élezi a doppingháborút. A csalás elitélendő, de a világszínvonalon sportolók igénylik a lehetséges segítséget. A dopping tilos, mert sérti az esélyegyenlőséget. A másik hagyományos érv, az egészségkárosítás az ellenőrzés mai szintjén már nem időszerű. Sőt például egy alacsony hemoglobin-szintű versenyző egészségét az EPO védi.
Többször publikáltam s nemrég egy doppingkonferencián is kifejtettem azon véleményemet, hogy bizony doppingoltak a mi elmarasztalt sportolóink Athénben, méghozzá orvosi segítséggel. Figyelmeztettek jogászok és sportvezetők, hogy ezért beperelhetnek. Úgy véltem és vélem, erre nem kerül sor. Mert a dopping nem büntetőjogi kategória, de a hamis tanúzás, a hamis vád már igen. Sapienti sat.
A szerző sportorvos, a Magyar Testnevelési Egyetem egészségtudományi és sportorvosi tanszékének professzora
