Zöldek: veszélyes anyagok Budapest levegőjében

Öt környezetvédő civil szervezet – a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Rügyecskék Alapítvány, a Védegylet és a Zöld Fiatalok – a mai napon levelet juttatott el Demszky Gábor főpolgármesternek, amelyben felszólítja a Fővárosi Önkormányzatot, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az egészségkárosító részecskeszennyezés jelentős csökkentése érdekében.

Az Európai Uniónak a 10 mikrométernél kisebb légszennyező részecskékre (PM10) vonatkozó irányelve, amelynek előírásait a magyar jog is tartalmazza, 2005-ben legfeljebb 35 olyan napot enged meg, amikor a PM10 koncentrációja határérték felett lehet egy mérőállomáson. Ebben az évben Budapesten a Baross téri mérőállomás már március 16-án a harminchatodik határérték feletti napot mérte. A tavalyi évben a határérték feletti napok száma Budapesten a Baross téren 142 nap volt. A szennyezés mértéke gyakran meghaladja a határérték négyszeresét-ötszörösét is.

Az Európai Bizottság felkérésére nemrég készült felmérés szerint egy átlagos magyar ember, ha marad a jelenlegi szennyezési szint, több mint egy évet veszít az életéből a részecskeszennyezés következtében.

Budapesten a várható életvesztés elérheti a három évet is. A katasztrofális állapot ellenére a Fővárosi Önkormányzat a zöldszervezetek szerint még a törvényben előírt intézkedési tervet sem készítette el a helyzet javítása érdekében, nemhogy hathatós intézkedéseket hozott volna. A témát teljes hallgatás övezi, az embereknek semmiféle tájékoztatást nem adtak arról, hogy milyen veszély fenyegeti életüket, egészségüket – állítják a környezetvédő szervezetek, amelyek javasolják a belső városrészekben a járműforgalom azonnali korlátozását, mint az ismert leghatékonyabb eszközt a levegőminőség javítására.

A Fővárosi Önkormányzat kötelessége, hogy akár ezen a módon is biztosítsa az EU irányelvében és a magyar jogszabályokban előírt városi levegőminőséget – figyelmeztetnek a civilek közös közleményükben.

A főpolgármesternek írt levél részletes háttéranyaggal a Levegő Munkacsoport oldalán olvashatóak.

Budapest levegõjének porszennyezettsége 1997-ben
Budapest levegõjének porszennyezettsége 1997-ben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.