Koldulók a tiltás után

Kaposvárott januárban tiltották be az utcai koldulást, Szegeden tavaszszal. Kaposvárott már nem találni kéregetőket a forgalmas helyeken, Szegeden azonban a helyzet nem változott. Egy SZDSZ-es képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult a két helyi rendelet megsemmisítéséért.

Szeged sétálóutcáján éppúgy találkozhatnak kéregetőkkel a járókelők, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor még nem volt hatályban a belvárosi koldulást tiltó önkormányzati rendelet. A Kárász utca végén ketten - elmondásuk szerint egyikőjük a fővárosból érkezett - a napokban újságot kínálva szólongatták a járókelőket. A Klauzál téri cukrászda mellett kutyájával ült alamizsnára várva egy koldus, aki elmondta: a rendőrök már kétszer is bevitték a kapitányságra, ahol jelezték, hogy a koldulásért akár 25 ezer forint szabálysértési bírság is kiszabható - de mivel ezen kívül nincs más bevétele, a jövőben is kiül majd kéregetni.

Emlékezetes: Szegeden március 15-én lépett hatályba az a helyi rendelet, amely a belvárosi utcákon, a központi posta környékén és a buszpályaudvaron megtiltotta a kéregetést. A rendeletet ellenző Nagy Sándor szabad demokrata alpolgármester közölte: az intézkedés nem változtatott a helyzeten. Szerinte a vagyontalanok megfenyegetésétől nem várható eredmény. (Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult a koldulást büntetni rendelő jogszabályok megsemmisítését kérve.)

Szondi Ildikó, a rendelet kidolgozásában részt vett önkormányzati képviselő is elismerte: a tiltás eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de bíznak abban, hogy az ellenőrzéseknek előbb-utóbb híre megy az országban, és legalább más térségekből nem érkeznek Szegedre koldusok. Megjegyezte: képviselőtársaival nem bánták meg, hogy meghozták a rendelkezést, mert ezzel legalább felhívták a figyelmet a szegények problémáira.

Kaposvár belvárosából januárban tiltották ki a koldusokat egy tavaly novemberi önkormányzati rendelettel. Ebben pontosan meghatározták, hogy a somogyi megyeszékhely mely utcáiban és közterületein tilos a kéregetés, beleértve az úgynevezett "szótlan kéregetést" is, amelyet egyébként a szabálysértésről szóló törvény nem tilt. Dr. Farkas Edit aljegyző az elmúlt hónapok tapasztalatait kedvezőnek ítélte, s úgy fogalmazott: a belvárosban nemigen találkozni már koldulókkal. Hozzátette: kéregetés miatt szabálysértési bírságot eddig egyszer sem szabtak ki a közterület-felügyelők vagy a rendőrök, mert elég volt szóban figyelmeztetni a szabálysértőket. Az aljegyző szerint a siker záloga az, hogy az intézkedő hatóság felvilágosítást is ad: a rászorultakat tájékoztatják arról, hogy a város szociális ellátórendszere hol és milyen segítséget tud nyújtani számukra.

Az Alkotmánybíróság döntésére is várva
Az Alkotmánybíróság döntésére is várva
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.