A Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor (ITER) jelentőségében és méretében a nemzetközi űrállomáshoz fogható közös projekt lesz.

Míg a jelenlegi atomerőművekben az atommaghasadás láncreakciója révén nyerjük az energiát, addig a fúziós folyamatban megfordítva, az atommagok egyesülésével szabadul fel energia. A Nap belsejében 15 millió fokos hőmérsékleten és hatalmas nyomáson négy hidrogén-atommag egyesül egy héliummaggá, közben az anyag tömege 0,7 százalékkal csökken és hő-, illetve sugárzási energia keletkezik. Napunk ezért tömegéből másodpercenként 4 millió tonnát veszít, de még így is 5 milliárd évig működni fog.

A fúziós erőműnek több előnye van az atomerőművel szemben. Üzemeltetése szinte veszélytelen, mivel a maghasadásos láncreakcióval szemben itt technológiailag nem lehetséges a folyamat "túlfutása" (nem kell tartani egy újabb Csernobiltől). Radioaktív hulladék sincs, a fúzió közben átmenetileg keletkező sugárzó melléktermék rövid idő alatt lebomlik. A jelenlegi atomerőműveknél nagy gondot jelent az évtizedekig sugárzó anyag elhelyezése, a helyszűkével küszködő Japánban például 2016-ban már le kellene állítani az öszszes atomerőművet, mert nem lesz hová tenni a radioaktív hulladékot (ezért szorgalmazzák a korszerűbb, úgynevezett gyorsreaktorokat, amelyekben a sugárzó hulladék újból felhasználható). De az atomerőművek nyersanyagául szolgáló uránkészletek is végesek, ezzel szemben a fúziós erőműhöz szükséges két alapanyagnál nincs ilyen korlát. Az egyik, a nehézhidrogén (deutérium) korlátlanul kinyerhető a tengervízből, a másik, a trícium pedig a bőségesen előforduló lítiumból állítható elő.

Az egyetlen problémát a magfúzióhoz szükséges rendkívüli hőmérséklet, a több mint 100 millió Celsius-fok fenntartása jelenti, ezért az ITER is még csak kísérleti reaktor lesz, ahol majd megtalálják a védelmet a perzselő hőség ellen. Jelenleg az izzó plazmát szupravezető mágnesekből álló gyűrűvel (tokamakkal) tartják egyben a most is működő két korábbi kísérleti erőműben. Először az angliai JET-tokamakkal nyertek energiát 1997-ben, majd a francia Tore Supra-val 4 perc 25 másodpercig sikerült. Az eddigieknél is nagyobb ITER a tervek szerint 500 megawattnyi fúziós energiát adna legalább 500 másodpercen keresztül. Az erőmű hatékonyságát jellemzi, hogy 1 gramm nyersanyag elégetése annyi energiát szolgáltat, mint 8 tonna nyersolaj.

Az ITER ötletét Reagan és Gorbacsov vetette fel az 1985. évi genfi csúcstalálkozón, hogy a két nagyhatalom az EU-val közösen építse meg a szupererőművet. 1992-ben írták alá az első megállapodást, amelyben az USA, Oroszország, az EU és Japán szerepelt. Amikor az első számítások hatalmas költségeket jeleztek, az USA 1998-ban visszalépett, majd amint a terv konkretizálódott, 2003-ban ismét csatlakozott. Ugyanebben az évben Kína és Dél-Korea is belépett, így hattagúvá bővült a nemzetközi projekt. A következő kérdés az volt, hogy a közösen építendő erőművet melyik országba telepítsék. A Japán északi részén, Aomori prefektúrában levő Rokkashomurát az USA, Dél-Korea és Japán támogatta, a dél-franciaországi Cadarache-t, ahol különben a Tore Supra kísérleti tokamak is található, az EU, Oroszország és Kína javasolta. A helyszínnel kapcsolatos viták igencsak elhúzódtak, a projekt 2005. évi kezdési időpontja ezért a jövő évre tolódik. A vitáknak az vetett véget, hogy Japán most bejelentette, lemond a japán helyszínről, az építést átengedi a franciáknak.

A japán döntés mögött pénzügyi szempontok húzódnak. Az ITER költsége 12 milliárd dollár, a felépítés 10 éve alatt 50 ezer embernek adna munkát, elkészülte után állandóan 2-3 ezer kutató és tudós dolgozhatna a helyszínen, mindez a befogadó ország számára nagy húzóerő. Japán eredetileg 48 százalékát állta volna az építési költségeknek, amit tavaly júniusban megemelt 58 százalékra, hogy megkapja a projektet. Ám az EU kisvártatva rálicitált és hasonló feltételeket ajánlott a francia helyszín esetére, sőt novemberben azt is bevetette, hogy amennyiben a japánok Rokkashomurához ragaszkodnak, akkor kilép a hatoldalú egyezményből és egyedül építi meg a fúziós erőművet. Közben a japán belső erőviszonyok is változtak, a kormány két részre szakadt. Az oktatási-tudományos-technológiai tárca ragaszkodott a japán helyszínhez, mert a projekt emelné az ország tudományos presztízsét, de a pénzügyminisztérium ellenezte a magas költségek miatt, a tehervállalás csak tovább növelné az amúgy is nagy költségvetési deficitet. A belső vitát az döntötte el, hogy az ipari és kereskedelmi minisztérium csatlakozott a pénzügy mellé, mondván, a pénzt inkább más energiaforrások fejlesztésére kellene fordítani. Amiben szerepe lehet a praktikus japán gondolkodásmódnak is, mivel ha az ITER-kísérlet sikerrel be is fejeződik majd, az első kereskedelmi jellegű fúziós erőmű, amely folyamatosan áramot ad, legkorábban csak 2050-ben épülhetne meg, addig pedig hosszú még az idő...

A visszalépés ellenére Japán aktívan részt vesz az ITER-ben, nagy volumenű szerződésekre számít. A hatoldalú egyezmény szerint: ha egy ország a létesítményköltségeinek 10 százalékát vállalja, akkor ennek fejében a szerződéses munkák 20 százalékát kaphatja meg. A japán döntés meggyorsítja a projekt előkészítését, ezután sor kerülhet a hatoldalú miniszteri szintű találkozóra, ahol formálisan is jóváhagyják a helyszínt, majd hamarosan az első kapavágásra a francia Cadarache-ban. A fúziós erőmű 2015-re készülne el, és utána húsz évig működne.

Kiotó