A dobozok támadása
- Mindenki gyűjt valamit. A jelek szerint itt valaki kőtuskókat, amelyeket a lépcsőn helyezett el, jó geometriai érzékkel. Láttam az épület '70-es évekbeli látványtervét: a lépcsőn diákok ülnek, más diákok fel és lefelé sietnek, nagy a nyüzsgés. Őrületesen nagyvonalú lépcsősor, mindenki óriási kapacitást remélt, majd özönlik a nép ki és be, gondolták; még saját buszmegállója is van a háznak. Hát ez nem jött be, ez a lépcső legfeljebb egy evakuálási gyakorlaton telne meg. Amúgy szép emlékek fűznek a kollégiumhoz.
- Amiket inkább majd valami hölgymagazinnak mesélj el, az Én is voltam fiatal rovatban.
- Hát jó.
- Finom kis előkertek mellett haladunk el közben.
- Dicsérjük meg a 110/A számú lakóit a Tiszta Udvar Rendes Ház mozgalom jegyében. Utcahosszon ők a legjobbak kertépítésben. A három túloldali, földszintes épület viszont megint megmutatja, mi volt itt régen. Kicsit a Szabó István-filmek világát idézik, szinte látom, ahogy felhajtott kabátgallérral szalad a fal mentén Andorai Péter.
- És íme a nagy túlélő, a 114/B. Nem hiszem, hogy a 0 kilométerhez ilyen csekély távolságra volna még egy efféle ház. Csak a disznó hiányzik, amint a kerítésnek dőlve vakaródzik.
- Csodálatos falu. Nem tudom, lakják-e még, de azt igen, hogy tipikus jelenség, azt mutatja megint, hogy ez a város mennyire tervezetlen, semmiről senki nem gondol semmit, majd alakul magától. Elindítanak valamit, felelős emberek, kerületi főépítész, rendezési terv, amit akarsz, ennek következtében létrejönnek ötemeletes házak modern stílben, mellettük meg ott áll egy XIX. századból itt felejtett földszintes épület.
- És ímhol az a ház, ahol e beszélgetéseket végső formába öntjük: a Népszabadság épülete.
- Egyszer készítettem egy elemzést, amely a sajtószékházakat mutatta be, Le Monde, Frankfurter Allgemeine, és így tovább. Az jött ki, hogy az olyan vélemény- és információhatalmak, mint ezek a lapok - és amilyen nálunk a Népszabadság - szükségképpen valami reprezentatív, tekintélyes épületben székelnek, olyan házban, amely megfelel annak a képnek, amelyet ezek a médiumok magukról sugároznak. A tanulmányban meg kellett állapítanom, hogy ez nem ilyen ház.
- Ugorjunk. Átellenben komoly üvegeket látunk, merész szögben. Mi a véleményünk róluk?
- Propszt. Ez van a házra írva. A házra, amelyben szinte tapintható az ambíció. Ezek aztán akartak valamit, acéloszlopok, egy fura, ékszerű üvegtest belefeszítve a gránithomlokzatba... jó példa arra, milyen rettentően kegyetlen lehet az ilyen nagy önmegvalósítási kényszer, ha valaki tehetségtelen. A Kiscelli utca sarki új ház viszont nem rossz. A most divatos neo-Bauhaus vonulatnak egy kommersz, közepes, de jó minőségű darabja. És aztán átellenben a Salesianum. Egy teljesen érdektelen útra teljesen közönyösen fordul rá, érzékelhető, hogy ez az épület befele él. Nincs kapcsolata a környezetével, de nem is akarja, hogy legyen. Igaza van, ki akar kapcsolatot teremteni egy autósztrádával? Amúgy építészetileg semmilyen, de nem is baj. És kortalan, abban az értelemben, hogy ötven év múlva nem lehet majd megmondani, hogy a XX. század negyvenes éveiben, vagy az ezredforduló körül épült-e. Na és itt a Margit kórház, aminek az a legfőbb tanulsága, hogy közpénzen, tehát lehetőleg minél olcsóbban, olcsó anyagokból is lehet jót csinálni. Jó ránézni, van benne kellem, a tervezője tudta, hogy embereknek rajzol, és hogy az emberek nem olyan nagyon egyszerű lények, és szeretik, ha oda van figyelve rájuk.
- Hú mekkora ház épül a Salesianum után. Fogadok, hogy ha kész lesz, farkának egyetlen csapásával akár egy ökröt is leterít. Mi az a tetején, ufó?
- Úgynevezett sarokhangsúly. Kell az, nem árt. Nem lesz ez rossz. Nyugatra nézni, Rózsadombra nézni, fönt a hatodikon lakni, ahol az erkély már a zajt is megfogja, az már mégis csak más. De aztán jön még pár régebbi ház, és vége: megérkezünk a lakótelephez.
- Balról az óvónőképző tömbje. Előtte Thomas Mann, az óvónők védőszentje.
- Tényleg, mit keres éppen itt Thomas Mann brüsztje? Rejtély. De persze nem baj, hogy itt van.
- Mit kell tudnunk az óvónőképzőről, azon kívül, hogy csinos és megértő lányok járnak belé?
- A húsz-huszonöt évet késett magyar posztmodern tucatalkotása. Nagyjából ennyit tudok mondani róla.
- Hanem a Praktikerről, meg a többi új csodáról, a Stop Shopról, Eurocenterről.
- A kérdés itt az: kell-e, hogy egy ilyen útnak a tövében undorító dobozok legyenek elhelyezve. A válasz: nem. Ez az a kerület, ahol a dobozok a legmélyebbre tudnak bemászni Budapest testébe. Persze sikeres kerületi kormányzást lehet biztosítani abból a pénzből, amelyeket a dobozok tulajdonosai fizetnek, de ami itt megy, az valójában elképesztő méretű urbanisztikai kártétel. Fejlődésnek szokták nevezni egyesek, de abszolút nem az, ez egy retrográd folyamat. Autósztrádát csinálni egy lakóövezetből?! Vannak folyamatok, amelyek az európai városok fejlődését jellemzik, ami itt történik, az azonban egészen más. Ez a keleti, patriarchális, bizantin út. Két telekkel feljebb a 20-as 30-as évek legdrágább villái, két telekkel lejjebb meg nem a mai kor drága villái épülnek, hanem kereskedelmi zóna. Nagyon csúnyán felborogatták itt a téri értékhierarchiát.
- Azért van előzmény: a lakótelep.
- Ez meg a másik fele. Persze. De a társadalomnak kutya kötelessége, hogy ezeket a betegséget meggyógyítsa. Hogy a tízemeletes paneleket megszüntesse, helyükre emberi otthonokat helyezzen el. Nem holnap, nem négy év alatt, évtizedeken belül. Hogy a dobozokat oda tegye, ahová valók. Mondok egy példát. Ha egy embernek hiányzik elöl három foga, abból az emberből nem lesz akadémiai elnök, és még nagyon sok minden nem lesz. De elgondolkodhat azon, hogy mit akar magával kezdeni. Foghíjasan elhullajtott üvegeket vált vissza, vagy megcsináltatja fogát, és akkor az élet rengeteg olyan lehetősége kitárul előtte, amelyekből addig kirekesztette magát. Budapest ma egy elhanyagolt, rossz külsejű valaki. Lenne tehát mit végiggondolnia sorsválasztásügyben ennek a városnak.
Aki kérdezett és közbevetett:
Bárkay Tamás
Aki válaszolt és értékelt:
Bojár Iván András
