"Se pénz, se szeretet"
A technozene és a köréje szerveződő kulturális közeg a nyolcvanas évek végén "földalatti" jelenségként jelent meg Európában. Kevesek kiváltsága volt, eleinte - alternatív rétegkultúraként - csak a klubkatakombákban létezett. Első hívei egy új zenei szekta tagjai voltak, akik - a rock műfajának régi hagyományait folytatva - a másságot, a lázadást, az újdonságot képviselték az akkori ifjúsági kultúra uralkodó irányzataival, stílusaival, jelenségeivel szemben.
Cybertársadalom, pörgés
A jelenség 1989-ben tört a felszínre, s vált szélesebb körben ismertté, amikor egy berlini disc jockey, dr. Motte 150 rajongója (raver) kíséretében a Friede, Freude, Eicherkuchen jelszó jegyében - dübörgő house-ritmusokra - zenés felvonulást szervezett Berlinben. A demonstráció - a hippiidőket idézve - a szeretet, az életöröm, a békés egymás mellett élés jelszavát hirdette, a nemzetek közötti tolerancia, a tisztelet és a megértés szükségességét hangsúlyozta, de valójában az új zene és szórakozási forma népszerűsítését szolgálta. Az esemény nagy feltűnést keltett, s mivel az így kínált alternatíva sok fiatal számára vonzó volt, a jelszavait pedig szimpatikusnak találták, a következő években már tízezrek követték a modern hamelni patkányfogót, s az időközben Love Parade-ra elkeresztelt esemény Európa-szerte ismertté vált.
Az évtized második felétől kezdve már több százezren ünnepeltek Berlin utcáin, mert sokan azt gondolták, hogy a rock and rollhoz, a beathez vagy a punkhoz hasonlóan a kilencvenes években a techno is képes lehet a csodára, nemcsak a zenét forradalmasítja, hanem átalakítja a zenefogyasztók életformáját, gondolkodását is. Ezt az illúziót táplálta a korhangulat változása is, a berlini fal lebontása, a szocialista blokk összeomlása, a gazdaság prosperálása, a jóléti társadalom áldásainak széles körű terjedése, az elektronikai forradalom robbanása, az egyéni szabadság határainak kitágulása. A techno ennek a pozitív hangulatnak és érzésvilágnak a kifejeződése volt. Dinamika, pörgés, színes tarkaság, innováció, kreativitás, stimulánsokkal gerjesztett euforikus hangulat.
Ezt a korszellemet lehetett érezni a klubkatakombákban, a partikon, és ez jelent meg néhány évvel később az utcán a Love Parade-ok keretében is, ahol a felvonulás, a karneváli hangulat, a kollektív tánc afféle sajátos demonstráció volt, amely a világról való gondolkodásnak, a hedonikus életélvezetnek vagy a szabadságvágynak adott sajátos, új kifejezésformát.
Az új kultúrán belül ekkorra már markáns új szubkulturális jelenségek is kialakultak - drogfogyasztás, táncok, szórakozási formák, divatok -, amelyek egyre tömegesebbé váltak, s megjelentek azok az utópiák, filozófiák is, amelyek már az új cybertársadalom eljöveteléről, annak berendezkedéséről vizionáltak egy új világképet, amelyben ez a zene központi szerepet kap és döntően hozzájárul nemcsak a szórakozás, a kultúra, de az életmód vagy a gondolkodás átalakulásához is.
Drogok és műbabák
Ezek az illúziók a kilencvenes évek második felében váltak propagandisztikussá, s a Love Parade-ot ekkor Woodstockhoz hasonlították, a résztvevőket pedig az elektronikus zene korának virággyerekeiként emlegették, akik éppúgy a világ átformálhatóságában reménykedtek, mint apáik nemzedéke. Az utópiáikat azonban éppúgy szétzúzták a hétköznapok realitásai, mint harminc évvel korábban, s amikor 1999-ben 1,5 millióan táncoltak önfeledten a színes kavalkádban, egyesek már nemcsak a csúcsról, hanem a hanyatlásról is beszélni kezdtek. A sikeres rendezvény ugyanis ekkorra már végérvényesen az üzlet martaléka lett. Megrendezésében egyre inkább piaci, s egyre kevésbé ideológiai vagy zenei szempontok játszottak szerepet. A parádé ekkor már nemcsak egy monumentális parti volt, hanem profitábilis üzlet is, amit "működtetői" sikerrel exportáltak Bécsbe, Tel-Avivba, Leedsbe, később Santiago de Chilébe, San Fransiscóba, Acapulcóba, ahol az esemény mindenütt piacosított tömegrendezvénnyé vált napjainkra. Van, ahol népünnepély, van, ahol karnevál, van, ahol - mint Budapesten - nyárbúcsúztató utcai tömegrendezvény, amelyen a legkülönbözőbb rendű és rangú szereplők vonulnak fel. (Tavaly például a magyar pornóipar cégeinek kamionján a meztelenkedő "dugibabák" aratták a legnagyobb sikert.)
Ugyanakkor az esemény (s általában a technokultúra) mellékhatásait és veszélyeit tekintve (drogkereskedelem, a város nyugalmának felborulása stb.) már elviselhetetlen terhet jelentett a köz számára. A berlini elöljáróság ezért döntött úgy 2001-ben, hogy véget vet a kettős játéknak, s az eseményt a továbbiakban nem politikai demonstrációnak, hanem szórakoztató célú tömegrendezvénynek tekinti, vagyis annak költségeit (szemételszállítás, a rendfenntartás biztosítása, a város takarítása stb.) már nem a köz, hanem a rendezvény szervezői állják. A döntés megkondította a vészharangot a rendezvény fölött, amelyre az ezredfordulótól kezdve ráadásul egyre kevesebben voltak kíváncsiak. 2003-ra a résztvevők száma 500 ezerre csökkent, ugyanakkor a költségek (2000-ben 301 700 euró, 2003-ban 1 225 000 euró) jelentősen megemelkedtek (például a 600 ezer eurós szemétszállítási, illetve takarítási díj miatt), s így a rendezvény veszteségessé vált. 2004-ben már egyetlen szponzor sem akadt, aki vállalkozott volna a rendezvény támogatására, s idén az érdeklődést mutató Samsung, illetve T-Mobile is visszalépett a tárgyalások során. "Napjainkban már nincs se pénz, se szeretet - fogalmazott az egyik korábbi résztvevő -, s ez ebben a formában a rendezvény végét jelenti."
The business Must Go on!
Hasonló módon fordulat következett be a klubéletben is. Az előző évtized törzslátogatói kiöregedtek, munkába álltak, családot alapítottak, s többségük ma már a szép emlékeit idézgeti. Az egykori klubok jó része is bezárt, helyüket táncpaloták, exkluzív szórakozóhelyek vették át. A techno a tömegrendezvények mellett az "aranyifjúság" szórakozása lett testőrökkel, drága belépőkkel, méregdrága trendi italokkal és trendi drogokkal.
Az elektronikus zene forradalmisága is régen a multé. A kilencvenes években a számítógépek és a különböző eletronikus kütyük elterjedésével párhuzamosan nagyon sokan kezdtek zenét írni, játszani, amit egyre kevesebben használtak önkifejezésre, viszont annál többen próbáltak meg eladni, piacosítani. Az amatőr mozgalom hihetetlen mennyiségű zenét "termelt", s néhány év elteltével már csak azt lehetett látni, hogy az elektronikus zenék végeláthatatlan masszája van jelen a piacon, amely áttekinthetetlen és nagy többségében teljesen érdektelen. Techno, house, deep house, minimal house, big beats, trance, ambient, jungle, drum and bass, disco-beat, goa, gabba, hardcore, dub, breakbeat, trip hop címkékkel futnak az aktuális zenék, mindegyik irányzatnak vannak alirányzatai, annak további elágazásai. Szubtrendek és mikrotrendek követik egymást gyors egymásutánban, s mivel a folyamat végtelen és követhetetlen, immár teljesen belterjes és érdektelen. A zenepiacot hihetetlen mennyiségű kiadvány árasztotta el az elmúlt években, amelyekben már kevés nyoma van a kreativitásnak, a kezdeti évek forradalmi lendületének, újításainak.
A kilencvenes években létrejött, technóra specializálódott kis hanglemeztársaságok ezért napjainkban sorra válságba kerülnek. Nagy részük már eltűnt, a jelentősebbeket pedig felvásárolják a nagyok. Hasonlóképpen folyik a techno más területeinek integrálása is a mainstream kultúrába. Zenei elemeit a producerek ma már beépítik a popdalokba, ötletei visszaköszönnek a reklámokban, a divattervezők pedig bőven merítenek - ahogy ez a punk vagy a grunge esetében történt - a stíluselemeiből.
A jelek szerint tehát azoknak van igazuk, akik a "rave-o-lution" gyors végét jósolják, ami nem azt jelenti, hogy a techno, illetve az elektronikus zene eltűnik, csupán azt, hogy a rock and rollhoz vagy a punkhoz hasonlóan - felhígult, piacosított formában - része lesz napjaink tömegkultúrájának.
A hírek szerint a szervezők jövőre a labdarúgó világbajnoksággal összekapcsolva új, üzleti alapon próbálják meg életre kelteni a Love Parade-ot. A tarka felvonulásból, a békés, zenés politikai demonstrációból különleges médiaesemény lesz, turistalátványosság, a reklámipar diadala, a márkák és szponzorok felvonulása, amelyhez majd ismét milliók adják a statisztériát és a fogyasztói bázist.
A partinak tehát vége. Következik a bulikorszak. Ezerrel. Milliárdokkal.
The Show Business Must Go On!
