Társadalmi toleranciára nevelnek a gyermekorvosi rendelőben

Toleranciára nevelő gyermekorvosi rendelők hálózatát szeretné kiépíteni a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Mosolyország Alapítvány - jelentették be a kezdeményezők szombaton Siófokon.

Kollár László, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökségi tagja elmondta az MTI-nek, hogy az egy évvel ezelőtt létrejött Mosolyország Alapítvány felajánlotta, hogy a gyermekorvosi rendelők várótermében kialakítanak egy sarkot, ahol a várakozó gyerekek és a szülők speciális könyvben megnézhetik, hogyan él egy fogyatékos ember.

"Azt reméljük, hogy ezzel közelebb visszük az emberekhez a fogyatékos emberek mindennapi élethelyzeteit, hátha kisebb lesz az ellenállás, nagyobb lesz a megértés velük kapcsolatban" - fejtette ki Kollár László, aki szerint "a gyermekorvosok befogadók, valószínűleg jó ötletnek tartják". Elmondta, szeretnék, ha az 1600 gyermekorvos közül minél többen jelentkeznének, s kapcsolódnának a kezdeményezéshez.

Budapesten, az egyik XIII. kerületi rendelőben már átadtak egy "toleranciára nevelő sarkot". Kollár László szerint ezt nagyon jól fogadták a gyerekek.

Módos Anikó, az alapítvány programigazgatója elmondta: egy ilyen toleranciára nevelő "Mosolyország sarok" kialakítása legfeljebb 300 ezer forintba kerül. A kialakítást az alapítvány a támogatók révén ingyen biztosítja a gyermekorvosoknak.

Tudomása szerint az országban 750 gyermekorvosi rendelő van, s ha az időbe is telik, hogy mindenhol legyenek ilyen "sarkok", azt a lehető legrövidebb időn belül szeretnék elérni, hogy minden megyeszékhelyen legalább egy rendelőt be tudjanak rendezni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.